A Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakának végzősei közül most Varga Lilit kérdezte a 7óra7. Lapszemle.
“Kitaláltam mindent, hogy szakács vagy cukrász leszek – utóbbit a mai napig imádom hobbiszinten űzni. Végül akkor dőlt el, amikor úgy határoztam, a drámatagozatos Vörösmarty Gimnáziumba szeretnék menni. (…) A Vörösmarty olyan volt, mint az egyetem, csak kicsiben: ott is volt mesterségóra, kreatív ének, mozgás, satöbbi. Ennek ellenére mindig hangsúlyozták, hogy ez nem színészképzés: és tényleg más, van, aki később dramaturgnak ment, van, aki orvosnak. Én csatlakoztam az ott működő mozgásszínházi társuláshoz, a Motushoz, akikkel este tízig próbáltunk. Ezek azért felkészítettek egy kicsit a későbbiekre. Közös gondolkodásmódot, formavilágot lehetett eltanulni a Vörösmartyban” – számolt be Varga Lili.
Az egyetemől szólva elmondta: “Az ember falakat épít: elképzeli, hogy baj van, hogy ezer irányba kell bizonyítani, amit nyilván mind magának talál ki, ettől én eléggé leblokkoltam. (…) Az első „falbontásomat” Novák Eszternek köszönhetem az énekkel kapcsolatban. Bagossynak volt egy mondata, amit gyakran emlegetett: „szűrjék át a szűrőjükön”, amit utólag értettem meg, hogy valami olyasmit jelent, hogy a tanárok eltérő elvárásainak úgysem lehet megfelelni, a saját értékrendünket kell kialakítani, mindenkitől annyit kell elfogadni, ami neked hasznos, amiből aztán össze tudod rakni saját magad. A külsős munkák meg azért voltak felszabadítóak, mert nagyon jó érzés ismeretlenektől feltétlen bizalmat kapni. Az első ilyen munka harmadévben volt, amikor Tengely Gáborék elhívtak az Iglicbe, a Katonába, ahol ráadásul Pelsőczy Rékával, a saját osztályfőnökömmel játszhattam egy színpadon: megtisztelő volt, hisz a családom mellett ő segített nekem a legtöbbet az évek alatt. Ez a munka adott egy plusz löketet, amitől aztán már az osztályban, az egyetemen is tudtam görcsölés nélkül dolgozni. (…) Az egyetemen egy nagyon lényeges dolgot tanultam, hogy hogyan építsem le, majd fel magam: megtanultam, hogy kell főnixnek lenni”.
Varga Lili Mohácsi Jánossal való munkájáról is beszélt. Arról, mennyire tudta elengedni magát az E föld befogad, avagy SZÁMODRA HELY próbafolyamata során, úgy fogalmazott: “Mohácsi csettintett egyet, és értettem, mit akar: olyan gátakat tört át bennem a vele való munka, hogy bízik bennem, hogy félszavakból megértettük egymást, ami már csak azért is hatalmas élmény volt, mert mindig irigykedtem azokra, akik ilyen összhangban tudnak dolgozni. Annak ellenére imádtam vele a munkát, hogy én nem szeretek súgóval dolgozni, csak úgy tudok próbálni, ha tudom a szöveget, vele viszont olyan voltam, mint egy gyurma, azt csinált velem és az idegrendszeremmel, amit akart. A házi főpróbán tudtam meg, hogy a karakteremmel mi lesz: álltam a színpadon, összeolvastuk a szöveget, Mohácsi meg instruált: „itt még boldog vagy”, „eldöntöd, hogy vele mész”, „most sírsz”, és akkor sírtam. Aztán kinéztem rá: „akkor én most meghalok?”, Mohácsi mondta, hogy igen. „Oké, akkor értem!”, mondtam… Hát, ilyen volt vele a próba”.
“Nagyon szeretnék mobilisan dolgozni: játszani egy kőszínházban, de közben filmezni, szinkronizálni. A klasszikusabb vonal is közel áll hozzám, de például ami most Székesfehérváron zajlik, az nagyon izgalmas: egy kísérletező vidéki színház, változatos repertoárral, vendégjátékokat is hívnak, nagyon élvezem. Fejlődni akarok, „holtig tanulni”, ezt csak így lehet szerintem csinálni” – tette hozzá a színésznő.
A teljes interjút itt olvashatják.