Kokoschka babája - Beszélgetés az Írók Boltjában, előadás a Müpában

A tavaly szeptemberi siker után március 19-én ismét látható lesz a Kokoschka babája a Müpában.

A Nemzeti Táncszínház szervezésében újra színpadra kerülő előadást egy beszélgetés előzi meg március 7-én az Írók Boltjában, amelyen művészetről, történelemről és általában az emberi, és az embertelen világról lesz szó a két emblematikus mű, Afonso Cruz regénye és az általa inspirált, azonos című táncelőadás kapcsán.

 

kokoschka doll ea 01 domolky daniel WEB 004

 

Gergye Krisztián Társulata a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös fesztiváljára, a Bridging Europe – Európai Hidak 2015 szeptemberi programjába készítette el Gloria Benedikt közreműködésével a Kokoschka babáját. Gergye rendezése Afonso Cruz emblematikus regényétől kölcsönözi a címét, de csak annyiban merít ihletet ebből a szépirodalmi műből, amennyire az metaforaként megidézi Oskar Kokoschka Alma Mahlerről készített életnagyságú bábjának extravagáns történetét. A táncelőadás élethű bábok révén invitálja színpadára a XX. század három emblematikus alakját, a zeneszerző zseni Mahlert, a festőóriás Kokoschkát és a Múzsa, a Femme Fatale, Alma Mahlert. Az előadás nagy sikert aratott szeptemberben, ezért az alkotók a Nemzeti Táncszínház szervezésében ismét műsorra tűzik az előadást - március 19-én 19 órától lesz látható a Müpában.

 

Ezt megelőzően, március 7-én egy beszélgetést szerveznek az alkotók az Írók Boltjába, hogy közönség előtt és segítségével beszéljék át Afonso Cruz regénye és a Társulat előadása közti párhuzamokat. Mert amíg a regénynek Oskar Kokoschka története a központi metaforája, addig a táncelőadásnak maga a regény az. Cruz munkája az ominózus történet puszta említéséből vezeti le saját valóságát, a táncelőadás a regényben metaforaként használt történetet kibontva mesél a XX. század történelméről, és így a két mű párhuzamossága a nagyon is közeli végtelenben, a jelenünkben fut össze, vagy még inkább egymásba simul. 

 

kokoschka doll ea 01 domolky daniel WEB 001

 

A beszélgetés moderátora Forgách András író, dramaturg, műfordító, egyetemi tanár lesz, a vendégek pedig:

Szüts Miklós festőművész 

Vojnich Erzsébet Príma díjas festőművész 

Bense Mónika egyetemi tanár, fordító, a Kokoschka babája című regény fordítója

Hoffer Károly Junior Prima Díjas bábtervező, bábszínész, a Kokoschka babája című táncelőadás bábtervezője

Gergye Krisztián koreográfus, az előadás rendezője és táncművésze

 

Közreműködnek:

Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna színművészek

 

A március 7-én 17 órakor az Írók Boltjában (Budapest, Andrássy út 45, 1061) kezdődő beszélgetés a Kokoschka babáját kiadó Typotex és a Gergye Krisztián Társulata közös szervezésében valósul meg. A belépés rá díjtalan, további információt az eseményről a Facebook oldalán lehet találni. A helyszínen lehetőség lesz a március 19-i táncelőadásra jegyet váltani, de online is lehet rá belépőt váltani, a Nemzeti Táncszínház honlapján keresztül.  

 

 

 

 

süti beállítások módosítása