Piaf és Brel dalai hallhatók az Óbudai Társaskörben

Március 5-én és 6-án ismét látható Szilágyi Enikő koncetje az Óbudai Társaskörben.

 

szilagyi

 

„Amikor Szilágyi Enikő a színpadra lép, és megszólaltatja gyönyörű mezzoszoprán hangját, elvarázsolja hallgatóit, és a közönség lelkének mélyén rejlő legértékesebb szavakat veszi célba. Érzelemgazdag előadásmódja megérint és felemel, meghatározó erővel hívja elő mélyebb emberi létünket, humanitásunkat. (...) Tehetsége és erős egyénisége méltó helyet biztosít számára a nagy tradíciójú előadóművészek sorában Florelle, Lys Gauty, Caura Vaucaire, Juliette Greco és Barbara mellett. (...) Az év legjobb színésznőjeként négyszer lett nívódíjas, magkapta a szép magyar beszédért járó Kazinczy-díjat, és kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével. Szilágyi Enikő 2005-től Párizsban él és koncertezik. A francia sanzonnak, Edith Piafnak, Jacques Brelnek, Barbarának, Boris Viannak, Kurt Weill songjainak és párizsi korszakának szenteli életét, valamint saját verseinek és a számára írt költeményeknek megzenésített változatát adja elő nagy sikerrel.” (Revue Musicologie, Jean-Marc Warszawski muzikológus, Párizs)

 

Edith Piaf és Jacques Brel

Közreműködik:
Alceo Passeo – zongora

 

Belépőjegy egységesen: 2500 Ft

 

süti beállítások módosítása