Tanulmánykötet jelent meg Grotowski kísérleti színházi műhelyéről

 

Jerzy Grotowskiról és az opolei – wrocławi Laboratórium kutatásairól eleddig magyar nyelven nem jelent meg olyan önálló tanulmány, amely ezt a munkásságot átfogóan ismertette volna. "Pedig ennek a nagyívű kutatássorozatnak az eredményei a 20. század második felének legnagyobb színházi forradalmát jelentették és 2009-ben a szellemi világörökség részévé váltak" - áll a szerző ajánlójában.

 

A B/5 formátumú kötet, 600 oldal terjedelemben, három részben ad átfogó képet Grotowski és a Laboratórium tevékenységéről. A kötet szöveganyagát 170 kép egészíti ki, amelyek döntő többsége Magyarországon először válik nyomtatott formában hozzáférhetővé.

 

A kötet megjelenését a wrocławi Grotowski Intézet, a budapesti Lengyel Intézet, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a székesfehérvári Lánczos-Szekfű Alapítvány támogatta.

 

A színházban „a meg-nem-tevésről lemondó” embert kereste, a színházon túl az „élet-maszkjait levető” embert. Önálló programjaiban nemkülönben: A Források Színházában a mindannyiunkban tovább élő „közös emberi őst”, az Objektív Dráma programban „az emberi egész-séget”, az ember totalitását és harmóniáját. Végül, a Rituális Művészetek kutatása során pedig az emberi „Én – Én” viszonylatot.

 

A színházi alkotók és teoretikusok számára talán legfontosabbak a színházi kutatásai, amelyek eredményeként kialakult a szegény színház elméleti és gyakorlati „rendszere”, amely egyrészt meghaladta a hagyományos, drámai alapú színjátszást, ám ugyanakkor alternatívát jelentett a mai, posztmodern, performatív színjátéki elméletekkel és eseményekkel szemben is.

 

Életművének egésze a színpadi alakot magára öltő Színésztől induló, hatalmas pályaív, amelynek végén ott áll a Cselekvőnek és a Figyelőnek, keleti filozófiákból ismerhető, kettős Én-je. Ez az oka, hogy munkásságának ismerete nem csak színházi emberek számára lehet fontos.

 

1974-től 1978-ig tagja volt a KISZ Központi Művészegyüttese színpadának, közben (szintén 1974-től) Dunaújvárosban a Bemutatószínpaddal és a PONT színjátszóival is dolgozott. 1986-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház Pelikán Kamaratermének első művészeti vezetője volt csaknem 18 évig. Regős Jánossal együttműködve, éveken át Fehérvárra vitte Európa (és néha a világ) színházának „legjavát”, köztük a Derevot, a Gardzenice Színházi Műhelyt, a London Mime Theatre-t, a New York Street Theatre Caravant, a tokiói KSEC-t, a Living Theatre-t.

 

2003 és 2015 között a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójaként feltámasztotta az intézményt „tetszhalott” állapotából, közben Veszprémben elvégezte a színháztudományi szakot Veszprémben, majd két év alatt teljesítette a hároméves doktori iskolát a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2015 májusától nyugdíj mellett színháztudományi kutatómunkát végez.