„Nekem a hatalom nem való” – Spiró György válaszolt

A Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetését vállalta el Spiró György. Az írót a Szabad Föld kérdezte.

Spiró György az interjúban elárulta, ritkán mozdul ki otthonról, kötetet állít össze korábbi esszéiből, néhány új is lesz benne. Áprilisban jelenik meg, sürgeti az idő, tartania kell a határidőt. „Egy írás vagy jó, vagy nem jó, bárki legyen a szerző. Nekem is születtek olyan fontos dolgozataim, amelyek nincsenek elég jól megírva és javításra szorulnak” – tette hozzá. 

Spiró György a Szabad Földnek nyilatkozta régebben, hogy a Csirkefej óta nem megy neki a drámaírás. „Azóta született jó néhány új darabom, köztük egész jók is. A drámaírás hol megy, hol nem megy. Azt meg végképp nem lehet előre megjósolni, miből lesz siker. Én mindig színpadra írok. Ha nem látom magam előtt az alakokat és a közeget, akkor nem tudom megírni a dialógust. Amennyiben színház kér fel, abban a társulatban és abban a játéktérben gondolkozom” – hangsúlyozta az író. 

Spiro

 Fotó: Kállai Márton, vasarnapihirek.hu

A szegedi teátrumban betöltött posztjával kapcsolatban kiemelte: művészeti főtanácsadóként nem ő fog szerződtetni. Hasonló lesz a „szerepköre”, mint hajdanán a dramaturg, esszéíró Czimer Józsefnek, aki a pécsi színházban dolgozott, és láthatta házi főpróbákon megnyilvánulni, amikor egy darabját vagy fordítását mutatták be. „Találó észrevételeit mindenki halálos csöndben és rettentő hálásan hallgatta. Engem is lenyűgözött a tekintélye, a hozzáértése, az érvrendszere. Mivel pár évtizedet eltöltöttem már színházon belül és körül, abban reménykedem, hogy talán nekem is sikerülhet valami hasonlót művelnem Szegeden” – mesélte Spiró György

Arra a kérdésre, nem akart volna inkább direktor lenni, a Kossuth-díjas író így válaszolt: „Nekem a hatalom nem való. Hatalmi helyzetben szorongok, és nem tudom megelőzni a bajokat. Az 1990-es évek elején igazgattam a szolnoki teátrumot, nem voltam ügyetlen, de mégsem érzékeltem időben, hogy mikor és mibe kell belenyúlnom, ezért sok helyzetet nehezebben tudtam megoldani, mint ésszerű lett volna. (...) Izgalmas színház kell. Ami biztos: politikai iszapbirkózásba nem megyünk bele. Nem a mi műfajunk. Persze a színház politikus intézmény, azokról az emberekről szól, akik a társadalmat alkotják, az ember eleve zoón politikon, vagyis társadalmi lény”

A teljes interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása