Kéthetes magyarországi turnén az Osonó

Tíz napon keresztül hét budapesti helyszínen, köztük a Katona József Színházban, majd Kiskunfélegyházán és Baján lesz látható a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás.

A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott turné első állomása a budapesti Katona József Színház, ahol március 5-én két alkalommal, 17 és 19.30 órakor láthatja a közönség az előadást. A budapesti helyszínek közül bőven válogathatnak az érdeklődök, hiszen 6-án, vasárnap 18 órakor a Párbeszéd Házában, 13-án 19.30 órakor az RS9 Színházban és 15-én 18 órakor az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központban lép fel a társulat.

 

AHOGYAN RAP

 

Az Osonó folytatja az iskola- és osztálytermi projektjét a tíznapos budapesti tartózkodása során is. A Budapesti Piarista Gimnázium és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola diákjai, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói láthatják az előadást, amelyet egy interaktív témafeldolgozó beszélgetés követ. Az említett helyszíneken, a társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár – műhelyfoglalkozásokat fog vezetni.

 

Kiskunfélegyházára egy projekt kapcsán várják vissza a társulatot. A város középiskolás diákjai számára három alkalommal kerül bemutatásra a produkció, és az osonósok vezetésével több műhelyfoglalkozásra is sor kerül.

 

A Bene Ervin, Benyhe Bernát, Daragics Bernadette, Fazakas Misi, Gyergyai Bea, Kelemen Szabolcs, Mucha Oszkár és László Fruzsina alkotta csapat március 19-én fejezi be a kéthetes magyarországi turnét.

 

süti beállítások módosítása