Koltai-Galla duóval is vár az idei Győri Tavaszi Fesztivál

Koncertek, kiállítások, előadások és vásárok is várják a huszadik alkalommal megrendezett Győri Tavaszi Fesztiválra látogatókat március 15. és április 3. között - tájékoztatta a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója az MTI-t.

Serfőzőné Tóth Andrea elmondta, hogy a programsorozat összeállításakor minden korosztályra gondoltak.


A programsorozat március 15-én az ünnepi városi díszközgyűléssel nyílik, amelyet a felújított városházi díszteremben tartanak. Március 18-án tartják a Magyar Ispitában a Zilia, Hamlet, Szindbád című Ruttkai Éva-, Gábor Miklós- és Latinovits Zoltán-emlékkiállítás megnyitóját, amelyen beszédet mond Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója. A május közepéig látogatható tárlaton április 13-án Gábor Júlia és Szigethy Gábor, a kiállítás rendezői tartanak rendhagyó vezetést.


Március 19-én a Győri Képkeretező-Művészgaléiában zenés tárlatvezetést tart Debreczeny Zoltán festőművész Érdekes képek igényes keretben címmel.
Másnap rendezik a tavaszi fesztivál egyik hagyományos programját, a Hímes tojás napját a Gyermekek Házában, ahol húsvéti játszóházat is tartanak. A hímestojás-vásárra és -kiállításra az ország különböző vidékeiről, többek között Esztergomból, Hódmezővásárhelyről, Kaposvárról, Takácsiból, Lakitelekről, Bátáról és Budapestről érkeznek tojásírók és népi iparművészek, akik különféle technikákkal készített alkotásaikat mutatják be.

 

gyor tavaszi


Serfőzőné Tóth Andrea hangsúlyozta: a programmal a régi hagyományokkal, a tojásfestés ősi motívumaival szeretnék megismertetni a legifjabb generációt. A Hímes tojás napjával párhuzamosan húsvéti vásárt is tartanak az Arany János utcában, ahol egyedi kézműves termékek és ajándékötletek várják a látogatókat.


Március 20-án mutatják be a legkisebbeknek a Babszem Jankó című mesejátékot a Vaskakas Művészeti Központban a József Attila Színház művészeinek előadásában. A Széchenyi István Egyetem hangversenytermében pedig Csordás Klára Párizsban élő mezzoszoprán ad koncertet Monteverditől Montandig címmel. Zongorán a két ízben is Grammy-díjra jelölt amerikai csembaló- és zongoraművész, Jory Vinikour kíséri majd.


A Zichy-palotában március 22-én R. Kárpáti Péter színész tart beszélgetős estet Endrei Judit egykori bemondóval, szerkesztő-műsorvezetővel. Másnap a Körúti Színház előadásában lehet megtekinteni Koltai Róbert és Galla Miklós főszereplésével A Napsugár fiúk című előadást a Richter-teremben.
Egy nappal később, szintén a Richter-teremben ad akusztikus koncertet Feke Pál Sentimento címmel. A musicalszínész színházi történetekkel tarkított zenés estjén többek között a Quimby, az Anna & The Barbies, az LGT, Demjén Ferenc, az Illés, Charlie, Presser Gábor és Máté Péter dalaiból, valamint az István, a királyból válogat.


Március 30-án Djangotól a balkánig - Traditional European Music Clash címmel rendeznek koncertet, amelyen a Canarro, a Taraf de Akácfa, a Csángálló zenekar, a Gala Swing Quartet, a BaHorKa, a Kovács Zoltán trio és a Made in Swing a francia, magyar és román tradicionális cigány- és népzene világából adnak ízelítőt a közönségnek a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.


Műhely-estek a Zichy-palotában címmel a hónap utolsó napján vajdasági írók és költők találkoznak a Zichy-palotában, a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében pedig Hangszersimogató címmel Bársony Bálint és zenekara tart interaktív foglalkozást gyermekeknek.


A tavaszi fesztivál záró programja a Védd a helyit, vedd a kisalföldit! című, tavaly indított kezdeményezés lesz, amelynek keretében környékbeli termelők kínálják portékáikat látványfőzéssel, kóstolókkal és koncertekkel kísérve a felújított Dunakapu téren.

 

 

süti beállítások módosítása