Broadway-musicalt mutatnak be a bábszínész hallgatók

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábszínész szakos hallgatói nem mindennapi premierre készülnek. A számos díjat nyert Broadway-musical, az Avenue Q általuk és rájuk írt változatát mutatják be március 8-án az Ódry Színpadon.

A színpadon nyolc fiatalember mesél vágyairól, gondolatairól, osztja meg a nézőkkel terveit, szorongásait, kétségbeesését, örömét. Csiby Gergellyel az osztály egyik tagjával beszélgettünk a próbafolyamatról, a bábszínész szakról és jövőbeni feladataikról.

Mennyiben alakítottátok át az eredeti musicalt és miért e különös cím?

Az eredeti darab címéből Vas utca-itt élünk így élünk lett, de azt kicsit bennfenteskedőnek éreztük, és miután a nyitányban azt énekeljük, hogy ’Hol utca Hány’, Tengely Gábor úgy gondolta, legyen ez a darab címe is. Az eredeti musicalből csak a dalok zenéjét tartottuk meg, a dalszövegeket Máthé Zsolt a mi karaktereinkre írta meg, a történet Gábor és Boronkay Soma elképzelése alapján a mi improvizációinkból született. A kávézó jelenet például úgy alakult ki, hogy Gábor elindított egy imprót Kovács Domokossal és velem, közben írt Tóth Matyinak és Horváth Márknak egy SMS-t, hogy jöjjenek be az Ódryra. Éppen a színpadon impróztunk aztán megjelentek a többiek. Ez teljesen váratlanul ért minket és egy nagyon jó helyzet lett belőle, mert addig csak párosával próbált velünk és nem tudtunk semmit egymás jeleneteiről és karaktereiről. Tehát tényleg nagyokat néztem, amikor Matyi Kancáról a szürke lóról, Domokos pedig Terpszikhoréról és a tánc istennőjéről faggatott a jelenet során. Ez most így ködös, de aki eljön megnézni az előadást mindent meg fog érteni. Legálabbis mi ebbe reménykedünk. (nevet)

Valaki lejegyzetelte ezeket az improvizációkat? Hogy nyerte el a darab a végső formáját?

Folyamatosan nyerte és nyeri el. Soma az elején még gyakran volt ott a próbákon és leírta a lényeges dolgokat, de a legfontosabb az volt, hogy hangrögzítővel felvettünk mindent. Mintegy 80-90 órányi anyag gyűlt így össze. A szöveg begépelésben mindannyian segítettünk és kiválogattuk azokat a részeket, amiket hasznosnak gondoltunk. Persze azután még ki kellett találni az egyes jelenetek helyét és sorrendjét. Fontos, hogy másfél héttel ezelőtt Markó Róbert vette át a rendezést Tengely Gábor betegsége miatt, így a szöveget és jeleneteket is ő rázta, rázza helyre. A koreográfiát Fejes Kitty és Katona Gábor készítette, a zenés színészmesterséget pedig kurzusvezetőként Bercsényi Péter tanította és tanítja nekünk.

A zenék helyét hogy találtátok meg?

Alapvető szempont volt, hogy mindenkinek legyen legalább egy olyan száma, amiben igazán megjegyezhető, de hogy ezek hova kerüljenek a történeten belül, az Gábor döntése volt, persze a zenei vezetőnkkel Kákonyi Árpival konzultálva.

Máthé Zsolt úgy írta meg a dalszövegeket, hogy már tudta, ki milyen karaktert alakít?

Igen. Kapott karakterleírásokat, egy vázlatot az előadásról, és pontos leírást arról a helyzetről, amiben a dal elhangzik. Ezeknek az információknak a birtokában írta meg a dalok szövegét.

A Hol utca Hány fiatal emberekről szól vagy kifejezetten rólatok?

Mivel mi találtuk ki a darabot, a mi improvizációinkból született, nagyon erősen benne vagyunk mindegyik karakterben. Elsősorban olyan dolgokról beszélünk benne, amik minket érdekelnek, rólunk szólnak, a mi érzéseinket, gondolatainkat közvetítik, mint a mindannyiunkban meglévő bizonytalanság önmagunkban és a világban, vagy az út- és célkeresésünk. Mi lesz velünk? Hogy lesz velünk? Itt képzeljük-e el az életünket? Lehet-e, lesz-e jövőnk és létjogosultságunk a mai világban, országban, városban, a Hol utca Hányban, akár hol legyen is ez az utca? Emellett próbál az előadás picit a mai társadalmi problémákra is reflektálni, mint az elfogadás, az „itthon maradni vagy elmenni” kérdése, a pénztelenség, a másság vagy a pályakezdő munkanélküliek helyzete. Sok helyen nyers és szókimondó lesz az előadás, ez biztos.

Ezekre a kérdésekre megpróbál választ is adni az előadás? Van pozitív vagy drámai vég?

A szinopszisban egy nagyon szép leírás volt az utolsó számról, aminek For now a címe: a dal arról szól, hogy minden kiszámíthatatlan és semmit nem lehet előre megjósolni, de nézzünk bizakodva a jövőbe. Szóval próbálunk pozitívak lenni, bár kicsit keserédes a vég, de nem árulnám el, melyik karakterrel mi történik. Nem akarjuk megmondani, mi helyes és mi nem. Minden döntés lehet jó és rossz.

Negyedéves bábszínész szakos hallgatóként ti bizakodva tekintetek a jövőbe?

Bár nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, de azt gondolom, alapjában véve igen. A mi képzésünk hivatalosan: színművész szak - bábszínész szakirány. Vagyis a hagyományos színészképzés mellett nekünk bábos óráink is voltak. Ez számunkra komoly pluszt, jó értelemben vett terhet jelentett időben és energiában is, de végeredményét tekintve azt mondhatom, megérte. Egy olyan tudás birtokába kerültünk, amit bárhol kamatoztathatunk. És közben találkozhattunk olyan csodálatos emberekkel is, mint Zsótér Sándor, akivel egy nagyon sűrű és tartalmas hónapot töltöttünk, amikor a Don Carloson dolgoztunk. Nem volt egyszerű az eltelt három év, mert úgy érzem, valahogy ennek a szaknak nincs meghatározva a helye az egyetemen, de megvagyunk, dolgozunk és reméljük, ezt az előadást majd sokan megnézik és kiderül, mi is itt vagyunk és mi is tudunk érdekesek és fontosak lenni. Valamennyien szeretnénk a jövőben báb és ember színházat is csinálni, persze van, akinek ide és van, akinek amoda húz kicsit a szíve. Személy szerint én nagyon örülök, hogy találkoztam ezzel a műfajjal, borzasztóan érdekel például, hogy lehet a bábot és a táncot, a mozgást ötvözni egymással, mert az a másik nagy szerelmem. Ha nem ide járnék, akkor valószínűleg a fizikai színházi koreográfus szakra jelentkeztem volna. A bábszínház most megújulóban van, jó lenne részt venni ebben a folyamatban, ugyanakkor az élő színház is nagyon vonz. 2015 őszén az USA-ban voltam 6 hetet. Egy manhattani magyar-amerikai társulattal a Pilvax Players-el dolgoztam. Tavaly pedig Kulcsár Noémi Macbeth című táncelőadásában közreműködtem, mint animációs mozgástervező. Maximálisan egyet értek a darabbéli karakteremmel, Leventével, aki azt mondja: nem tudom még mi lesz velem, de tudom, hogy valamit nagyon meg kell találnom. A dalom címe is erre utal: Szent cél.

A tanév elején vidéki bábszínházaknál voltatok gyakorlaton. Milyen volt belecsöppenni a szakma sűrűjébe?

Átlagban mindenki két-két és fél hónapot töltött valamelyik bábszínházban. Én Debrecenben voltam a Vojtina Bábszínháznál. Nagyon tanulságos volt találkozni a színházi működéssel, tíztől kettőig tart a próba, és a délutáni előadás után 2-3 órával bezár a színház. Igazából ez egy munkahely. Ezt kell majd szép lassan tudatosítani magunkban. Mi az egyetemen nagyon máshogy működünk. Sokszor éjszaka is próbálunk, nekünk természetes, hogy akár hajnalig együtt vagyunk és agyalunk egy-egy jeleneten. Egyébként a Tündér Lalát csináltuk. Szerencsésnek érzem magam, hogy Bereczki Csillával dolgozhattam, aki az előző osztályban végzett bábrendező szakon és szerepelt az előadásban Schneider Jankó és Nagy Viktória Éva, akik korábbi bábszínész osztályokba jártak. Mi hárman voltunk a főbb szereplők és nagyon jól megértettük egymást. Talán mert megvolt köztünk az a közös nyelv, amit az egyetemnek köszönhetünk.

Milyen feladatok várnak még rátok?

Jön hozzánk Hegedűs D. Géza tanár úr beszéd kurzust tartani, áprilisban Ladányi Andreával kezdünk dolgozni. A bábrendező szakos hallgatóknak idén az Ódry Színpadon kell rendezniük, Szenteczki Zita az év végén mutatja be az Egy képzeletbeli barát naplója című könyv alapján készülő előadását, abban fogunk szerepelni. Jövő tanévben öten a győri Vaskakas Bábszínházba mennek gyakorlatra, egyvalaki pedig Zalaegerszegre megy, de hogy a másik négy emberrel mi lesz, még nem tudjuk. Nagyon telített a pálya, nem lesz egyszerű elhelyezkedni. Ott a velünk párhuzamos Máté Gábor osztály, Kaposváron Vidnyánszky Attila osztálya. Egy ilyen helyzetben borzasztóan lényeges, hogy az ember valahogy észrevetesse magát. Ez a legfontosabb feladatunk most.