Virginia Woolf Orlando című regényét állítja színpadra Debrecenben Anca Bradu. A monodráma címszerepét Sárközi-Nagy Ilona játssza. A darab premierje március 11-én lesz a Horváth Árpád Stúdiószínházban.
A Csokonai Színház ajánlója:
Időutazás, különböző stációk az Erzsébet-kortól a 20. századig. Átváltozás és felnőtté válás: 16 éves kamaszfiúból lesz férfi, a 30 éves férfiből nő, majd 36. évére asszony.
Menekülés: társasági létből a magányba, az életből az álmok világába, irodalomba, ahonnan tér és idő nélküli kalandokba vezet az út. Körkörös, spirálszerű mozgás egy középpont körül. Kalandok Angliában, majd Konstantinápolyban, nagykövetként, hercegként, cigánylányként.
Szerelem és szerelmi mámor. Sóvárgás, csalódás és lemondás. Elbűvölő (és rettentően hosszú) szerelmi vallomás.
Élet és irodalom, és a kettő egymásba fonódása. Négy évszázadon át íródó költemény, melynek egyszerűen „Tölgyfa” a címe.
Emlékezet. Szeszélyes varrónő, mely ide-oda öltöget, hogy aztán mégiscsak egyetlen szálra fűzze fel a történteket.
Költészet és természet. Jégmadár. A női szépség szimbóluma. A mitológia szerint egy asszony, halott szerelme láttán jégmadárrá változott, és addig jajveszékelt, míg férjét jégmadárrá nem változtatták az istenek.
Orlando. Az Orlando játék. Önkívület és rend. Maga a telített pillanat.
Sárközi-Nagy Ilona és Anca Bradu az Orlando próbáján
(Fotó: Máthé András)
A történet szerint Orlando rendkívül lassan öregszik, közel háromszázötven év alatt tizenhat éves, álmodozó tekintetű fiúból harminchat éves, irodalmi sikereket magának tudható nővé cseperedik, de a nemváltás csak egy a számtalan kaland közül, melyet átél.
A huszadik századi modern irodalom egyik mestereként számon tartott írónő, Virginia Woolf költői szépséggel megírt regényének adaptációját a román rendező, Anca Bradu készítette, fordítását pedig a dramaturg, Adorján Beáta. Bradu sok magyar társulattal dolgozott már, többek között az újvidékivel, a sepsiszentgyörgyivel, a kolozsvárival és a nagyváradival. A tavalyi Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját a nagyváradi Szigligeti Színház A mi osztályunk című előadása kapta a rendezésében.
Fotó: Máthé András
Anca Bradu rendező a darabról::
„Egy regényből kiindulva eljutni egy előadásig, ilyen teljes utat még nem jártam be, számomra ez egy új kihívás. Amikor megkértek, hogy egyezzek bele ebbe a projektbe, csak a regényt ismertem, és annak lehetőségeit. Később ismertem meg a színésznőt, Sárközi Nagy Ilonát. Úgy éreztem, illik rá ez a szerep, melyben tulajdonképpen két nemet, két arcot kell megtestesítenie, legalább kétféle állapotot kell megmutatnia, nevezetesen egy fiúét és egy nőét. És akkor elkezdtünk dolgozni. Csináltam egy adaptációt, és kigondoltam egy koncepciót az előadáshoz. A legnagyobb kihívás, hogy az előadás, de legalább annak intellektualitása, költőisége a regény érzelmi intenzitásához legyen mérhető. Nem színházi kihívásként tekintek rá. Ami sokkolt, az a folyékonyság, vagyis annak a lehetősége, hogy így utazzunk gondolatban, képzeletbeli időben és térben. Egyik mondatról a másikra megváltozik a világ, megváltoznak az állapotok, s akkor arra gondoltam, hogy ha a színház egy képzeletbeli utazás, és az tulajdonképpen, akkor ez azt jelenti, hogy ez a regény lesz a jármű, mellyel átszelhetjük a teret és az időt. És így próbáltam felépíteni ezt az előadást. Remélem, hogy ez az előadás egy határtalan utazás lesz, melyben bátran képzelhetjük, hogy bonyolultak vagyunk. Legyen bátorságunk hinni abban, hogy összetettek és bonyolultak vagyunk!
Úgy érzem, hogy ez a regény igen gazdag képekben. A tény, hogy stúdiószínházi keretek között kell megrendezni az előadást, valamennyire lecsökkentette a drámai szituációk kibontási lehetőségeit. Egy színésznőre kell tehát szorítkozni, az ő hangjára, testére, érzékenységére, valamint egy meglehetősen intim környezetre. Így maga az adaptáció is ezekhez a körülményekhez alkalmazkodik. Igyekeztem, hogy tartalmazza a regény összes fejezetét, az összes fontos kapcsolatot Orlando életéből, és mindazon (lelki)állapotokat, melyeken keresztülmegy ez a képzeletbeli életrajz, mely tulajdonképpen magáé az írónőé. Legfőbb erőfeszítésünk abban állt, hogy megpróbáltuk összefoglalni a könyv lényegét. És hogy mindenképp hűek maradjunk a szöveg szellemiségéhez és lényegéhez, megpróbáltunk, hogy úgy mondjam, vertikálisan építkezni. Hiszen a fejezetek láncolatának jelentése egy költői jelentés. Az adaptáció többnyire betartja a könyv kronológiáját, de itt valójában a szereplő minden egyes átalakulásának költői jelentéssel kell bírnia. Szerintem az utolsó fejezet egyik monológjában található az előadás kulcsa, egyfajta menekülés egy képzeletbeli világba, amelyben a szereplő szelleme több testbe is belebújhat, és valóban téren és időn kívül élhet. Ez lenne tehát az előadás lényege, de úgy hiszem, hogy a regény lényege is. Előadásunk is ezt bizonyítaná, hogy valójában tér és idő nem létezik. Létezik valamiféle röpke jelen, mely rendkívül intenzív abban a pillanatban, melyben megéled.
Egy magasan képzett tervezővel, Mihai Păcurarral dolgozom, aki nagyon tehetséges a videoművészetben. Az előadásnak lesz egy általa tervezett képi síkja, amely a szürreális jelentések megértését fogja elősegíteni. Számomra az alkotás egy rendkívül összetett folyamat, amely a folyamatban résztvevők számára egyféle laboratóriumi munkát feltételez. A totális színházban hiszek. A zeneszerzővel, Mezei Szilárddal és a koreográfussal, Gemza Péterrel még nem dolgoztam. Láttam más munkáikat, értékelem azok szakmai és művészi minőségét. A magyar színészekkel jók a tapasztalataim, nemcsak az itteniekkel, az újvidékiekkel, az erdélyiekkel is. Megvilágították számomra, hogy a magyar színészek sokféle technikával rendelkeznek, bár azt nem tudom, hogy ez a tehetségükből, a hagyományaikból, vagy az iskolázottságukból adódik-e. Rendkívül zeneiek, fizikaiak, intenzív temperamentummal. Ez a fajta együttműködés engem arra késztet, hogy ezt a sokféle képességet kifejlesszem egy-egy előadáson belül.”
Fotó: Máthé András
Virginia Woolf:
Orlando
monodráma
Színpadra alkalmazta: Anca Bradu
Fordította. Adorján Beáta
Orlando
Sárközi-Nagy Ilona
Dramaturg: Adorján Beáta
Zeneszerző: Mezei Szilárd m. v.
Koreográfus: Gemza Péter
Díszlet- és jelmeztervező: Mihai Pacurar m. v.
Ügyelő: Sárkány Gyula
Súgó: Homonna Nóra
Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba
Rendező: Anca Bradu m. v.
Bemutató: 2016. március 11. 19.00
Horváth Árpád Stúdiószínház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.