Elindult a negyedik Kulturális Közfoglalkoztatási Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 4. alkalommal indította el a Kulturális Közfoglalkoztatási Programot március elsejétől.

A program keretében a Belügyminisztérium által biztosított 12,1 milliárd forint keretösszegből 8333 résztvevő foglalkoztatására nyílik lehetőség kulturális területen - mondta el Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára a keddi sajtótájékoztatón Budapesten. 

    

A kulturális közfoglalkoztatásban résztvevő intézményekkel március elején kötötte meg az együttműködési megállapodásokat a tárca. A Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Támogatási Programja által finanszírozott projekt negyedik üteme immár hat kulturális háttérintézmény - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, Magyar Nemzeti Levéltár, Magyar Nemzeti Múzeum, Nemzeti Művelődési Intézet (NMI), Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. - együttműködésével valósul meg - fogalmazott az államtitkár.


emberek

    

A negyedik Kulturális Közfoglalkoztatási Program 2017. február 28-ig tart.
    

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet 781 millió forint támogatással 509, a Magyar Nemzeti Levéltár 234,4 millió forintból 162, a Magyar Nemzeti Múzeum 337,2 millió forintból 210, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) 8,8 milliárd forintból 6100, az Országos Széchényi Könyvtár 1,3 milliárd forintból 857, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. 686 millió forintból 495 kulturális közfoglalkoztatottnak ad munkát.
    

A programban négy munkakörben - közösségi koordinátor, közösségi munkás, közösségi asszisztens, technikai munkatárs - dolgozhatnak közfoglalkoztatottak.
    

A mintaprogramként szolgáló első Kulturális Közfoglalkoztatási Program 2013. november 1-jén indult, a második 2014. szeptember 1-jétől és fél-fél évig tartott az Emmi kultúráért felelős álllamtitkárságának háttérintézménye, az NMI kezdeményezésére. A program harmadik üteme 2016. február 29-ig biztosított átmeneti foglalkoztatást az ország kétezer településén élő 6100 munkakereső számára a kultúra és művelődés területén.
    

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár rámutatott: a kulturális közfoglalkoztatás a képzett munkaerő biztosításával támogatja a kulturális kormányzat fő szakpolitikai célját, a kulturális alapellátás biztosítását, amely a területi egyenlőtlenségek felszámolására törekszik. A program legfontosabb társadalmi üzenete a közösségfejlesztés - fűzte hozzá. Emlékeztetett: 2015-től minden település lakosonkénti 1140 forint normatív támogatást, de legalább 1,2 millió forintot kap a közösségi művelődési és könyvtári feladatainak ellátására.
    

Kitért arra is, hogy a program harmadik szakasza alatt a közfoglalkoztatottak mintegy 21 százaléka, a program zárása után további 9 százaléka, így összesen mintegy 30 százaléka helyezkedett el országosan. Több partnerszervezet továbbfoglalkoztatja a programban már bizonyított munkatársakat.
    

Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár elmondta: összesen 4548 szervezet kapcsolódik be a programba, amely így több mint 2090 települést érint. A negyedik program létszámigénye 13 ezer 76 fő és Kelet-Magyarország felé tartva egyre nagyobbak a szükségletek - emelte ki, hozzátéve: az igények az egyházi tevékenységek mellett szociális, könyvtári,színházi, művészeti, köznevelési, cirkuszművészeti és múzeumi területről érkeztek a kulturális közfoglalkoztatásban.

süti beállítások módosítása