Világszerte érdeklődnek a Nylon Group iránt - Támogatókat keres a bábszínházi csapat

A Nylon Group szponzorokat keres, hogy eleget tehessen nemzetközi fesztiválmeghívásainak.

 IMG 2426

 

A Nylon Group-ról:

 

Nylon Group egy három éves, fejlődésben lévő, kortárs bábszínházi formáció, amely non verbális darabjaival az asszociáció és a képzelet nyelvén beszél. Az alapítók, Eke Angéla és Márkus Sándor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után szabadúszó színművészekként, prózai színházakban vállaltak szerepet, emellett önerőből létrehozták a Nylon Group nevű formációt. Saját bevallásuk szerint fő célkitűzésükké vált a "báb szakma frissítése, új felnőtteknek szóló bábműfaj és új technikák felfedezése". Ennek jegyében egy merőben új bábtechnikát kísérleteztek ki, amelyet azóta többször is prezentáltak a közönség előtt: preparált nylonnal dolgoznak, amit levegővel fújnak fel és egyfajta "fordított marionett" technikával, zsinórokat használva, belülről mozgatnak.

A Nylon Group fennállása és az új technika megalkotása óta négy önálló színházi bemutatót tartott, nemzetközi fesztiválmeghívásoknak tett eleget, Belgiumban Young Talent díjat nyert és az országos televíziós tehetségkutató, a Hungary's Got Talent versenyzői közé is bekerült.

 

Pinterest profil:  https://www.pinterest.com/markussandor89/nylon-group/

Tumblr profil : http://nylongroup.tumblr.com/  

 

Előadások:

The Miss(is) – A Kisasszony  - University of Theatrical and Cinematic Arts 2012

Start - Kontra Klub – Trafó, 2013 - trailer: http://youtu.be/Iaz_x36fKa0

BUROK - Budapest Bábszínház  2014 -  'Covering' trailer : http://youtu.be/SpqE8PrHed8    

Halotti Thor - Budapest  Jurányi Inkubátorház, 2015 - 'Burial Feast' trailer : http://youtu.be/xaDBf3pz0Mg

 Hungary's Got Talent Tv show  2015 - 'Inside our heart' : http://rtl.hu/rtlklub/gottalent/a-nylon-group-produkcioja#

 

 

 

A Nylon Group felhívása:

 

A Nylon Group szeretné minél több fórumon bemutatni és továbbfejleszteni saját invencióját, szeretne szakmabeliekkel párbeszédet folytatni, különböző szemléleteket megismerni. Bár fő alkotó bázisunknak Magyarországot tekintjük, nagyon fontosnak tartjuk a nemzetközi kapcsolatok megtartását, építését, terveink között szerepel, hogy külföldi művészekkel kooperáljunk.

 

A tervek megvalósításáért készítettünk egy „utazó produkciót” Give hands címmel, amelyben egyedi bábtechnikánkat elméletben és gyakorlatban is megismertetjük a közönséggel. Az előadással számos nemzetközi művészeti fesztiválra jelentkeztünk, és meglepetésünkre Kanadába, Kenyába, New Yorkba, Vietnámba és Belgiumba is invitálnak minket. Óriási lehetőségnek tekintjük ezt a rengeteg kíváncsiságot, amit kaptunk különböző kontinensekről, ezért szeretnénk a meghívásoknak eleget tenni. A nemzetközi fesztiválok működési struktúrája azonban úgy épül fel, hogy az útiköltséget a meghívott félnek kell finanszíroznia. A Nylon Group pályakezdő csapatként nem rendelkezik stabil anyagi háttérrel, a lelkesedés és a munkába vetett hitünk tartja fenn ezt a magánkezdeményezést, ezért úgy döntöttünk, annak érdekében, hogy megvalósuljon az utazás, támogatókat, szponzorokat keresünk!

Mindenfajta segítség sokat jelentene, közelebb juttatna minket ahhoz, hogy egy álmot valóra váltsunk és hogy nemzetközi terepen is hírét vigyük a fejlődő magyar bábkultúrának!

 

IMG 2429

 

Hol járt eddig a Nylon Group? - Fesztivál szereplések:

 

2013

Puppetbuskers Festival, Ghent, Belgium

Stoff  Fringe Festival, Stockholm, Sweden

Maison de la Marionette, Tournai, Belgium

 

2014

5th International PUPPET Festival, Budapest, Hunagry

U21 Thealter Festival, Szeged, Hungary

Díjak

Young Talent Award, Ghent , Belgium

 

Az alábbi elérhetőségeken tudják felvenni a kapcsolatot a csapat tagjaival:

e-mail: nylongrp@gmail.com, facebook: https://www.facebook.com/nylongroup/, instagram: https://www.instagram.com/nylongroupofficial/

telefonszám: +36-20-452-1813, +36-30-462-0402

 

 

 

süti beállítások módosítása