Bartók Kamaraszínház: A jelenlegi vezetőt támogatja a szakmai bizottság

Február végén a szakmai bíráló bizottság hallgatta meg a Bartók igazgatói székére pályázó két jelöltet, dr. Borsós Beátát és Őze Áront - számolt  be a Dunaújváros Online.

 

A március 17-én ülésező közgyűlés dönt arról, hogy a következő öt évben ki vezetheti a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házát. Az igazgatói posztra pályázó két jelöltet - dr. Borsós Beátát , a Bartók jelenlegi vezetőjét, és Őze Áront, Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt - február 29- én hallgatta meg Dunaújvárosban a kilenctagú szakmai bíráló bizottság, melyben a munkavállalói oldal képviseletében helyet kapott a Bartók színésze, Kiss Attila is.

 

bartok

 

"Őszinte megvallva, első ízben vettem részt ilyenfajta bizottsági meghallgatáson, ahol természetesen az egész társulat egyhangú véleményét képviseltem. Mint lokálpatrióta színésznek jóleső érzés volt, hogy az ország különböző részéről érkező színházi szakemberek és a minisztérium képviselője is milyen pontosan tisztában van a Bartók színházprofiljával, a teátrum teljesítményével és eredményeivel" - hangsúlyozta Kiss Attila, hozzátéve: a kilenc főből álló bíráló bizottság egyhangúlag a jelenlegi színházigazgató, dr. Borsós Beáta pályázati anyagát támogatta, és a közgyűlésnek készített javaslatát is ezek alapján fogalmazza majd meg. E héten kedden az önkormányzat kulturális bizottsága is tárgyalta a kérdést, a végső döntést azonban a városatyáknak kell meghozniuk a soron következő közgyűlésen.

 

Forrás: duol.hu

 

süti beállítások módosítása