Szinetár Miklós: „Tisztelettel figyelem, amikor egy fiatal ember felforgat mindent”
Direkt miniszteri kinevezés a nagy nemzeti intézményeknél, a kisebbeknél viszont maradnia kell a pályáztatásnak – így vélekedik a teátrumok igazgatói posztjáról Szinetár Miklós.
A hazai színházi élet doyenje azonban azt is hozzátette: a pályázatok megvalósulását szigorúan ellenőrizni kellene. A fiatal rendezőkről az a véleménye, hogy mindig igazuk van: ők hozzák az új hangokat. „Mindig tisztelettel figyelem, amikor egy huszonöt-harmincéves ember teljesen felforgat mindent, és új dolgokat akar. Nem szeretem ugyanakkor, amikor ötven-hetven évesek ismétlik azt, amit harminc évvel ezelőtt csináltak” – fogalmazott Szinetár Miklós.
„Úgy látom, hogy a színházak nagyon különbözők, ennek megfelelően eltérő kiválasztási rendszereket kellene bevezetni. A két nagy költségvetésű nemzeti intézménynél, a Nemzeti Színháznál és a Magyar Állami Operaháznál a pályázatot elbíráló bizottság csak tanácsadó szerepet tölthetne be. Az igazgatót – vállalva döntéséért a felelősséget – a miniszternek kellene kinevezni. Ez így van Franciaországban és a világ több más országában is. Ezzel szemben a kisebb színházak esetében kártékony dolog, ha beleszólnak abba, hogy ki legyen az igazgató: ezeknél döntsön a pályázat” – vélekedett a neves rendező a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
A kérdésre, az alternatív színtársulatoknak hol van a helyük, és mennyire kell államilag támogatni a színházi kísérletezést, úgy felelt: „Az alternatív színjátszásban is vannak profik, és vannak amatőrök - azonban a legamatőrebb előadás is kielégíthet bizonyos szükségleteket. Itt is – mint az egész színházi világban – szükség lenne egy kulturális vezetésre, amelynek az lenne a dolga, hogy felmérje saját lehetőségeit és eszközeit, eldöntse mire fordítja forrásait, illetve osztályozza a produkciókat és értékük szerint támogassa azokat, majd ezért vállalja a felelősséget”.
Arról, hogyan látja a színházi szcéna átpolitizáltságát hazánkban, elmondta: „Tény, hogy a színház nem élhet meg politika nélkül: a nagy klasszikusok mind politizáltak, a Tartuffe-től a Don Carlos-ig, a III. Richárdtól az Ármány és szerelemig. Ha ezeket a műveket jól eljátsszák, az maga a politika. Itthon az teszi rosszá a helyzetet, hogy az egyes művészek személyes hovatartozása meghatározza a sorsukat”.
Forrás: Magyar Hírlap