Cseke Péter: "Az igazán jó előadásokra vevő a közönség"

A kecskeméti Katona József Színház az egyetlen, amely két előadással versenyezhet az idei POSZT-on. Cseke Péter igazgatót a Válasz.hu kérdezte.

 

A Válasz.hu cikkéből:

 

"Épp egy tárgyaláson voltam, mikor felhívtak, és majdnem kinyomtam a telefont, de miután meghallottam a hírt, már csak az járt a fejemben, hogy minél előbb tudjak gratulálni a két rendezőnek, és a színészeknek, akiknek az előadását beválasztották. Nagyon boldog vagyok, mert ilyen még nem volt a kecskeméti színház életében, sem az én vezetésem alatt, sem korábban" - mesélte a direktor. (Idén A Macska a forró bádogtetőn - r: Zsótér Sándor, és a Tóték - r.: Rusznyák Gábor előadásokat válogatták be Kecskemétről - a szerk.)

Cseke Péter szerint volt olyan évük, amikor azt érezte, hogy simán bekerülhettek volna a programba. "De nem szomorkodtam, mivel a Vidéki Színházak Fesztiválján mindig elhoztunk egy-egy nagyobb díjat. A mostani POSZT-ra való beválogatás azonban tényleg igen komoly elismerése a Kecskeméten folyó művészi munkának. Jó érzés, hogy két előadással is versenyezhetünk" - tette hozzá.

 

Cseke Peter

Fotó: valasz.hu

 

Az igazgató hangsúlyozta: nyilvánvalóan fontos egy ilyen országos találkozó, és az is tény, hogy meg kell újulnia. Meglátása szerint a versenyprogramnak nem az eltelt év keresztmetszetének kell lennie, hanem azokat a produkciókat kell kiválasztani, amelyek újat mutatnak, innovatívak, és akár a színház darabválasztásában, akár színészi alakításban, rendezésben, értelmezésben egyetemeset tudnak felmutatni.

 

Zsótér Sándor nem először rendez Kecskeméten. Arra a kérdésre, hogyan fogadják kecskeméten az alkotó különleges stílusát, Cseke Péter így felelt: "Zsótér már harmadszor rendez nálunk, szereti a társulatot, és a színészek, a közönség is szereti őt. Sosem értettem egyet azzal a gondolkodással, hogy a színházban csak szórakoztatni kell a nézőket, mert csak arra kíváncsiak. Az igazán jó előadásokra vevő a közönség, Kecskemét pedig különösen. Októberben lesz 120 éves a kecskeméti színház. A közönségünk szeret nevetni, tanulni és okulni az előadásokból, Zsótér pedig ebben segít, óriási sikere van. Nem tudjuk annyit játszani a Macska a forró bádogtetőnt, amennyiszer a nézők szeretnék. Mindig teltház."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása