Kiss Diána Magdolna: „Nem tudok úgy élni, hogy otthon ülök”

Neve összefonódott a HOPPart társulattal. A 2007-es Ascher Tamás–Novák Eszter-féle zenés színész osztályból alakult független zenés színházi csoport motorja, Herczeg Tamással és Szilágyi Katával együtt.

Még az egyetemen elénekelte a Varázsfuvola Pamináját, a HOPPart Urbi et Orbi-jának fehér pápája is különleges hangi adottságokat kívánó énekes fôszerep volt, Komáromban a Csárdáskirálynő Sylviája, a Gothár Péter rendezte Leányvásárban a Szegedi Szabadtéri Színpadon Bessy Doudee is volt. Kiss Diána Magdolna a Színház című lapnak adott interjút. 

„Amióta eljöttem az egyetemről, a független szférában dolgozom. Vendégeskedtem kőszínházakban vidéken, egyszer-egyszer az Örkényben, a Merlinben és most utoljára a Pesti Színházban, ahova Szász János hívott (a Jó estét nyár, jó estét szerelem című előadásba); többször dolgoztam Mundruczó Kornél független csapatával. Ezen kívül csak és kizárólag a saját társulatommal hozok létre produkciókat. Lehet azt mondani, hogy független arc vagyok, de most már unom.

Ugyanis jelen pillanatban a HOPPart Társulat bajban van: elkezdtünk próbálni egy mesedarabot, A csúnya kacsát, de nem tudtuk befejezni, a premier időpontjával is bajban vagyunk, és ami a legfontosabb: a helyszínnel. [Az előadást 2016. január 16- án mutatták be a Jurányiban – A szerk.] Futó darabjaink alig vannak, mert nincs miből finanszírozni az előadásokat, ezért nem megy a Hungari és a Három nővér sem” – számolt be Kiss Diána Magdolna. 

„A HOPPartból nincs jövedelmem, a nyári munkámból megtakarított pénzen élek, egyébként nem próbálok semmit, ami nagyon rossz, mert nem tudok úgy élni, hogy otthon ülök. Szerintem az emberek azt gondolják, hogy ez milyen jó dolog, mennyire jól érzed magad így, közben meg amióta eljöttem az egyetemről, az elmúlt nyolc év egy kínszenvedés volt. Minden évben ugyanaz az izgalom, iszonyatos erőfeszítés, hogy idejében elkészüljön a pályázat, hogy minden paramétere pontos legyen, hogy mindenről le legyen írva, mit gondolunk róla, aztán várni a messiást. Ez olyan idegőrlő, hogy néha már azon gondolkozom, hagyom az egészet, és elmegyek ruhát hajtogatni. A független szféra ugyanis nagyon kevés pénzt kap. Megint az államra vár a társulat, és nem csak a miénk. Most például nem tudtunk hozzájutni a támogatásunkhoz egy közhasznúsági probléma miatt, visszatartják a döntést” – tette hozzá a színésznő. 

„31 éves lettem szeptemberben, és úgy érzem, hogy vagyok olyan kvalitású művész ezen a mai palettán, főleg a fiatalok között, hogy igenis lehetne helyem egy kőszínházban. Igenis szeretném kipróbálni, hogy milyen egy olyan társulatban dolgozni, ahol egy színházon belül, még ha érkeznek is vendégek, de általában ugyanazok az emberek dolgoznak különböző rendezőkkel, és ahol vannak kötelezettségeid a színházzal szemben, és érzed, hogy egy közösségbe tartozol" - nyilatkozta a színésznő, aki arról is beszámolt, nagyon szeretné, ha a HOPPart hobbiként, baráti körként megmaradhatna, de most már el kell engedni. Éhen fogunk halni, és meg fogunk őrülni abban, hogy csak várunk és reménykedünk” – vélekedett Kiss Diána Magdolna.

 A kérdésre, hogy kell elképzelni a független mindennapokat, úgy felelt: „Amíg nem volt állandó próbatermünk, általában a bemutató helyszínén próbáltunk, és gerillaharc alakult ki csak abból, hogy kié legyen a próbaterem. Lehet, hogy piti dolognak tűnik, de idegesítő, hogy mindig mindent magaddal kell vinni. Ha olyan előadás van, hogy be kell sütni a hajadat, akkor a sütővasat, a hajhabot és a hajlakkot is, mert nincsen „áppárát”, aki elkészíti a hajadat, kisminkel és felöltöztet. Amíg a Korijolánusz tartott, minden előadás előtt két óra hosszat vasaltam a jelmezeket, hogy a többi kollégám fel tudja venni. Magamra vállaltam, de egy idő után azt gondoltam, hogy nem vagyok öltöztető, ez nem az én szakmám.

Ez a nehéz, hogy mindent magadnak kell csinálnod. Még a díszlet beépítésére lehet, hogy van helyi műszak, mint a Szkénében, de a kellékedet, a jelmezedet, a hangszeredet, a kottáidat te cipeled oda, és te viszed el a szennyest. És jó, hogy magad varrod a jelmezedet, és takkerolod be a műfüvet a padlóra, de ebből kinőttem. Egy idő után felőröl és megunod, és azt érzed, hogy szükséged van valakire, aki segít” – fejtette ki a színésznő, aki arról is beszélt, a szabadságnak megvan az ára. 

„Egy színésznek az a fontos, hogy játsszon, hogy próbáljon. Exhibicionista majmok vagyunk mind, azt szeretnénk, hogy „lássanak, lássanak, lássanak”, adni akarunk az embereknek, örömet szerezni, ráébreszteni ôket valamire, elérni, hogy úgy menjenek haza, hogy emlékezetest láttak. Nekem ez hiányzik” – árulta el a színésznő. 

A teljes interjú a Színház című lap márciusi számában olvasható.