Már gyermekkorában jól rajzolt, festőművésznek készült. Gimnáziumi évei során rendszeresen sportolt, ami megalapozta idős korának megjelenését is. „Sokat sportoltam. Eveztem, úsztam, sőt az ökölvívást addig folytattam, amíg egy napon a felismerhetetlenségig összeverve, édesanyám alig ismert meg" - mesélte egyszer.
1937-ben elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző iskoláját, ezután vette fel a Somogyvári Rudolf nevet.
1938-1940 között a Magyar Színház tagja volt, első jelentősebb szerepét Zilahy Lajos A szűz és a gödölye darabjában kapta. Miskolcon játszották az ősbemutatót, ahol Somogyvári hamar népszerű lett, a budapesti premier alkalmával pedig már városszerte ünnepelték. Mindig elegáns megjelenése hamar meghódította a nézőket.
1940–1942 között vidéki színházak tagja volt. 1942-től rövid ideig az Andrássy úti színházban játszott, ám közben behívták katonának. 1945-ben hadifogságba esett.
Baskíriába vitték, onnan a kijevi nagytábor lakója lett, „a napsütötte Szovjetunióban”, ahogy később maga mesélte. A lágerban tábori színjátszó kört alakított, amelynek vezetője, „díszlet- és jelmeztervezője” lett. „Isten küldte Őt közénk”, mondták volt fogolytársai, hogy a szenvedések idejére életet vigyen a táborlakóknak.
1949-től a Vidám, az Úttörő, és a Petőfi színházak tagja volt. 1953–1960 között az 1956-os hozzáállásáért száműzik a budapesti színházakból.
A Szolnoki Szigligeti Színházba helyezték, a „színészek büntetőszázadába”, ráadásul rokonságba keverték Somogyvári Gyula íróval, akit az akkori kultúrpolitika szélsőjobboldalinak tartott, emiatt is meghurcolták. Legjobb barátja a szintén szolnoki „száműzetésben” élő Mensáros László.
1963–1969 között a Thália Színház tagja volt. 1969–1976 között a Vígszínház tagja lett.
1976 nyarán Somogyvári Rudolf megbetegedett, kórházba került. Műtétek sora sem tudta megmenteni, szeptember végén eltávozott az élők világából. " "Drámai és megrázó élmény volt látni őt a Kreutzer szonátában. Egy gyilkosságba torkolló szerelmi, féltékenységi dráma főhőseként jelent meg. A megcsalatásnak, a kifosztottságnak, a férfiúi megalázottságnak olyan poklát kellett végigjárnia, ami kevés szerepben jelenhet meg ilyen erőteljesen. Csodálatos, előadás volt. Esszenciáját adta annak, amiért érdemes ezt a mesterséget gyakorolni. Ezzel a szereppel búcsúzott. Feledhetetlenül. Ekkor már tudatában volt betegségének, mégis fájdalmai közepette hihetetlen szellemi és fizikai önfegyelemről tett tanúbizonyságot. Mindvégig érződött rajta egyfajta zárkózottság. Úgy tűnt, mint akinek titkolni valója volt, ami valószínűleg a múltban gyökeredzett. A történelem mostohán bánt vele, ő pedig tudta, hogy legértékesebb éveit vették el tőle. Minden vidámsága és lelkesedése ellenére sorsa keserű ízt kölcsönzött énjének" - írta róla egy helyütt Hegedűs D. Géza, a pályatárs.
Halálát követően jelent meg az LGT-nek az ő emléke előtt tisztelgő Elkésett dal (S. R. emlékére) című dala, amely a Mindenki másképp csinálja című lemezen látott napvilágot, és Presser Gábor Szent István körút 14. című musicaljében is helyet kapott.
Forrás: OSZMI, Színház.hu, Wikipédia, Színészkönyvtár
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.