Szökdelés a szerájból - Kisiskolásoknak rendezett operát Novák János

Mozart életében legtöbbet játszott műve szolgál alapul a Magyar Állami Operaház, a Moltopera és a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház koprodukciójában készült előadáshoz.

 szok

  • Fotó: Pályi Zsófia

Ajánló

 

A címváltoztatás nem véletlen: az egyébként is vidám, játékos alapművet rövidített verzióban, a kisiskolás korosztály számára állítja színpadra Novák János, megannyi sikeres ifjúsági előadás rendezője. 


Az előadás nézői a Királyi Lépcsőház adottságainak köszönhetően, „karnyújtásnyi távolságban” találkozhatnak az igazságos uralkodóval, a gonosz háremőr eszén túljáró eszes cselédekkel és persze a minden próbát kiálló szerelmesekkel. A mesés Kelet miliőjét bábok segítségével teremti meg a rendező, így hozva a történetet még közelebb a gyerekekhez: a Kolibri Színház bábművészei magyar nyelven játsszák el a bravúráriákat összekötő jeleneteket. A Moltopera énekeseire pedig nem kisebb feladat vár, mint a klasszikus operairodalom egyik legigényesebb zenei anyaga, ahol a legkisebb szerep is komoly hangi kihívásokat tartogat. A fiatal közönségre pedig körülbelül egy óra remélhetőleg felhőtlen szórakozás, az operával való megismerkedés jegyében!

 

szok1

 

Cselekmény

 

Hajóútra indul Pedrillo, kedvese, a mindig cserfes Blonde és a nemes Konstanze, de nem sokáig élvezhetik a kirándulást: Szelim basa seregei elrabolják és szolgaságba vetik őket. Blondét Ozmin, a hárem marcona őre kapja ajándékba, Konstanzét viszont a basa, Szelim akarja magáénak. És itt még el se kezdődött a történet!

Belmonte érkezik kedvese megszabadítására, de Ozmin már az ajtóban útját állja. Nincs más mód, vándorló itáliai építészként kell beférkőznie a basa kegyeibe és közel férkőznie a Szelim heves ostromait folyamatosan visszautasító szerelméhez, Konstanzéhoz.
A terv kész: Pedrilloval leitatják Ozmint és megszöktetik párjaikat a szerájból. Azonban nem minden alakul terveik szerint és meggyűlik a bajuk a mindenkit akasztófára kívánó dörmögő Ozminnal és a rejtélyes basával…
 

szok3

 

  • Fotó: Pályi Zsófia
 

 

 

Szökdelés a szerájból szereposztás:
Konstanze: Széll Cecília
Blonde: Zemlényi Eszter
Belmonte: Turpinszky Gippert Béla
Pedrillo: Decsi András
Ozmin: Kelemen Dániel
Szelim basa: Ágoston László
Közreműködő bábművészek: Török Ágnes, Szívós Károly