"A gyermek az én legnagyobb tanítómesterem" - Interjú Botos Évával

Március 22-én Anyád kínja címmel tart zenés vacsoraszínházi bemutatót az Orfeum, a pesti mulató.

A szereplők, Dobó Kata, Botos Éva, Ábel Anita és Györgyi Anna tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is. A darabot Tallós Rita rendezi, a koreográfus Szabó Anikó, a dalszövegeket Lombos Márton írja. A produkció kapcsán Györgyi Anna után Botos Évát kérdeztük.

Ajánló a produkció elé:

Ajánló az előadás elé:

Tavaly még lecsúszott két Bacardi Breezer, idén már két számmal nagyobb a blézer.
Korábban hajnalig nyúltak az óriás bulik, manapság óriás méretűek a bugyik.
Tűsarkú helyett könnyű topogó, szexi férfiak helyett egy pelenkás totyogó.
Partyktól volt hangos nemrég minden szombat. „Hol a cumi?” – mostanában ez gyakori mondat.
Felborult hormonháztartás – magasztos érzés –, ez már az anyaság, nincs itt semmi kérdés.

További információk az előadásról az orfeum.hu oldalon találhatók.

 

Interjú:

Emlékszel arra, miként gondoltál az anyaságra mielőtt gyermeked született?

Bevallom, kicsit tartottam tőle, mert azt éreztem, nagy felelősséggel, rengeteg kisharisnya- és kis cipő felcibálásával, betegség kezeléssel és életre való neveléssel jár. Misztikusnak tartottam és egy ideig toltam is magam előtt. Aztán amikor már nem volt hova tolni, megszületett Marci, aki ma már 5,5 éves. Mára mindent megtapasztaltam és azt kell mondjam, a valóság sokszor felülírja azt, amit sokáig csak hallomásból ismersz.

Egy interjúban azt vallottad, nem vagy szabadúszó típus, néhány évvel ezelőtt mégis ezt választottad és sikerélménynek élted meg. „Aztán megszületett Marci, és tényleg átrendezte az életemet” – mondtad. Hogy emlékszel erre az időszakra?

Az első időszak nehéz volt, mert azt hittem, egy baba mellett még lehet dolgozni. Ráadásul a testem sem úgy és olyan gyorsasággal alakult vissza, ahogy azt szerettem volna. Igaz, eszem ágában sem volt otthon hagyni, amikor mondjuk szoptatni kellett vagy este, amikor éppen aludni készült. Nem volt olyan feladat, film, vagy bármilyen elfoglaltság, amely nekem fontosabb lett volna. Be kellett látnom, hogy nincs értelme feladatokat keresnem magamnak, mert mellette kell lennem. Négy hónapos volt a kisfiunk, amikor beugrottam valaki helyett egy darabba. Egyik kezemben a csörgővel, a másikban a szövegkönyvvel próbáltam magolni a szöveget, ami igazi kihívás volt. Ráadásul minél inkább megérezte, hogy nem az övé a maximális figyelmem, annál jobban elvonta. Négymondatonként tanultam a szerepet, azt hittem, sosem érek a végére. A szabadúszó életmód sok kompromisszummal jár, hogy biztonságban érezd magad. Gyerek nélkül én is lazábban vállaltam el például egy vidéki felkérést, ma már ezt jobban megfontolnám.

„A színpadi létemben mindig hittem, a színpadon kívül mindig küzdök” – nyilatkoztad. Mennyiben változtál azóta, hogy anya lettél? Hogy lehet megfogalmazni, mi az, amire az anyaság tanított?

A civil életben is kívülállónak érzem magam. Kilógok az anyukák közül, akik beszélgetnek egymással, eszmét cserélnek a gyereknevelésről, én mindig arrébb állok, mert én hozzájuk képest fura vagyok. Sokszor úgy érzem, hogy velem egykorú kisgyerekes anyukák is bizonyos szerepet játszanak: nagy szakmai tudással bírnak, nem jönnek zavarba egy-egy betegség láttán. Én meg nem szégyellem, előfordul, hogy össze vagyok zavarodva, néha elesettnek érzem magam és olykor váratlan kérdéseket teszek fel egy orvosnak vagy az óvodai logopédusnak. Nem tudok felvenni bizonyos társadalmi szerepeket, de Marci miatt nagyon igyekszem változtatni ezen. Bár azt gondolom, ő sem hétköznapi baba... Korábban tartottam attól, mit kezdek majd vele, amikor nagyobb lesz. Rengeteg történetet hallottam barátoktól és ismerősöktől, ezért tele voltam kétséggel, hogyan tudom majd megoldani, hogy eljussunk egyik helyről a másikra. A valóság azonban gyökeresen különbözik attól, amit elképzeltem. Nagyon jól elvagyunk együtt, nagyokat nevetünk utazás közben is. Végtelenül szórakoztató és vagány kissrác, aki kokettál a buszsofőrrel vagy külső szemlélőként meséli el a saját helyzetét, megnevettetve akár a többi utast is. Örömmel, ajándékként élem meg, hogy egy klassz humorú emberke társaságában tölthetem a napjaim. Egyébként érdekes módon, attól ma már egyáltalán nem tartok, amitől a szülés előtt féltem, viszont olyan dolgok, amik korábban eszembe sem jutottak, ma gyakran okoznak lelki nehézséget. Nagyon meg tud viselni például egy influenza. Az ilyesmit praktikusan kell kezelnem, törekednem kell arra, hogy ne hasson a lelkemig, hiszen akkor máris nem tudom praktikusan kezelni a betegséget. Tudom, hogy nyugalmat kell árasztanom a gyermekem felé, még akkor is, ha éppen 40 fokos láza van. De fegyelmeznem kell magam ahhoz, hogy ne engedjem át a félelmemet, amikor szomorú vagy mondjuk fáj a feje a babámnak.

Botos Éva, fotó: Fidelio

Mi támogatott abban, hogy anyaként újraértékeld az életed és önmagad?

Elsősorban Marci segített abban, hogy újraértékeljem az életem, ő az én legnagyobb tanítómesterem. Marci teljesen más egyéniség, mint én vagy akár a férjem. Azt hittem, legalább egy kis hasonlóságot mutat majd valamelyikőnkkel, de érkezett hozzánk egy ufó, aki egészen másképp dönt, mint mi tennénk. Sokszor érzem azt, hogy nem ismerem és gyakran felteszem a kérdést, ki is ő valójában, de épp ezért, a jóvoltából én is más tükörben nézem önmagam. 

Hogy tudod összeegyeztetni a színészi pályát és a gyerekvállalást?

Csak úgy tudom, hogy a férjem (Horgas Ádám rendező, koreográfus, színész, táncos és zeneszerző) 200 százalékig mellettem áll. Kiválóan beosztjuk az életünket: például az alszik többet, akinek közelebb van a premierje. Ha az egyik nem bírja a terheket, a másik mindig besegít. Azt lehet hallani, hogy sokan nem segítenek a pici mellett, de ő nem egy átlagos apa. Egyenrangú partner, akivel mind szakmailag, mind a gyereknevelésben, vagy az élet bármely területén tudjuk egymást támogatni.

Mit szóltál az ötlethez, hogy olyan előadás szülessen, amely az anyaság témáját járja körül? Mi volt az első gondolat, ami az eszedbe jutott?

Ez az előadás rendhagyó módon próbál beszélni az anyaságról. Egy drámában párbeszédek, szituációk alakítják a történetet, míg az Anyád kínjában monológok fogalmazzák meg azokat a gondolatokat, amelyeket sokan nem mernek önmaguknak sem bevallani. Ha mégis megteszik, egy kicsit szépítenek a történeteken, mert azt gondolják, nem biztos, hogy a legjobb színben tűnnének fel, ha a valóságnak megfelelően adnák elő. De az „anyák titkos szövetségében” teljesen normálisak a legborzasztóbb, legönzőbb gondolatok is, csak arra kell odafigyelni, nehogy valakiben ezek túlburjánozzanak. A szülés után, az első néhány hónapban állandóan szomorú és levert voltam. Úgy éreztem, elveszítettem valamit önmagamból és csak nagyon kevés jó pillanatot éltem meg. Utólag úgy gondolom, ez szülés utáni depresszió lehetett, de szerencsére nem tartott olyan sokáig és nem volt olyan mértékű, hogy szakemberre lett volna szükségem. A szeretteim és Marci első néhány közvetlen kommunikációja engem is megnyugtatott. Az elején a nagy felelősség, hogy ki kellett találnom, mikor, mit akar felém jelezni, nagyon nehéz volt. De ahogy nőtt és ahogy több tapasztalatom lett, úgy múltak el a kétségek és a rossz érzések bennem.

Hogy látod, mi az, ami ma is tabutéma az anyasággal kapcsolatban? És mi az, amiről ebben a produkcióban kendőzetlenül tudtok/fogtok beszélni?

Többek közt arról, hogy a negatív érzések olykor teljesen helyénvalóak. Volt olyan, hogy Marci az egyik, én a másik szobában sírtam, ideges és dühös voltam a tehetetlenségtől, azt éreztem, hogy azonnal világgá futok. Ilyenkor nehéz megérteni, hogy a gyermeknek az egyetlen kifejezési módja a sírás, mert még nem tanult meg kommunikálni. Az úgynevezett anyai önzésről is keveset beszélünk. Egy ismerősömnek három gyermeke van. Imádja őket, mégis alig várja, hogy vidékre mehessen egy konferenciára, mert a vonatút, csak oda két óra hossza. Szüksége van arra a napra, amikor nincsenek problémák, amelyeket kezelni kell, amikor önmagával lehet. Szerintem tabunak számít a szülés utáni szexualitás is. A test változik, van, akinél évek múlva tér vissza az az állapot, amiben a szülés előtt volt. A mérhetetlen fáradtság, a megváltozott testkép és a hormonok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy anya sokmindenre gondol inkább, mint a szexre. Inkább venne egy zuhanyt, enne vagy csak bámulna ki a fejéből, mint hogy összebújjon a férjével. 

Hogy találtatok egymásra Ritával, Annával, Katával, Anitával? Mit derítettetek ki egymásról és magatokról a közös munka során?

Tallós Ritával eddig nem ismertük egymást, ő hívott fel, lenne-e kedvem a darabban szerepelni. Györgyi Annával, Nusival 12 évig kollégák voltunk az Újszínházban, egyszerre jöttünk el, már akkor is nagyon szerettük egymást. Dobó Katával Szombathelyen már játszottunk együtt a nyári játékokon, jóban vagyunk, örülök, hogy ismét együtt dolgozhatunk. Ábel Anitával pedig most ismerkedtünk meg, ez az első közös munkánk. Jó közösséget alkotunk együtt, épp az ellenkezőjét bizonyítjuk annak, amit akkor szoktak mondani, ha sok nő dolgozik együtt. Nálunk nincs cicaharc, mindenki elfogadja a másikat olyannak, amilyen. Jól érzem magam ebben a női kommandóban.

Készítette: Kiss Zsuzsanna, T.B.

Színház.hu