Őze Áron a dunaújvárosi színház új igazgatója

Őze Áron Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt választotta a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának a dunaújvárosi közgyűlés csütörtökön. 

aron

 

A szakmai bizottság munkájáról

 

A szakmai bizottság 9-0 arányban dr. Borsós Beáta pályázatát támogatta.

 

A testületben Fekete Péter, miniszteri biztos, a MACIVA ügyvezetője, a Színházművészeti Bizottság tagja, Crespo Rodrigo, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója, Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, Topolánkszky Tamás, az egri Gárdonyi Géza Színház táncszínházának igazgatója szavazott a jelenlegi igazgató mellett. Szintén a mostani vezetésre voksolt a szaktárca (EMMI) képviseletében Szedlacsek Emília, valamint a Bartók Kamaraszínház részéről Kiss Attila és Feke Judit is, továbbá a humán ügyekért felelős alpolgármester, Gombos István és Sztankovics László, kulturális bizottsági elnök - akit a végső döntés idején a város közgyűlése visszahívott tisztéből, helyette a feladattal ideiglenesen Hingyi Lászlót bízták meg.

 

A Castellum információi szerint Sztankovics és Gombos a közgyűlésen már Őze Áronra szavazott.

 

A vezetőség korábban így nyilatkozott a pályázat kapcsán

 

"Az ember természetesen reménykedik" - nyilatkozta a pályázat kapcsán a színház jelenlegi művészeti vezetője az Ellenfénynek. "És ha egy színháznak vannak eredményei, és ráadásul a nulláról indulva érte el ezeket, akkor ott nincs szükség változtatásra. Azt mondhatom, hogy a dunaújvárosi színház művészileg prosperál (sőt további fejlődés előtt áll), gazdaságilag pedig stabil" - fejtette ki Dobák Lívia. A kérdésre, milyennek látja ma a magyar színházi életet, úgy felelt: "Inkább csak arról beszélnék, hogy amikor én a színházra szocializálódtam, úgy értem, hogy már dolgoztam színházban, akkor a színházi alkotóknak nagy céljai voltak, volt egy viszonyítási pont, amire azt mondhatta az ember, hogy szeretnék ide eljutni. Most úgy érzem, hogy semmiféle viszonyítási pont nincsen. Mintha nagyon nagy káosz lenne. És ez nemcsak színház-szakmai okok miatt van így, hanem a közönség miatt is. Úgy érzem, sem a közönségnek sem a szakmának nem fontos már a színház. Természetesen tisztelet a kivételnek, de én most csak pozícióharcot látok. A „mert megérdemlem"jelszavával keresik a vezetői székeket, de a színházcsinálás csak a fiatalokat érdekli. Ezért fontosak nekem a fiatalok! Még akkor is, ha kiforratlanok, néha nagyképűek, a színházi beszédmódjuk nem mindig követhető, de beszélni szeretnének valamiről, valakiknek. Sokat tanultam tőlük, nyitottabb, befogadóbb és megértőbb lettem".

 

A polgármester közleményben reagált

 

Az önkormányzat az MTI megkeresésére Cserna Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester véleményét közölte, aki szerint a közgyűlés a megkezdett szakmai munka folytatása mellett szavazott, de már új vezetéssel, a szakmából érkező Őze Áronnak bizalmat adva. A városvezető azt is hangsúlyozta, hogy az új vezető a jelenlegi színészekkel és technikai dolgozókkal képzeli el a jövőt, és erre biztosíték a helyben is sikeres, több éve a színházban dolgozó Csadi Zoltán színművész személye, aki a szakmai igazgatói feladatokat látja majd el.

 

Őze Áron békés átálllást szeretne


Az MTI kérdésére Őze Áron kiemelte: zökkenőmentes, békés vezetői átállást szeretne, amelynek során "rombolás, boszorkányüldözés nem lesz", mert minden színész és háttérdolgozó felé teljes a bizalom. Mint mondta, a következő évad a "kölcsönös bizalom évada" lesz, ahol kipróbálják, ki kivel tud együtt dolgozni.

Megjegyezte: a jövő évad terveit nem ismeri, de semmilyen tervet nem akar eltörölni, csak a "próbaévad" után szeretné elképzeléseit megvalósítani.

Őze Áron emlékeztetett arra, hogy az elmúlt öt évben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza befogadó intézményből társulattal rendelkező, kéttagozatú teátrummá vált, amely számos szakmai elismerést is begyűjtött. Alapvető célnak nevezte az út folytatását, ám szerinte ezek eléréséhez a marketing, a promóció és a kommunikáció szempontjából még inkább ki kell nyitni a színházat.

 

Forrás: Színház.hu, Castellum, MTI