„Én nem vagyok színész!” - Jéger Zsombor válaszolt

A Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán végző hallgatókat bemutató sorozatában ezúttal Jéger Zsombort kérdezte a 7óra7.

A 7óra7 cikkéből:

'Ötéves voltam, amikor először játszottam. A dzsungel könyvében voltam Maugli, a debreceni Csokonai Színházban. Apukám hangszerész, zenész, és nagyon sok művész, színész barátja volt, akik előadások után gyakran nálunk kötöttek ki. Kéznél voltam, egyszer egyikőjük kérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni egy meghallgatásra. Azt mesélték, hogy minden gyerek sírt, annyira izgultak, csak én nem. Onnantól kezdve, amikor gyerekszereplőre volt szükség, engem hívtak. Mindent elvállaltam, sok mindent kipróbálhattam. Ha egyszer egy gyerek betéved a díszletek közé, nagyon nehéz onnan elrángatni, annyira elvarázsolja. Engem Debrecenben a színházban szerettek, része voltam az egésznek, ismertem minden zegzugát. Ott lubickoltam, én voltam a kis srác, akinek pacsit adtak. Nagyon szerettem a felnőttekkel beszélgetni, élveztem a világukat. Egész nap ott voltam, ott ültem a füstben a színészekkel, és ittam minden szavukat...' - mesélte Jéger Zsombor.

Fotó: Talabér Tamás, 7ora7.hu

Arra a kérdésre, hogy amikor az egyetemre felvételizett, már ismerték-e mint színészt, Jéger Zsombor így felelt: "Dehogyis! Én nem vagyok színész! Én soha nem mondtam magamról, hogy színész vagyok. Én Debrecenben sem voltam színész! Mégis mindenki így hívott, színész! Utálom ezt a titulust. Sehol nem vagyok még attól, hogy színész legyek."

Az egyetemi évekkel kapcsolatban elmondta, nagyon nehéz volt elfogadnia, hogy nem azt akarják látni, amit a jelenetekben nyújt. "Nem az ügyeskedésre, hanem az egyszerű, őszinte létezésre voltak kíváncsiak. Amikor az egyetem környékén öntudatra ébredtem, már nem tudtam használni ezt a gyermeki ösztönösséget, mert azt éreztem, hogy folyton megkérdőjelezték a színpadi munkámat. Úgy éreztem, hogy teljesen őszintén játszom, és mégsem nyerem el a tetszésüket. Hajlamos voltam azt hinni, hogy én vagyok a rossz. Mert ha az én igazamra, amit én igaznak gondolok, azt mondják, hogy nem jó, akkor én pocsék ember vagyok. Aztán jöttem rá, hogy valószínűleg nem a tartalommal, hanem a formával van bajuk. Össze voltam zavarodva. A lelkem üres és sivár volt. Amikor azt mondták, hogy mutassunk jeleneteket, és ezekhez a saját életünkből merítsünk élményeket, egyszerűen nem tudtam megszólalni. Az én élményeimet nem lehetett megmutatni. Tele volt a lelkem, a szívem az egész családi métellyel, iszonyú jeleneteket tudtam volna csak csinálni. Nem hitte volna el senki, ha én bármit megmutatok abból, ami otthon ment. Egy időre az agyam kitörölt mindent, és elkéstem a feldolgozással, vagy túl sokáig nyalogattam a sebeimet. Aztán állandóan azt figyeltem, hogy mit nem csinálok jól. Nem tudtam semmi olyat letenni az asztalra, ami megfelelt volna" - vallotta Jéger Zsombor.

A színész elmondta, az egyetemen nagyon sokat segítettek az osztálytársai. "Annak ellenére, hogy én bunkó voltam, ők megfogták a kezemet, és mondták, hogy figyelj, nincsen semmi baj. Hozzáteszem, hogy tényleg olyan dolgokat tettek, hogy az esetek nyolcvan százalékában jogos volt, amin kiakadtam. Tisztán emlékszem, amikor a Dékány Barni egy konfliktus után odajött és kábé megölelt, hogy nyugi haver, itt vagyunk, semmi baj. Akkor éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Ilyen fontos és megnyugtató, lazító élmény volt Karsai György tanár úr egyik pillanata. Nyilván az egyetemes drámatörténet sem állt annyira közel a vágyaimhoz. Nehezen seggeltem be egy-egy könyvet. Soha nem készültem. Aztán egyszer odajött hozzám Karsai, amikor már majdnem elküldtek az egyetemről, és azt mondta, hogy te nem ez az ember vagy, akivel ezek történnek. Nem ez a te utad. Tulajdonképpen meglátta bennem saját magamat, akit a sok negatív impulzus, meg a félsz elnyomott. Még a legnagyobb viharban is adott egy pacsit, és nem fordult el tőlem, a tanárok a hatvan százalékával ellentétben, akik úgy éreztem, utáltak" - mondta Jéger Zsombor.

A teljes interjú itt olvasható.