Kik építették a legtöbb színházat Európában?

100 éve, 1916. március 22-én halt meg Ferdinand Fellner osztrák építész, aki Hermann Hellmerrel társulva a legtöbb színházat építette Európában.

A színházgyárosok   

1847. április 19-én született Bécsben. Apja, idősebb Ferdinand Fellner híres színházépítész volt, így az ifjú Fellner már a bécsi műszaki főiskola hallgatójaként a brünni ideiglenes színház, a temesvári színház és a bécsi Városi Színház építését felügyelte. Apja halála után átvette a vállalkozást, s 1873-ban a bécsi Servitengasse 5-ben közös irodát nyitott Hermann Helmerrel. A két fiatalember az építész legendárium szerint sem az iparkamarában, sem az iparűzési jegyzékben nem volt regisztrálva, csakhamar mégis megismerték a nevüket az egész Monarchiában, sőt annak határain túl is, s Közép-Európa legismertebb színházépítészei lettek. A 19. század közepétől az első világháborúig Európa gazdagodó, virágzó városaiban ezerötszáz színház, opera, hangversenyterem épült fel. Közülük negyvennyolcat a "színházgyárosnak" nevezett Fellner és Helmer jegyzett.

Egy helyett 48
    

Bécsi építészirodájuk gyorsan dolgozott és olcsón, az általuk épített 48 teátrum összesen annyiba került, mint a párizsi operaház egymagában. Megrendelőiket gyakran lepték meg azzal, hogy a kalkulációban vállalt ár alatt építették fel a megrendelt teátrumot, és a különbözetet visszafizették. Mindez annak volt köszönhető, hogy kidolgoztak egy színházsémát, ezért hasonlít annyira egymásra például a bécsi Volkstheater, a pesti Vígszínház és a kecskeméti Katona József Színház.

"Lelke a gyakorlatiasság" 
    

Főleg alaprajzi újításokkal - a különböző szintek lépcsőinek az előcsarnokba való sugárirányú betorkollásával, a nézőtér célszerű beosztásával - alakították ki színháztípusukat. Új, olcsóbb anyagokat, betont és vasszerkezetet is használtak, színházaik tűzrendészetileg is biztonságosak voltak. (A tűzbiztonsági előírásokat az Osztrák-Magyar Monarchiában 1882-től szabályozták: előírták, hogy az épületet minden oldaláról szabadon kell hagyni, s minden emeletről két külön lépcsőnek kell az utcaszintre vezetnie.)
    

Színházaik emellett tetszetősek is voltak, a 19. század végi polgári ízlés megtestesítői. Praktikus és mégis díszes épületeik a neorokokó, a neobarokk, olykor a neoreneszánsz, vagyis az eklektikus stílus remekei. "A dekoratív elemeknek valami parvenü módon cifra és bőkezű alkalmazása jellemzi ezt a stílt, amelynek lelke a gyakorlatiasság" - írta munkáikról Szini Gyula 1916-ban. Színházaik alkalmasak voltak arra, hogy Közép-Európa kisebb-nagyobb városai kifejezzék velük nemzeti vagy lokálpatrióta érzelmeiket, s jól reprezentálták a gyarapodó polgárság rangját.

Még New York-ba is terveztek
    

Első közös teátrumuk az 1875-ben átadott budapesti Népszínház volt, a későbbi Blaha Lujza téri Nemzeti Színház, amelyet 1965-ben lebontottak. Máig megvan viszont az Operettszínház (amelynek előzményét, a Somossy Orfeumot szintén ők tervezték) és a Vígszínház, az általuk sorozatban épített színháztípus egyik jellegzetes darabja.
    

A Monarchiában a két bécsi mellett többek között a brünni, a fiumei, a grazi, a karlsbadi, a kolozsvári, a nagyváradi, a pozsonyi, prágai, a salzburgi, a szegedi, a temesvári és a zágrábi színházak köthetők az építészpáros nevéhez. Szerte Európában - Augsburgban, Hamburgban, Odesszában, Szófiában, Zürichben - állnak városképet meghatározó színházaik, még New York városának is elkészítették egy hatalmas operaház tervét.

Pótolhatatlanok voltak
    

A teátrumok mellett számos lakó- és üzletház, palota, kastély, áruház, bank, szálloda, étterem, iskola, ipari és gazdasági épület, kórház, síremlék, kilátótorony és egy csillagvizsgáló tervezése fűződik nevükhöz. Mintegy százötven megvalósult épülettervről tudható biztosan, hogy Fellner és Helmer műhelyéből került ki. Fellner halála után Helmer egyedül dolgozott tovább, az ő 1919-ben bekövetkezett halála után, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával a megbízások elapadtak, az iroda megszűnt.