Láng Annamária: "Én is tapasztalom a színház tisztító erejét"

A Krétakör és egy rövid vígszínházas periódus után már 5 éve szabadúszik. 

AZ ORIGO INTERJÚJÁBÓL:

A kérdésre, milyen hatással van ez az életforma egy színészre, Láng Annamária úgy felelt: “Az ember ilyenkor teljesen bizonytalan helyzetbe kerül – szokták mondani azok a színészek, akik vágynak a szabadságra, de nem tesznek érte. Nekem más a tapasztalatom: sajnos külföldön játszom a legtöbbet, ezért minden tervezhető, látom az anyagiakat is, nem érzem magam kiszolgáltatottaknak, szinte még azt is meg tudom mondani, egy év múlva lesz-e előadásom ezen a napon. Néha utána kell mennem a munkáknak, de valami mindig van. Így szélesebb hálót tart fent az ember, és inkább virtuális társulatoknak tagja – de én ezeket is társulatoknak nevezem, bár saját döntésünk alapján vagyunk együtt. (…) A felelősségemnek tartom, hogy abból a sok progresszív dologból, amivel a pályám során találkoztam, mit tudok továbbadni”.

A színésznő arról is beszélt, ha nem hinne a színházban, nem is csinálná. “Sőt a színház még rám is ilyen hatással van: én is tapasztalom a gyógyító, tisztító erejét. Van, hogy egy előadáson keresztül értem meg, mi zajlik a világban. (…) Engem az szórakoztat, amikor belátok valakik fejébe, és ott egy aránylag bonyolult gondolatfolyamot tudok végigkövetni, és ez olyat tesz elém, amit magamtól nem gondoltam volna, ami meglep. Ha ezt kifelejtik egy előadásból, ha azt hiszik, hogy szórakoztatni kell ahhoz, hogy én mindent elfelejtsek, annak nem látom értelmét” – nyilatkozta Láng Annamária.

A pályája során találkozott a legnagyobb mai színházi alkotókkal, köztük Peter Brookkal, Ariane Mnouchkine-nal, Eimuntas Nekrošiusszal, Oskaras Koršunovasszal. Arról, látott-e valamit, ami minden zseniben közös, vagy ami nélkül talán lehetetlen elérni azt, amit ők elértek a színházban, elmondta: “A megszállottság, a kockáztatás, a kérlelhetetlenség, a színházban és a művészetben való mélységes hit persze mind közös bennük. Hogy ezeken kívül esetleg milyen nevetséges manírjaik vannak – ahogyan Nekrošius egy fa körül járkál, mert abból merít ihletet, és nem lehet hozzászólni, vagy ahogyan Koršunovas őrjöng –, az már teljesen mellékes kérdés. Közös bennük a különleges érzékenység, a másmilyen idegrendszer a hajszálvékony bőr alatt. És nem lehet meglenni a világra való kíváncsiság nélkül sem. Ők az egész életüket annak szentelik, hogy kérdéseket tegyenek fel, és ez nem tud lezárulni, sőt egyre több a kérdésük”.

Láng Annamária szerint, Magyarországon kevés hozzájuk hasonló alkotó van, de talán ez is rettenetesen nagy dolog, és nem is várhatunk ennél többet. “Ráadásul ezt az egészet nehezíti a politikai helyzet is, ami nem kedvez a tehetséges embereknek. Persze, Recsken is születtek fantasztikus versek, és akinek igénye van rá, úgyis megtalálja az önkifejezés módját. Lehet vécépapírra is írni, sőt bizonyos értelemben mi is ezt csináljuk. Csak egy példa: nekem Magyarországon a színházban évek óta nem volt új vagy varratott ruhám, mert vagy a saját ruháimban játszom, vagy a turkálóban vásárolunk „jelmezt”. Ez nem nagy dolog, de azért elárul valamit egy rendszerről. Münchenben csak az volt egy óra, amíg a méreteimet levették. Hát itthon most nem ez a helyzet. De ha a mondanivaló megvan, a körülmények nem számítanak. (…) Az én generációm tagjainak önbecsülésére negatívan hat az ellehetetlenítés számtalan formája, amivel találkoznak. Nem dolgoztam olyan társulatvezetővel, aki ne vágyott volna saját színházra, és nem azért, hogy kényelmesebb legyen a helyzetük, hanem mert volt ötletük, hogy mivel töltsék meg azt a helyet. És ezek európai szintű gondolatok voltak. De egyiküknek sem sikerült. És ez rohadtul nyomasztó” – vélekedett a színésznő.

A TELJES INTERJÚT AZ ORIGO-N OLVASHATJA.