„Az ember mindig megküzd a szüleivel" – Villáminterjú Udvaros Dorottyával

Március 28-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda az Ingmar Bergman forgatókönyvéből készült Őszi szonátát a Thália Színház Mikroszínpadán. A darab egy anya és a lánya félresiklott, fájdalmakkal teli kapcsolatát mutatja be. A premier kapcsán az anyát alakító Udvaros Dorottyával készült interjú.

 Az Őszi szonáta különleges darab abból a szempontból, hogy fennáll egy nagyon érdekes párhuzam Charlotte karakterével kapcsolatban: Ön is befutott, sikeres művész, aki felnevelt egy gyereket.

Szerintem sokszor nekem sem sikerült tökéletesen. Számtalanszor előfordult, hogy választanom kellett, és tudtam, hogy bárhogy is döntök, az egyik a másik rovására megy. Be kell vallanom, hogy a próbákon ráismerek magamra bizonyos helyzetekben. Velem is megtörtént, hogy ha valamiért nagyon határozottan célra tartottam – darabra készültem, filmet forgattam – akkor nagyon nehezen tudtam bármi másra koncentrálni. Ilyenkor az ember nehezen lép ki az adott feladat vonzásköréből, és ezt a legszűkebb kör, a gyerek, a család, a barátok sínylik meg leginkább.

Az Őszi szonátában a szülő-gyerek kapcsolat különösen terhelt, hiszen itt egy messzemenőkig önző anyával és egy végérvényesen tönkretett lánnyal van dolgunk, akik keményen harcolnak egymással. Én azt láttam magamon is, amikor felnőttem, és a fiamon is később, hogy az ember mindig megküzd a szüleivel. Mert ha valahogy felül tudunk kerekedni egyszer, onnantól kezdve érezzük azt, hogy már nem (csak) valakinek a gyerekei vagyunk, hanem önálló döntéssel rendelkező, felnőtt emberek.

Fotó: Orlai Produkció

Együtt tud érezni a végletekig önző Charlotte-tal?

Charlotte karakterét rendkívül szélsőségesre írta meg Bergman. Olyan művész, aki csak a munkájának él, illetve akinek a saját szórakozása és kényelme mindennél fontosabb. Ma már tudom, ennyi a színészi pályán eltöltött évvel a hátam mögött, hogy ha az ember valódi teljesítményt akar nyújtani, az pokolian sok energiát megkövetel. Charlotte ráadásul zongoraművész – folyamatosan turnézik, sportteljesítménnyel felérő koncerteket ad szerte a világban, évekre előre tornyosulnak előtte a feladatok… úgyhogy igen, megértem őt abból a szempontból, hogy ilyen körülmények között minden alkalmat megragad arra, hogy megpihenhessen, hogy azzal foglalkozhasson a kevés szabadidejében, ami feltölti őt. Mindemellett az már egy másik kérdés, hogy a lányával való kapcsolatát maximálisan alárendeli a saját önzésének. Ezért annyira ellentmondásos figura.

Az Őszi szonáta azt a kapcsolatot tárja elénk, amely tán mindannyiunk életében a legmeghatározóbb: anya és gyermeke. A felkészülés magával hozza az önelemzést is? Feltörnek ilyenkor az emlékek?

Ez elkerülhetetlen. Bevillan egy-egy jelenet során, hogy mintha ehhez hasonlót én is átéltem volna. Ez egy kicsit olyan, mint a katarzis. Lehet, hogy abban a pillanatban megríkat, egy kicsit felzaklat, még napokig gondolkodsz rajta, de a végeredmény valami egészen csodálatos megkönnyebbülés. Ez a művészet lényege, akár alkotói, akár befogadói oldalról is nézzük. Nekem színészként átélni egy ilyen folyamatot egyáltalán nem teher, mert habár kifacsarom a lelkem a színpadon, egy pillanatig sem felejtem el, hogy hol a határ az eljátszott figura és énköztem. Ezzel minden színésznek meg kell birkóznia.

Fotó: Orlai Produkció

Még akkor is, ha ez az egyértelmű határ megvan Udvaros Dorottya és a szerep közt, estéről estére kifacsarni a lelket kimerítő munka.

Természetesen egy-egy nehéz előadás után borzasztóan kifosztva tudom érezni a lelkem. De ez egyáltalán nem baj, hiszen ha így történik, az azt jelenti, hogy jól sikerült az előadás. Az a célom, hogy minél többet odaadjak magamból a színpadon. Van ebben egy furcsa ellentmondás – mert míg lehet, hogy az előadás után még egy jó darabig csak ülök az öltözőben és nem tudok átöltözni, mégis örülök, mert a cél, amit kitűztünk magunk elé, megvalósult, és a munka jól elvégeztetett.

Rengeteget dolgozik, mikor éppen nem a színházzal foglalkozik, hogyan tud töltekezni a lopott időkből?

Azt gondolom, hogy az emberben ennyi munka mellett kialakul bizonyos idő után egy fajta rutin, hogy minden élményt igyekezzen megragadni, ami nem a színházhoz kapcsolódik. Ez lehet egy séta a kutyákkal, vacsorakészítés a barátoknak, esetleg kiszakadni mindenből és egy-két napra elmenni valahová. Én, bevallom őszintén, mindennek nagyon tudok örülni, ami nem színház. Már az olyan apróságokat is tudom élvezni, ha más utcákon járhatok, mint a megszokottak, ha nem ugyanazokat a házsorokat és kapualjakat látom, mint mindig.

Kérdezett: Csímár Kamilla

Orlai Produkció