Anvar Gumarov: "A Vígé az egyik legjobb csapat, akikkel valaha alkottam"

Április 1-jén mutatja be a Vígszínház Mark Bartlett Földrengés Londonban című színművét Eszenyi Enikő rendezésében. A darab fő témája a klímaváltozás és a globális felmelegedés, nagyszínpadi előadásként egyedülálló módon beszél a Föld jövőjéről, társadalmi és alapvető emberi kérdéseket vet fel. A Vígszínház új bemutatójának orosz díszlettervezője, Anvar Gumarov most először nyilatkozik a magyar sajtóban.

Anvar Gumarov

Egy magyar rendező és egy orosz díszlettervező, akik a világ két különböző pontján alkotnak, most mégis egy előadást próbálnak. Hogy is van ez?

Anvar Gumarov: Oroszországban találkoztunk. A Komisszarzsevszkij Színházban dolgozom, aminek a vezetősége meghívta Eszenyi Enikőt rendezni, ott ismerkedtünk össze. Miután létrejött az ottani bemutató, felkért, hogy dolgozzak vele a Vígszínházban.

Kívülről úgy tűnik, mintha már évek óta alkotótársak lennétek.

Enikővel létrehozni egy előadást meglehetősen gazdag tapasztalat számomra. Sajátos rendezési attitűdje van, nagyon más, mint amihez hozzászoktam. Ez nagyon tetszik! Minden darab színrevitele egy meghatározott úton halad, a kezdeti tervektől, a megvalósításon át, egészen a végpontig, ami maga a premier. Ez az út minden rendezővel máshogy alakul. Nagyon tetszik, hogy most nem kiszámítható minden következő lépés. Nagyon izgalmas, hogy Enikő mindig valami újat, frisset hoz. Máshol csak leadom a makettet, és megérkezem, amikor a kész díszlet a színpadon áll. Ez itt most egy igazi alkotói folyamat, együtt gondolkodás. Egy állandó útkeresésben vagyunk, mindig valami újat fedezünk fel. Ez nagyon izgalmas.

A betonelemeknek köszönhetően egy masszív, stabil érzés kerít hatalmába a díszletet figyelve, mégis, van benne valami könnyed lebegés. Mi volt a koncepció, hogy jutottatok el idáig?

Maga az alapmű is megsúgta, hogy merre kell elindulni, egy agresszív, urbanisztikus teret kellett létrehozni. Egy olyan teret, amely tudja magáról, hogy halálra van ítélve. A három főszereplő lány édesapja, a klímakutató Robert Crannock szájából elhangzik egy mondat, amely arra világít rá, hogy a Föld lassan ledobja magáról azt az irreális sújt, amit az ember helyezett rá. Úgy éreztük, a beton adja át azt a túlterhelést, amit a Föld sem visel el. A betont az ember alkotta, azért született, hogy minél gyorsabban, minél nagyobb épületeket lehessen felhúzni. De ilyen anyag nincs a természetben. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mégiscsak áttör a növényzet a betonon és az aszfalton keresztül, a természet visszafoglalja, ami az övé. A középső lány, Freya tulajdonképpen az előadásban látott fa allegóriája, az az őserő, ami áttör az elhalt anyagon. Talán nem is tud erről, de reményt ad nekünk az újjászületésre.

A Vígszínházban hogy érzed magad?

Nagyon tetszik a társulat, és azt hiszem, nagyon sok függ az igazgatótól. Enikő egy remek csapatot gyűjtött maga köré, mindenki a közös célért dolgozik, igazi alkotóközösség. Az egyik legjobb csapat, akikkel valaha alkottam.

Távolról úgy tűnik nekem, az orosz kultúra nagyon szereti a klasszikusokat mind a művek, mind a megvalósítás tekintetében. Te modern megoldásokkal kísérletezel, hogy tudsz érvényesülni?

Oroszországban a színházművészet mostanában sokat változik, talán a legprogresszívebb művészeti ág, szemben a filmművészettel. Olyan folyamatok zajlanak, amik gyökerestől változtatják meg azt a színházi tradíciót, amiben eddig éltünk, és amit a külföldiek gondolnak a mi színházunkról. A színház egy olyan platformmá vált, amit rengeteg fiatal előnyben részesít, és innen indulnak el a más irányba is kiható folyamatok. Persze ez a színészközpontú színházat semmilyen értelemben nem törli el. Ennek a megújulásnak az eredményeképpen talán egy másik szintre lép a színházművészet Oroszországban. Azt gondolom, hogy mindenkinek jut hely, minél színesebb ez az útkeresés, annál izgalmasabb.

Tavaly nyáron több orosz alkotótársaddal kaptatok meghívást Kínába. Hogy talált meg ez a felkérés?

Először azt hittem, hogy viccelnek. Aztán, amikor kiderült, hogy Tolsztoj Feltámadását fogjuk színpadra vinni, már azt gondoltam, hogy ez egy dupla poén. (nevet) Végül ez a munka egy sikeres és nagyon fontos tapasztalattá vált. A próbafolyamat előtt sok sztereotípia élt bennünk azok alapján, amit tudunk a kínai színházról, filmekről, azt hittük, nem engedi át az orosz regény súlyát. Annak ellenére, hogy orosz nevekkel játszották az előadást, nem próbáltak orosz színészként létezni, egy nagyon univerzális történetet adtak elő szerelemről és halálról. Amikor elhozták ezt az előadást egy orosz fesztiválra, a helyiek „meglátták” Tolsztojt a produkcióban.

Sokat kaptak a ti színházatokból, te hoztál magaddal valamit tőlük?

Ez egy kölcsönhatás volt, nyilván tanultunk egymástól. Kínában „beszédszínháznak” hívják a műfajt, és csak a ’70-es években ütötte fel a fejét. Nincsenek régi hagyományai, nekik ez egy egészen új terep, ami éppen kialakulóban van. Nagyon nyitottak, nagyon kíváncsiak, hogy mi történik a nagyvilágban. Kína egy külön „bolygó”, igazán érdekes tapasztalat volt.

Böngészve az instagram-fotóidat, szintén egy különleges látásmóddal találkoztam. Izgalmas, hogy a képeiden milyen témákat és hogyan helyezel a fókuszba. Mi az, ami a leginkább inspirál?

Minden. Az emberek, könyvek, filmek, a mindennapi események. Minden érdekel, ami körülvesz.

Budapest milyen hatással van rád?

Először turistaként, egyedül látogattam ide, már akkor beleszerettem a városba. Különösen megfogott a holokauszt áldozatainak emlékműve a Duna partján, a sok cipő. Az egyik tervezői munkám során fel is használtam. Enikővel csak később ismerkedtem meg, viszont azóta a Földrengés Londonban kapcsán többször járok Budapestre. Nagyon várom az április eleji bemutatót.

Szerző: Molnár Karesz
Fordító: Vértes Judit tolmács