Ebből az alkalomból hagyományosan a világ színházaiban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Anatolij Vasziljev orosz rendező fogalmazott meg.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) hívta életre, 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség szeretetét, támogatását.
Az 54. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. Az idén Anatolij Vasziljev fogalmazta meg gondolatait.
Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület március 30-án, szerdán a Budapesti Operettszínházban tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.
MTI