A kecsua indiánokat is megérintette a Szerelem - Interjú Makk Károllyal

Déry Tibor művei nyomán, Makk Károly azonos című filmje alapján készült el a Szerelem színpadi változata Rózsavölgyiben. Az 1971-es film rendezőjével, Makk Károllyal készített interjút a Rózsavölgyi.

Hogyan kezdődött a közös munka Déry Tiborral?

Ez egy hosszú történet. 1956-ban olvastam egy Déry írást az Irodalmi Újságban, az volt a címe, hogy Szerelem, és egy ártatlanul börtönben ülő politikai fogolyról szólt, akit kiengednek és hazamegy. Elvileg otthon várja a felesége, bár nem tudnak egymásról évekig, és egy kisgyerek, akit még nem látott, mert akkor született, amíg ő a börtönben volt. Olyan finoman és szépen volt leírva ez a történet, bár a végén volt pár mondat, ami irtózatosan giccsesen hangzott: azt kérdezi a férfi: velem alszol az éjjel? Igen, mondja a nő. Egész éjjel? Egész éjjel, ameddig csak élünk. Gyönyörűnek találtam, pedig teljesen irreális, mert ha egy asszony három évig egyedül van, lesz egy futó kalandja, vagy elhidegül a férjétől, elmegy, általában ez lesz a vége. Az, hogy emberekben ilyen erő és igazi érzelem van, az ritka témája a filmeknek. A történetet eltettem magamnak, azzal, hogy majd valamit csinálunk vele.

Aztán Déryt lecsukták 1957-ben az íróperben, és külön amnesztiával, 1961-ben szabadult csak. Utána derült ki, hogyan halt meg a mamája, és ahogy a filmben is látható, a felesége, Böbe, hamisított leveleket írt az anyósának, és csinálta körülötte a felhajtást. Engem tulajdonképpen az érdekelt, hogy ez az idős finom dáma, beveszi-e ezeket a leveleket, vagy vannak pillanatai, amikor tudni akarja, hol is van a gyereke pontosan. Még haldoklás közben is a legképtelenebb dolgokat mondja. Ezekről a Két Asszony című novellában olvastam. Aztán fogtam az 1956 nyaráról szóló történetet, a Két Asszony története elé illesztettem, és kész volt a film.

Fotó: librarius.hu

Felhívtam Déryt, aki elolvasta és azt mondta, hiszen ez két önálló mű, nem lehet összemosni őket. Mondtam neki, erről nincs szó, én elvágom itt és itt, összeragasztom, és kész a film. 3-4 összejövetelt tartottunk a Gerbeaud-ban, aztán a végén lefújta az ötletet. Ez májusban volt aztán karácsonykor kaptam tőle egy telefont, te, én megcsináltam, amiről beszéltünk. Kimentem hozzá, aztán rögtön kinyargaltam a stúdióhoz, ahol dolgoztam, akinek a vezetője természetesen egy 50-ben börtönben ült ember volt, a kulturális ügyek vezetője pedig Aczél volt, aki egy másik 50-ben börtönben ült ember volt, és valahogy ez mindenkit megzavart és azt mondták, hogy nem lehet ellenpropagandát mutatni a Kádáréknak. Minden évben beadtam, pedig mondták, hogy ne tegyem, mert mindenkit úgy idegesít, hogy erre választ kell adniuk. Közben más filmeket csináltam, de ez a történet mindig szóba került. Volt egy filmpolitikai bizottság, Rényi Péter vezette, a Szabad Nép örökös főszerkesztő-helyettese, őt bízták meg, hogy közölje velem, hogy ebből lehetne filmet csinálni bizonyos feltételekkel. Nem voltunk túl kellemes kapcsolatban, de azért megkérdeztem mi a feltétel. Az volt a válasz, hogy hiányzik belőle az erő, hogy itt van egy ország, amelyiknek olyan hite és ereje van, hogy ez a tévedés javítható. Konrád Györggyel belegépeltünk néhány áljelenetet a forgatókönyvbe, aminek a nagy részét nem csináltam meg, de engedélyezték a forgatást.

Az elején csináltam egy baklövést. Egy volt tanítványom hozott nekem egy képet, azt hiszem az Új Tükör címlapja volt, egy nagyon érdekes öreg hölgy, Bertold Brecht özvegye szerepelt a borítón. Ez annyira megkavart, hogy mondtam, gyerekek, indulok Berlinbe, ő lesz a főszereplő. Megbeszélték vele, hogy megyek, bekopogtam hozzá és egy füstös teremben ott ült… egy boszorkány. Udvariasan megköszönte az ajánlatot és elmondta, hogy nem szívesen hagyja itt Berlint, megható, hogy megkerestem, stb. Elmenekültem onnan, kirohantam a reptérre, mert féltem, hogy a dáma meggondolja magát, és ha ott töltöm az éjszakát, kapok tőle egy telefont. A Malév iroda zárva volt, de hatkor volt egy járat. Ötkor megérkezett a kapitány, bemutatkoztam neki, ő sajnálkozott, hogy nem tudja, van-e hely a gépen. Azt kérdezte a fiatal, jóképű kapitány, hogy valami nőügy miatt kell-e repülőre szállnom, mondtam neki, hogy igen! Végül a stewardess berakott a vécébe, amíg felszálltak, aztán megszámolták az utasokat és kiengedtek. Ott jutott eszembe a repülőn, hogy milyen idétlenség volt ez az egész út, amikor én Darvas Lilit Pesten már korábban megismertem. A Madách Színházban Psota Irén és ő játszották az Olimpia főszerepeit. Darvas Lili egy fantasztikus dáma volt, hihetetlen jelenléttel. Aztán jött a Cannes-i siker (Az 1971-es cannes-i filmfesztiválon az alkotás elnyerte a Zsűri díját (Prix du jury), - a szerk.), és nem gondoltuk, hogy ekkora siker lesz, ilyen pályát fut be a film. Az egész forgatás nagyon jó hangulatban, barátságos légkörben zajlott, nem volt semmi erőlködés benne. Darvas Lili egy pillanat alatt csodálatos világot teremtett a bécsi akcentussal.

Makk Károly és Léner András, a darab rendezője

(fotó: Dicső Dániel)

 A Jánost alakító Darvas Ivánt szintén börtönbüntetésre ítélték, 1957-ben, ahol közel két évet ült. Ennek a ténynek volt köze ahhoz, hogy őt választotta a szerepre?

Darvas Ivánt a jobb színészek közé soroltam, de arra gondoltam, hogy jó lenne egy ismeretlenebb arccal eljátszatni János szerepét. Nagyon tetszett Pálos György zárkózottsága és megjelenése, akivel a Megszállottakat és az Elveszett Paradicsomot csináltam. Baja volt a szívével és pihennie kellett, évekig nem játszhatott. Meglátogattam karácsonykor, és a felesége mondta, a legjobbkor jöttem, most vizsgálták, egy könnyű munkát elvállalhat. Három nap múlva meghalt. Felülről nagyon másképp képzelték ezt a szereposztást! Ekkor mondtam, Jöjjön az Iván, ő mindent tud. Az, hogy börtönben ült, az se pro, se kontra nem érdekelt. Nagyon nehezen akartak börtönt adni, Csendes elvtárs, a pártközpont egyik fő embere nem akarta támogatni ezt a kérést. Végül három nappal később felhívott a legfőbb ügyész-helyettes titkárnője, hogy menjek a Fő utcába, vár az ottani börtönparancsnok. Mindent megbeszéltünk, elkezdődött a forgatás, de senki nem szólt arról egy szót se, hogy Darvas Iván valaha pont abban a cellában ült, ahol forgattunk. Ez Ivánt felzaklatta.

Sokan beszélnek a film újszerűségéről.

Túl a színészi játékon, az idővel való ábrázolás vagy játék, a különböző idősíkok bemutatása újdonságnak számított, finoman bevillantott képekkel elhelyeztük János édesanyját a fiatalkorában. Ezután jött a Macskajáték, az egész erre van alapozva, mert annyira megszerettem az idővel való ábrázolást.

Gondolkodott valaha azon, hogy színpadra vigye ezt a történetet?

Soha nem gondolkoztam a színpadi adaptáción, mindig elmenekültem előle. Én megcsináltam a filmet, nem vagyok olyan őrült, hogy még egyszer nekirugaszkodjak…. Ezt így kellett megcsinálni. Megígértem Léner András rendezőnek, hogy atyáskodom, mentorkodom itt, ami nem is olyan egyszerű, mert nem akarok rátehénkedni az egészre.

Hogyan viszonyul a fiatalabb generáció az idén 45 éves filmhez?

A fiatalabb generációk is szeretik a filmet. Debrecenben levetítettük tavaly vagy tavalyelőtt, 14 éves iskolásoknak. Mondtam is a feleségemnek, hogy biztos dumálni meg röhögcsélni fognak, aztán az utolsó fél órában besettenkedtem és halálos csendben nézték, a végén egy árva szót se szóltak, csak ott ültek csendben. Néhány odajöttek és megköszönték, és aki odahozta őket, azt mondta, sose gondolta volna, hogy így megrázza és megfogja őket a film. Limában, ahol igazán nem kell tudnia az embereknek, mi volt itt, volt egy ugyanilyen vetítés, a közönség fele kecsua indián volt, és a végén sírva tapsolt mind a 600 ember.

Rózsavölgyi Szalon