Felvételit és nyílt napot hirdet a Soltis Lajos Színház

Felvételit és nyílt napot hirdet a Soltis Lajos Színház gyermek és színistúdiója.

A gyermekstúdióban általános iskolás korú gyermekek, színistúdiónkban középiskolások tanulhatnak.

Nyílt nap: Április 25-én hétfőn 16:00-ra szeretettel várnak minden érdeklődőt és kísérőjét a Kamaraszínházba egy játékos bemutató foglalkozásra!
Felvételi: Április 26. (kedd) 16:00 Kamaraszínház

Jelentkezni 8 éves kortól lehetséges

 

soltis

 

Idén 15 éve működik a Soltis Lajos Színház Celldömölkön. A Celldömölkre költözéssel egy időben, 2001-ben indította el a színház stúdiós képzését., elsősorban utánpótlás nevelés céljából.  Az elmúlt 15 évben közel 100 fiatal tanult náluk. Többen vannak, akik jelenleg nem színházzal foglalkoznak, de közösségünkhöz visszajárva azt mesélik, hogy az élet számos területén jól megállják helyüket.

 

Nem csak színészmesterséget tanítanak, képzésük számos kompetenciát fejleszt. Játékos foglalkozások keretein belül beszéd-, ének-, mozgásképzésben részesülnek a stúdiósok. Csoportvezetőjük mellett számos szakember, művésztanárok, színészek, rendezők és színházunk drámatanárai foglalkoznak a gyerekekkel.

 

Ha elmúltál 8 éves regisztrálj!

Előzetes regisztráció szükséges a részvételhez!

 

Regisztrálni 2016. április 18. hétfőig a következő elérhetőségen lehetséges:
06-20/36-20-356

 

Ajánlják a kényelmes ruházatot!

 

infó: 06-20/36-20-356
www.soltisszinhaz.hu

süti beállítások módosítása