A Nemzeti Színház művészeti folyóirata, a Szcenárium fele részben angol nyelvű lapszámot jelentet meg a nemzetközi fesztivál alkalmából. Az idei rendezvényen szerepel a Szerb Nemzeti Színház Hazafiak című előadása, amely Belgrádban az elmúlt évad legjobb előadásának járó díjat kapta meg. A darabot a vajdasági magyar rendező, Urbán András vitte színre. A vele készült interjúból olvashatnak részletet.
A beszélgetés teljes terjedelmében a Szcenárium márciusi számában olvashatják.
MITEM ENGLISH A SZCENÁRIUMBAN
Az idei MITEM-re a Szcenárium szerkesztői egy olyan 120 oldalas lapszámot jelentetnek meg, amelynek első fele angol nyelvű írásokat közöl a tavalyi találkozóról, illetve az idei rendezvény néhány fontos programjáról.
A fesztivál külföldi vendégei elolvashatják a Vidnyánszky Attilával 2015 nyarán készült beszélgetést a tavalyi rendezvény tapasztalatairól, valamint két neves szakember, Vlad Sebastian Popa és Beatrice Picon Vallin fesztivál-értékelő esszéjét. Megtudhatják, miről is szólt az a szakmai kerekasztal-beszélgetés, amelyen három színész, Udvaros Dorottya, Évelin Didi és François Chattot válaszolt Jean-Pierre Thibaudat kérdéseire. Megismerkedhetnek Eugenio Barba és Julia Varley gondolataival, melyek a Hamu és gyémánt országa című kötet bemutatóján hangzottak el. S nem utolsó sorban elolvashatják a folyóirat szerkesztőinek elemzését a tavalyi fesztiválon szereplő előadásokról.
A Szcenárium már hónapokkal ezelőtt megszólította az érdeklődő hazai közönséget az idei MITEM programjaihoz kapcsolódó írásaival – lásd Valère Novarina Imigyen szóla Louis de Funès című esszéjét, valamint Tömöry Márta és Birtalan Ágnes tanulmányait a koreai sámánizmusról és színjátszó hagyományról. Márciusi lapszámukban magyarul tették közzé a szerkesztők azt a három írást, melyet áprilisban angolul is megjelentetnek: az idei MITEM-en bemutatásra kerülő Hazafiak rendezőjével, Urbán Andrással készült beszélgetést; Király Nina esszéjét a Tadeusz Kantor életmű-kiállítás elé; Kulcsár Edit írását a határon túli magyar és a román színházak nemzetközi rangjáról és a MITEM-en való jelenlétéről.
Az idei MITEM egyik szakmai programját ugyancsak a Szcenárium folyóirat jegyzi: Szász Zsoltnak és Pálfi Ágnesnek, a Nemzeti Színház Kiskönyvtára sorozatszerkesztőinek gondozásában jelenik meg Balogh Géza tollából az a Németh Antal rendezői munkásságáról szóló monográfia, mely április 22-én kerül bemutatásra. E programhoz neves szakembereket megszólaltató kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is kapcsolódik.
„A darab hősei dupla kokárdát hordanak” - URBÁN ANDRÁST KÉRDEZTÉK
Részlet a Hazafiak rendezőjével, Urbán Andrással készült beszélgetésből
Urbán András: Nekem az összes tapasztalatom a volt Jugoszlávia térségéhez kötődik. Magyarországon én magánemberként sem vagyok igazán jelen, rendezőként pedig még kevésbé – a hivatalos színházakban egyáltalán nem. Jelenleg sokkal többet rendezek szerb és horvát nyelvű színházakban. Ha a művészi identitásomat kell meghatároznom, nincs könnyű dolgom. Egyszer viccből azt találtam mondani, hogy tulajdonképpen én egy szerb rendező vagyok. Ebből a szempontból is érdekes volt a Hazafiak fogadtatása. Tudni kell, hogy a szerző, Jovan Sterija Popović (1806–1856) a szerbek nagy nemzeti „néptanítójának” számít. Ez a darabja történelmi tényeken alapul. A kétszínű, képmutató szerb nacionalizmust mutatja be, leplezi le, a köpönyegforgatást, mint tisztán érdekekre épülő mentalitást ábrázolja. Természetesen, mivel egy jó író jó darabjáról van szó, nem egy bizonyos nacionalizmussal foglalkozik, hanem a nacionalizmus és az álhazafiasság különböző aspektusaival, ami, feltételezem, mindenütt ismerős jelenség, nemcsak Szerbiában. Ami a mi szempontunkból igazán érdekes, az az, hogy a darab cselekménye 1848-ban játszódik, a magyar szabadságharc idején, a Vajdaságban. A szerbek itt önmagukat csak a magyarokhoz való viszonyuk által tudják meghatározni. A darabban dupla kokárdát hordanak: kívül a szerbet és alatta a magyart, vagy fordítva, ahogyan a változó viszonyok éppen diktálják. Hasonló ehhez a mai szerb politikai életben a „preletácsok” (’átrepülők’) mentalitása. Ezek az emberek a változó politikai erőviszonyok függvényében egyik napról a másikra átpártolnak akár az ellenfélhez is, mintha csak zoknit cserélnének. És ez a társadalmi megítélés szintjén is teljesen normálisnak minősül, sőt, gyakorta akár még elvárhatónak, dicséretesnek is. De ez ugyanúgy jellemző a politikai elit legmagasabb köreire is. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen pártváltás után ezek a politikusok olyan ideológiai szólamok hangoztatnak, melyek teljesen ellentétesek azzal, amit nemrég még véres szájjal képviseltek. Ez a fajta mentalitás az 1990-es évek háborús időszakára, traumáira is jellemző, amikor a szembenálló felek kölcsönösen gyilkolták egymást. Minden oldalon nagyok voltak a veszteségek és azóta is folyamatosak a vádaskodások, miközben egyik náció sem akarja felvállalni, hogy genocídiumot követett el; ehelyett nemzeti önképének helyreállítása érdekében inkább megpróbál kimenekülni ebből a számára vállalhatatlan pozícióból. Mint ahogy azt is nehezen ismeri be, hogy húsz éven keresztül elhibázott volt az a politika, mely ide vezetett. Nyilván fájdalmasan érinti a közönséget, amikor a színpadról felébresztik benne a dalokon keresztül a nemzeti érzést, ám azon nyomban ki is gúnyolják, dekonstruálják azt. A végső reakció azonban mégis egyfajta azonosulás lesz. De talán megszületik a nézőkben azon belátás is, hogy túl nagy árat kellett fizetnünk az elvakult nacionalizmusunkért. […]
Ez nem egy sűrűn repertoárra kerülő darab, de néha előveszik. Rendezték nagy rendezők is. Ugyanakkor úgy él a köztudatban, mintha állandóan műsoron lenne. Amikor elkezdtünk a színészekkel tárgyalni róla, elhangzott, hogy nagyon sok hasonló előadásban játszottak már. Erre én azt mondtam, hogy nézzük csak meg a repertoárokat, hány helyen is játsszák éppen konkrétan ezt a darabot, vagy legalább hasonló témájú előadásokat. S akkor kiderült, hogy a Hazafiak az elmúlt öt évben egyszer sem került színpadra. Mással kapcsolatban is előfordul, hogy a köztudatban valami nem úgy él, ahogy az valójában van; ez esetben az emlékeikre hagyatkozta sokan úgy érzékelik, mintha ez a fajta kritikai attitűd folyamatosan jelen lenne a szerb színpadokon, holott ez nincsen így. […]
Szerbiában egyfajta tudathasadásos állapot figyelhető meg, ami egy nagyon furcsa identitást is eredményez. Miközben a közéletben megmutatkoznak a polgári demokratizálódási folyamat bizonyos jelei, ugyanakkor a tradicionális értékekhez való visszafordulás, őrzésük, tovább építésük is általános tendencia. Jellemző egyfajta kétlelkűség akár az EU csatlakozási folyamatra is. Nem olyan régen tisztán látható volt ez, amikor valamelyik politikus úgy jelentett be például egy törvénymódosítást, hogy az EU által diktált kényszerre hivatkozott, mondván, hogy nekünk ez ugyan nem jó, de az Unió ezt követeli tőlünk. Szerbiában – ugyanúgy, mint ebben a régióban másutt is – az asztal alatt folyamatosan fenn lettek tartva azok az értékpreferenciák, magatartásminták, amelyeket korábban nem neveztünk európainak. Azért teszem ezt múlt időbe, mert most már megtanultuk, hogy sajnos, ezek az anakronisztikusnak vélt beidegződések nagyon is európaiak. Európát ezzel együtt egy olyan utópisztikus halmaznak tekintjük még ma is, ahová mindent belepakolunk, amit az emberi jogokról, szabadságról jónak, pozitívnak gondolunk. Maga a main stream politika is életben tartott azonban nem európai tartalmakat ebben az országban, annak ellenére, hogy vállaltan már tíz éve az európai úton haladunk. Tehát azt kell konstatálnunk, hogy eddig mi gondoltunk Európáról valami mást, mint amilyen az valójában".
Az interjú szerzője: Szász Zsolt
A MITEM honlapja: www.mitem.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.