„A történelem személyes történeteinkbe is belenyúl” – Villáminterjú Dömötör Andrással
Dömötör András rendezőt legújabb külföldi munkája, a grazi Schauspielhaus-ban bemutatott Vigyázat, szomszéd! című darab kapcsán kérdeztük. A produkció egy négyrészes előadássorozat része.
Hogy kaptál lehetőséget arra, hogy egy előadás sorozatot hozz létre az osztrák-magyar viszonyról?
A Schauspielhaus Graz új intendánsa, Iris Laufenberg a németországi munkáim kapcsán ismert és hívott meg dolgozni. Az évad mottójának ezt választották: „Határok” – és ő azt javasolta, hogy ehhez kapcsolódva erről a viszonyról beszéljünk konkrétan. Mivel darabot de még adaptálható művet sem találtunk, egy végtelen kutatómunka indult meg több dramaturggal, történészekkel – és végül a felgyűlt anyagokhoz kerestünk különböző színházi formákat.
fotók: Lupi Spuma
Miért kezdtek el foglalkoztatni a két nemzet közti különbségek és hasonlóságok?
Egy ideje egyre jobban foglalkoztat, hogy milyen technikákkal és milyen mélységig nyúl bele a személyes történeteinkbe a történelem. Ami most Magyarországon vagy a kontinensen történik, ilyen szempontból rendkívül intenzív. És ebben a helyzetben hasznos megvizsgálni és nem egy absztrakt iskolai tantárgyként gondolni a történelemre. És a téma a határok szemszögéből nagyon jól megfogható – mi a két nemzet határainak története, mikor jöttek létre, mikor miért léptek át emberek ezeken a határokon, óriási ív rajzolható meg a világháborútól a most felépült kerítésekig. Egyébként amikor ezt elindítottuk, 2014. őszén, a menekültek érkezésének csak jelei látszódtak még – de például a média nem foglalkozott vele kiemelten.
Egyáltalán, mik ezek és miként sikerült őket megjeleníteni a Vigyázat, szomszéd! című előadásban?
A hasonlóságok érdekeltek: nosztalgia egy egykori nagyobb birodalom után – az ebből fakadó politikai anomáliák. Vagy: Ausztria egyrészt a német kultúra keleti csücske, másrészt számunkra nyugat – a kérdés, hogy mit jelent ez egyáltalán, felosztható-e így Európa? Rengeteg közös történet: 1956 például nekik is fontos év: a magyar menekültek befogadása egy éppen csak függetlenné vált állam identitásképző része lett. 1989… annyi anyag gyűlt össze, hogy végül egy négy részből álló előadássorozatot hoztunk létre.
Miként építkezik az előadás és a projekt, amit szervezel? Milyen elemekből áll össze? Milyen történeteket egyesít?
Az első részben 7 grazi civil (és még három videón) mesélte el a személyes történeteit, miért hagyták el Magyarországot 1956-ban, a hetvenes években vagy éppen ma, két színésznő pedig operett dalokat énekelt közben. A másodikban két osztrák és egy magyar író (őt érdemes itt megnevezni: Székely Csaba) erre az alkalomra írt rövid darabokat – itt a fikción volt a hangsúly és a társulat két színészéhez csatlakozott Szandtner Anna és Simon Kornél. A harmadik a szabadkai társulat bevonásával készült, akikkel régóta szerettem volna újra együtt dolgozni és akik a személyes történeteiket mondták el az 1920-ban meghúzott határról – a negyedik pedig most készül, kizárólag dokumentumokat használunk, amik a vasfüggöny megépüléséről és eltűnéséről szólnak négy helyi színész előadásában.
A projekthez magyar színészeket is kerestél. Miért volt szükség castingra?
Casting nem volt... Németül tudó színészeket kerestem, és nem volt ilyen adatbázis sehol – akik ismeretlenül jelentkeztek, tőlük egy videót kértem csak – és igazából hosszabb távra is szerettem volna tudni, hogy egy ilyen jellegű projektnél kire számíthatok.
fotók Lupi Spuma
Milyen tanulságokkal járt a grazi munka mint rendező és mint magyar számára?
Rendkívül sokat tanultam, és nagyon hálás vagyok annak a rengeteg embernek, akik önzetlenül segítettek a háttérből, azt érzem, hogy a létrejött előadássorozat elsősorban tematikailag kiemelkedő, jó lenne például iskolákban játszani. Ami a másik kérdést illeti… Ha már kategorizálni kell ebben… ami veszélyes, mert elválaszt. Létezik egy jól leírható közép-európai identitás, ami alapvetően multikulturális és összeköti Magyarországot és Ausztriát például, erről pont ezzel a projekttel összefüggésben olvastam egy tanulmányt. Számomra magyarnak lenni azt jelenti, hogy ennek a része vagyok.
Színház.hu