"A sokszínűség inspirál" - Interjú Marton Lászlóval a MITEM-ről

Olyan produkciókat nézhetünk meg a MITEM-en, amiket máskor nem láthatunk. A görögök Iliászától Ostermeier Sirályáig nagyon sok mindent, hiszen gazdag a kínálat – mondja Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója, ma főrendezője. A szakember szerint, aki előadásaival számtalan fesztiválon járt szerte a világban, örülnünk kell: végre van Magyarországon nemzetközi színházi seregszemle.

Mire jó egy színházi fesztivál?
– Megmutatja, hogy a világ különböző pontjain a színházművészet merre tart, milyen értékek születnek, milyen tendenciák vannak. Mindez visszajelzés a hazai színházi élet számára: láthatjuk, hogy mi hol tartunk. Gondolkodásban, színházi nyelvben. Saját teljesítményünket, előadásainkat egyfajta összehasonlításban vizsgálhatjuk.

A közönség nem ilyen szakmai alapon nézi és értékeli a látottakat.
– És ez egyáltalán nem baj. Ezek az előadások eredetileg máshol sem a szakmának, hanem ott is nézőknek szólnak. A legfontosabb, hogy most itt Budapesten olyan produkciókat nézhetünk meg, amiket máskor nem láthatunk. A görögök Iliászától Ostermeier Sirályáig nagyon sok mindent, hiszen gazdag a kínálat. Aki szereti a színházat vagy egyszerűen csak kíváncsi – mindegy, hogy szakmabeli vagy laikus –, mindezt lehetőségnek érzi. Hogy ismerkedjen, tanuljon.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt, mitem.hu

Az ön kortársa, Matthias Langhoff, aki tavaly a MITEM vendége volt, azt mondja, hogy ma a fesztiválok mellett érvelve a „kulturális cserére” szokás hivatkozni, ám a fesztiválipar valójában annak csupán a látszatát nyújtja. Amikor egy társulat nyolcvan vagy ötszáz nézőnek lejátszik egyszer egy előadást külföldön, nem tud hatni a szűk – leginkább szakmai – körön túl.
– Ebben nagyon sok igazság van. Amiről Matthias Langhoff beszél, és amit kívánatosnak tartana, tudniillik, hogy legyenek rendszeresebben színházak közötti cserék, hogy egy-egy jelentős külföldi előadás a szélesebb közönséghez is eljusson, nos, ez ma már sajnos nem része a színházi gyakorlatnak. A berlini fal leomlásával megváltozott a világ: elmúlt a kitüntető érdeklődés a kelet-európai előadások iránt, és nyugaton is kevesebb pénzt fordítanak arra, hogy az előadásaik utaztatását támogassák.

Akkor ne azon bánkódjunk, hanem ennek örüljünk.
– Most annak kell örülnünk, hogy Magyarországon végre van egy ilyen nemzetközi színházi seregszemle.

A kétezres évek elején az Európai Színházi Unió égisze alatt két alkalommal volt nemzetközi színházi fesztivál Budapesten, van számos kisebb nemzetközi fesztivál, amelyek nagyon fontosak. De kimondottan színházi profillal rendelkező, nagy előadásokat, jelentős műhelyeket meghívni képes rendezvény hiányzott Magyarországon. Miért?
– Ennek számtalan oka volt. A legfontosabb, hogy a kulturális politika és a színházi élet tulajdonképpen sohasem volt jóban egymással, mert a politikusok egyfajta gyanús dologként tekintettek a színházakra.

A rendszerváltás előtti időkre gondol?
– Ez nem változott. Én magam Zsámbéki Gáborral többször is próbáltam meggyőzni a döntéshozókat egy nemzetközi seregszemle, találkozó, fesztivál fontosságáról. Ígéretek voltak, de az a valódi szándék hiányzott, ami szükséges lett volna a megvalósításhoz. Voltak, vannak egyéni kezdeményezések. Például mindaz, amit Budapesten a Trafó kínál, az rendkívüli fontos, de említhettem volna a szegedi Thealtert is.

Nem osztja azt a véleményt, hogy a magyar színházi élet zártsága lett volna annak az oka, hogy nem volt rendszeres nemzetközi színházi fesztivál hazánkban. Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, de még Szlovákiában vagy Csehországban is ez a gyakorlat.
– Nem. Ezért nem a színháziak a felelősek. A szakma progresszív részének vágya és érdeke volt a múltban is és most is, hogy legyen legalább egy olyan nagy és átfogó nemzetközi színházi találkozó, mint most a MITEM. De korábban erre nem volt állami támogatás. Most van.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt, mitem.hu

Kanadától Tel-Avivig számos jelentős teátrumban rendezett, tanított rangos intézményekben. A távolból nézve milyennek látszik a magyar színházi élet? Itthon vannak, akik elmaradottnak, gyávának is nevezik, és „bezzegezve” emlegetik más nemzetek színházi életét.
– Mint mindenütt a világon, a kép vegyes. De ami igazán fontos, hogy vannak jelentős alkotóink: izgalmas rendezők a fiataloktól a nagy öregekig. És időnként születnek nagy előadások is. Amikor rendezni, tanítani hívnak, ezek a meghívások az egész magyar színház iránti érdeklődést is jelzik. Nemzetközi térben is van kíváncsiság aziránt, hogy milyen a magyar színház, hogyan gondolkozunk bizonyos szerzőkről, hogyan ábrázoljuk a világot. A százötven éves Színház- és Filmművészeti Egyetem képzése iránt is nagy az érdeklődés. Gyakran jönnek hozzánk a külföldi tanárok, ülnek az óráinkon, mert érdekli őket, hogyan oktatunk.

Apropó oktatás. A MITEM a jövő színházi embereinek is szól, akik ma még diákok. Élnek ezzel a lehetőséggel?
– A tavalyi MITEM-en már nagyok sok diákot láttam, aminek rendkívül örültem. Azt tapasztalom, hogy vonzza őket, ha érdekes, izgalmas előadásokkal, tehetséges alkotókkal találkozhatnak.

Pár év múlva a magyar színházi élet aktív tagjai lesznek – egy ilyen fesztivál tehát egyben „befektetés a jövőbe”. Adódik a kérdés: miként és hogyan „mérhető” a „haszna”?
– A nemzetközi fesztiválok mindig kapcsolatokat teremtenek országok, társulatok, alkotók között, ami sokféle tekintetben nevezhető haszonnak. Én azonban soha nem használnám ezt a szót. Amikor annak idején láthattuk Peter Brook rendezéseit, Ljubimov, Tovsztonogov, Efrosz, Giorgo Strehler színházát vagy Pina Bausch, Georg Tabori és mások előadásait Budapesten – akkor ez az elképesztő sokszínűség, ezeknek a nagy művészeknek a példája merészebb, következetesebb, szárnyalóbb, de végiggondoltabb munkákra inspirált. Mindenkit másképpen. Az én szempontomból ez volt a – nevezzük így – haszon. A jelentős előadások ma is így hatnak. Természetesen nemcsak a szakmaibeliekre, hanem mindenkire, aki nyitottan várja az élményt.

Kérdezett: Kornya István
Az interjú a MITEM honlapján is elérhető.