42 táncegyüttes lép fel az országos néptáncfesztiválon

42 együttes mutatkozik be a hétvégén Szegeden a XXVI. Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon - tájékoztatta Orbán Hedvig főszervező az MTI-t. 

    neptanc mti

 

A háromnapos rendezvénynek helyt adó Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója elmondta, hogy az április 8-án kezdődő fesztiválra elsősorban Csongrád megyei együttesek jelentkezését várták, de örömmel fogadták, hogy idén is érkeznek majd táncosok Temesvárról és a Vajdaságból is. A fellépők között lesz például a szabadkai Puja, Ropogós és Bodorka táncegyüttes, láthatja majd a közönség a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület, a százhalombattai Ifjúforrás Táncegyesület és a Fölszállott a páva című műsorban ismertséget szerzett deszki Borbolya néptánccsoport műsorát is.     

 

Az együttesek 15 perces műsorral léphetnek színpadra, így lesz olyan csoport, amely két koreográfiát is bemutat. Habár minden bemutatót szakmai zsűri elemez, a produkciókat idén sem rangsorolják. A zsűri csupán értékel, véleményt alkot a látott koreográfiáról, a pedagógiai munkáról, valamint a ruhaviseletről.     

 

Az ítészek legfontosabb feladata, hogy a csaknem hetven produkcióból kiválassza azt a tizenötöt, amely érdemes arra, hogy a gálán is előadják. Az április 8-tól 10-ig tartó fesztiválnak a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra ad otthont, míg a záró ünnepség vasárnap délután lesz a Szegedi Nemzeti Színházban.     

 

A fesztivált 1991 óta szervezik meg Szegeden. 

süti beállítások módosítása