Most kell drukkolnunk Kulka Jánosnak!

Kulka Janina nyilatkozott a Borsnak; Kulka János testvére annyit mondott, egyelőre nincs változás a színész állapotában.

 

Az orvosok szerint az első 24-48 óra vízválasztó a betegség szempontjából, Kulka Janina arra kér mindenkit, drukkoljon a testvérének és hogy küldjön nagyon sok pozitív energiát.

 

Blikk úgy tudja, a műtét jól sikerült, Kulka állapota stabilizálódott, de az csak később derül ki, hogy a művész tud-e majd beszélni. A kórházban mindent elkövetnek azért, hogy teljesen felépüljön a művész.

 

Kulka

Fotó: nlcafe.hu


A Kossuth-díjas színészt kedd este szállították kórházba. Először a Honvédkórházba vitték, de az állapota miatt azonnal átszállították az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. 


A Katona József Színház azt közölte, hogy a Godot-ra várva, A nép ellensége és a Faust I-II. produkciók április-május-júniusra tervezett előadásai elmaradnak. Az előadásokra szóló jegyek a Katona József Színház jegypénztárában visszaválthatóak az előadások időpontját követő 5. munkanap végéig. A két Korea újraegyesítése előadásokat Kocsis Gergely beugrásával megtartják. A műsorváltozás miatt pótelőadásokat hirdetnek meg.

 

A Spinoza Színház közleménye szerint az április 20-i Címzett ismeretlen című előadás is elmarad. A Belvárosi Színházban az Orlai Produkciós Iroda közlése szerint a május 8-ai Amadeus című előadás helyett a Hitted volna? című produkciót játsszák. Kulka János Ez a Hely című zenés estje április 23-én és május 25-én is elmarad.

 

Forrás: Színház.hu, ATV, MTI, index.hu

 

 

süti beállítások módosítása