A PanoDráma április 19-én a Radnóti Színházban mutatja be Nincs sírás, nincs semmi, avagy "Haló, itt egy emberről beszélünk!" című szcenírozott felolvasóestjét. A Magyar Hospice Alapítvány felkérésére készített előadásról Lengyel Annát kérdezte a 7óra7.
"Azt tapasztalom, hogy időnként divatba jövünk, időnként pedig kiesünk a fókuszból. Utóbbira példa, hogy nemrég a Színház című folyóirat külön blokkban foglalkozott a valóság és a színház viszonyával – és ebből bizony kimaradtunk, sőt még egy olyan mondatban sem említették meg a PanoDrámát, amely a hazai dokumentumszínházról szólva megírta, hogy errefelé a verbatim dívik. Előfordul az is, hogy kiemelnek valamit a koncepcióból, például a Más nem történt esetében Pass Andrea remek drámáját, és a közös munka más elemei elsikkadnak. Például, hogy miért akartunk itt mi eltérni a verbatim munkamódszertől és nagyobb teret adni a fantáziának, vagy hogy hogyan illeszkedik ez az előadás a színházunk éveken átívelő koncepciójába" - mutatott rá Lengyel Anna.
A Hospice Alapítvány felkéréséről elmondta, volt egy kétéves, a Norvég Civil Alap által támogatott projektjük, amelyben az orvos-beteg kapcsolatot vizsgálták, és amelynek a fókuszában a betegek önérvényesítési képessége állt. 15 mélyinterjút készítettek betegekkel, orvosokkal, ápolókkal és hozzátartozókkal, és ezt a 260 oldalnyi anyagot kapta meg a PanoDráma, hogy készítsenek belőle egy verbatim előadást. A társulat is felvett még 7-8 interjút, és kerestek más – elsősorban online – anyagokat. Ezen kívül, ahogy minden más előadásuknál, itt is összeállítottak egy kérdéssort, amivel az utca emberét szólították meg, innen is értékes gyöngyszemek kerültek a szövegbe.
"Nekünk nagyon fontos a humor, ami ezekben a nehéz élethelyzetekben is ott van. Igen, a néző hatódjon meg, akár sírjon is, de ne letaglózva, depressziósan menjen haza, inkább valamiféle ihletett állapotban. Másrészt nagyon magas labda lenne az egészségügy borzalmas állapotáról előadást készíteni, de annak ellenére, hogy olyan fontos darabok születtek erről, mint A harag napja vagy az Anamnézis, engem dokumentumszínházként jelenleg nem ez a téma érdekel. Hanem az az oldal, ami elsősorban nem a pénztől függ. Magam is tapasztalom, hogyha elviszem az édesanyámat orvoshoz, ott töltjük a napunkat a váróteremben, mintha az lenne a cél, hogy a beteget a kétségbeesésig kiszolgáltassák a rendszernek, holott nem igaz, hogy ezt ne lehetne jobban megszervezni. Az érdekel, hogy mit jelent érteni a beteget. De legjobban a halálhoz, a meghaláshoz való viszony érdekel" - számolt be a PanoDráma művészeti vezetője.
Lengyel Anna elárulta, a felolvasószínházi előadásoknál jellemzően 2-3 próbán van lehetőség egy már megírt darabbal foglalkozni. "Két dramaturgommal és alkotótársammal, Garai Judittal és Hárs Annával mi mintegy másfél hónapon át dolgozunk a szövegen, utána pedig a színészekkel úgy próbálunk, hogy módjuk legyen elmélyülni a szövegben, és alaposan megismerni az interjúalanyainkat, ezen kívül vizuális, auditív elemekkel is gazdagítjuk az élményt" - tette hozzá az alkotó.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.