Idén is „Kint-a-Bent” - Összművészeti táncterápiás nap a SÍN-ben

Az ötödik születésnapját ünneplő Integrált Kifejezés és Táncterápiás Egyesület immár negyedik alkalommal rendezi meg Kint-a-Bent elnevezésű nyílt napját, amely ezúttal a Kapcsolataink mozgásban címet kapta.

 

Az összművészeti programot ez év április 30-án, egy nappal a Tánc Világnapja után tartják a SÍN Kulturális Központban, ahol reggel kilenctől este hat óráig 4 teremben párhuzamosan workshopok és előadások várják az érdeklődőket.

 

Az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület (IKTE) 2011-ben azzal a céllal alakult, hogy a Magyarországon 1997 óta jelen lévő integrált kifejezés- és táncterápiás képzést szervezze, a már végzett szakembereknek fórumot biztosítson, valamint a szakma és a nagyközönség számára ismertté tegye a módszert.

 

 MG 6198

 

Az integrált kifejezés- és táncterápia (IKT) mozgásos hangsúlyú, valamint további kifejezés-művészetekkel (rajz, festés, agyagozás, hangszerek, saját hang, mesék, versírás, terápiás táncszínház stb.) dolgozó művészetterápiás megközelítés.


Az IKT alkalmazási területe – korosztálytól függetlenül, a terápiás keretek függvényében - igen tág lehet: a hosszabb-rövidebb önismereti folyamatok a feszültségkezelésben, különböző érzelmi elakadásokban, életvezetési nehézségekben nyújtanak támogatást, de a módszer pszichiátriai betegségek terápiájában is sikeresen alkalmazható.


Az elmúlt években nagy sikerrel lezajlott rendezvény után idén is minden érdeklődő számára nyitott a program, amely egyszerre nyújt lehetőséget a tájékozódásra, az egyéni elmélyülésre és az alkotó kikapcsolódásra. A hét előadáson valamint a tíz különböző témájú workshopon mind saját élményt, mind pedig elméleti tudásanyagot lehet szerezni a módszerről.

 

„Egész nap várjuk az érdeklődőket a négy teremben párhuzamosan zajló sajátélmény műhelyekkel, valamint nyitott előadásokkal, amelyek idén a Kapcsolataink mozgásban együttes címet viselik. A rendezvény fókuszában az emberi kapcsolatok, s azon belül külön hangsúllyal a párkapcsolatok állnak – a 10 műhely között lesz külön női és külön férfi workshop, az érintés minőségeivel foglalkozó, humor témájú, a párkeresésre vagy éppen a döntéseinket befolyásoló motívumokra koncentráló. Az előadások között szerepel az IKT módszerét általánosságban bemutató, mozgásos párterápiát ismertető, a női beavatási rituálék hagyományának és a terápiának ötvözéséről vagy éppen a táncterápia klinikai alkalmazásáról szóló. Ne feledjük, hogy nyílt napunk időpontja egy nappal a Tánc Világnapja után van, s a napot a már hagyománnyá vált közös szabad tánccal, improvizációval zárjuk, amely zenei kíséretéhez idén is Ágoston Bélát, a kiváló és sokoldalú zenészt hívtunk”- mondta Pete Nóra, az IKTE egyik terapeutája.


Előzetes regisztráció a workshopokra ajánlott, mert korlátozott számú résztvevőt tudnak fogadni: www.ikte.hu

 

 MG 6176

 

Műhelyek:
Páll Orsolya Emese - Grünczeisz Berta: Hogyan döntesz?
Jarovinszkij Vera: A nőiség színei
Jakobi Nóra -Pete Nóra: Érintés
Szabó Ági- Takács Bernadett: Odavarázsollak magam mellé!
Kiss Tibor Cece: Humor - bohóckodás (nincs még kész cím)
Tormássy Krisztina: Tart, tartás, (össze/oda)tartozás, tartózkodás ...
Halmos Gábor: Bennünk élő Férfi-erő
Révay Réka - Markótné Molnár Borbála: Egyensúly kint és bent


Előadások:
Jakobi Nóra: Bevezető előadás
Kiss Tibor Cece: Erasmus+ program IKT nemzetközi együttműködésben egyéb módszerekkel
Jarovinszkij Vera: Mozgásos-testi megközelítés a párterápiában
Pete Nóra: "Vörös sátor" a terápiás térben - Női beavatási rituálé önismereti/terápiás folyamatban

Kerekasztal-beszélgetés: "Közös nyelvünk: a test" - mozgásterápiás módszerek Magyarországon

 

süti beállítások módosítása