Hallgatnak, Budapest! – Interjú Lang Györgyivel és Boross Martinnal

Tavaly nyár óta kérdezgetik, mivel van gond – és hogyan lehetne a problémákon valóban változtatni? A STEREO Aktot vezető Boross Martinnal, a felújított darabba beszálló Lang Györgyivel és egy kérdés erejéig a projekt lengyel alkotójával, Julia Jakubowskával beszélgetett a Trafó blog.

Trafó blog: Az októberi bemutató után felújítottátok a darabot. Milyen irányba mozdultatok el?

Boross Martin: A We Hear You-ra az elejétől kezdve folyamatában készülő projektként gondoltunk. Az októberi bemutatóra is egyfajta első, bétaverzióként tekintek. Az általánosabb „tüntetés-színházi” előadás volt, ami aktivitásra buzdított. Meg se kérdezzük, hogy milyen, csak legyen egy ügyed az előadás végéig, amiért hajlandó lennél felemelni a szavad.

fotó: Schiller Kata

Most tovább lépünk, konkrétabbak, élesebbek leszünk. Kísérletbe invitáljuk a nézőket: vajon ki tudunk-e választani egy közös célt? Ebben az új verzióban azt vizsgáljuk, mi képes arra sarkallni, hogy beálljunk valaki más ügye mögé? Mi az, amitől hajlandóak leszünk az összefogásra és fel tudjuk erősíteni egymás hangját. Legyen szószemélyes vagy közéleti kérdésről.  

A darab nagymértékben táplálkozik abból is, hogy mi milyenek vagyunk épp, hiszen interaktív, nyitott dramaturgiával dolgozunk.

Julia Jakubowska: Más most a csapat (korábban a Space Színház egyik alapítója, Ardai Petra dolgozott a We Hear You-ban – bn), emiatt változott a megközelítés, a hangsúlyok, a viszonyunk a színpadon, és persze a konkrét témák is kicsit mások.

Most vasárnap tüntetésen voltam a lengyel követség előtt. Nemrég tiltották be otthon az abortuszt, ez ellen szólaltunk fel. Elég durva a helyzet, viszont szuper volt látni, hogy sok magyar volt kint. Támogatták az ügyünket. Fontos, hogy meghalljuk egymás problémáit. Ami most Lengyelországban történt, megtörténhet Magyarországon is. Sok a közös szál.

fotó: Knoll Anna Linda

TB: Hogyan került a projektbe Lang Györgyi?

BM: Györgyi alkotó munkatársként csatlakozott hozzánk. Már az első beszélgetések és próbák során felmerült csomó olyan dolog, amit saját kútfőből nem tettem volna be a darabba. Fix, színházi szöveggel dolgozunk, amit viszont a találkozásaink alapján írtam.

Lang Györgyi: Az a tulajdonságom tetszhetett Martinéknak, hogy általában mindenről hosszan, határok nélkül tudok véleményt mondani és beszélgetni. A Klubrádióban Mariannal (Falusi Mariann, Lang Györgyi társa a Padödőben – bn) közéleti témákba is belekeveredünk, ez is kapóra jött.

TB: Tavaly szerepeltél a TÁP Színház darabjában, de színészként nem szoktál fellépni (a Lúd Zsolt és kutyája, Mattyiról nemrég beszéltünk Hajmási Dáviddal, az egyik címszereplővel). Hogyan rázódtál bele?

LGY: Az elmúlt 25 év alatt nem sokat játszottam színházban, úgyis mondhatjuk, egyáltalán nem. Iszonyú nehéz volt, szokatlan. A csodás, tündöklő popszakmában szintén sokat beszélek és van, hogy rögtönzünk, ahogyan a darabban is. De ez most más.

TB: Martin hogyan talált meg?

BM: Hosszas fejben keresgélés után. Ő volt az első, akivel erről beszéltem…

LGY: …és sajnos igent mondtam (nevet)…

BM: … úgyhogy az utolsó is (nevet). Olyan valakit kerestünk, aki érzékeny a közéleti témák iránt, profi szinten műveli a beszélgetést. Aki nyitott, természetes, laza.

LGY: Én pedig pont ettől görcsölök: vagyok-e én még elég laza és természetes. Amit rádióban és koncerteken csinálok, működik-e színházban?

BM: Erre is trenírozzuk magunkat a nyílt próbáinkon. Vannak önkéntes segítőink és tesztnézőket is szoktunk hívni. Tegnap és ma csináltunk új riksa-interjúkat is Györgyivel, hogy a felmerülő közéleti problémák aktuálisak legyenek. Más uralja a közbeszédet most, mint mikor kezdtünk.

TB: Milyen reakciókkal találkoztatok most Pesten?

LGY: Hat emberrel beszéltem és nagyon meglepődtem: mindenki jól és szívesen beszélt. Volt mozgássérült lány, akivel mint aktív részese a mozgássérült életnek, jól tudtam beszélni. Volt ligetvédőhttps://www.facebook.com/legyenaligetakertem/, és melegházasságról beszélő ember is. Szóba került Kiss László, a vasárnapi zárvatartás, vagy hogy érdemes-e itthon élni.  

TB: Korábban azt is kérdeztétek, mi miatt dühösek az emberek. Mennyire maradt meg a panaszkodó hozzáállás?

BM: Igyekeztünk nem úgy befejezni a beszélgetéseket, hogy egyetértek, tényleg minden szar. Az előadás második felében azon dolgozunk, hogy olyan üzenetet találjunk, amivel az ignoráns embereket is meg lehet szólítani. Megkérdezzük, mit tennének, ha vezető pozícióban ülnének, ha 300 önkéntest kapnának, ha varázspálcájuk lenne. Azt szerettük volna, ha kicsit úgy fantáziálnak, hogy tényleg bármit lehet. Néha csak ennyi kell, hogy meginduljon az ember.

TB: Vevők voltak erre?

LGY: Volt igazi passzív ellenálló is, aki csak reméli, hogy minden jobb lesz. Az mondta, kilátástalan a helyzet, de nem megy se szavazni, se tüntetni.

BM: Volt viszont, aki tíz perces ommot javasolt, más pedig mikroközösségeket hozna létre folyton változó vezetőkkel.

fotó: Drucker Dávid

TB: A mostani fázisban milyen előadással lennétek elégedettek?

BM: Ha sikerülne olyan légkört teremteni, amiben nem rettegnek az emberek, ha mikrofonnal közelítünk hozzájuk. Ha közös esemény jönne létre, amiben mindenki érzi a felelősségét – az is, aki hozzászól, és az is, aki nem. Ha nem ugyanúgy mennének ki az emberek, mint ahogyan bejöttek.

LGY: Ez az egyik legnehezebb dolog. A Trafóba vélhetően olyan emberek jönnek be, akik ugyanazt szeretnék. Sajnos nem biztos, hogy épp azokhoz jut el a visításunk, akikhez el kellene.

BM: Nem kell mindenkinek aktivistának vagy jó szónoknak lennie. Valakinek, aki totálisan a társadalom perifériáján él, más harcot kell megvívnia, mint nekünk. Mindenkinek magában kell feltennie a kérdéseket: volt, mikor visszapofázhattam volna? Volt üzlet, amibe nem kellett volna belemennem? Volt helyzet, amibe felszólalhattam volna valaki másért? Mondta ma valaki a riksában, hogy nem is a kormányváltás a cél, azzal nem oldódik meg minden azonnal. A változás egyénenként, pillanatonként történik.

TB: A blogon meg szoktuk kérni a válaszolókat, hogy adjanak tovább kérdést valakinek, akivelkésőbb fogunk beszélni. Ti is kaptatok kérdést. Martin, te Földeáki Nórától (Forte) „Kisiskolásokkal is el tudna képzelni egy stereoaktos, párbeszédre építő előadást”?

BM: Idősebb diákokkal nagyon szívesen dolgoznék, de ezzel a korosztállyal nincs sok tapasztalatom. Mikor én voltam kisiskolás, rossz színházakkal, közösségi programokkal és iskolai hozzáállással találkoztam. Rohadt jó lett volna mai, progresszív színházi nevelési módszereket látni. Sokan foglalkoznak ilyesmivel itthon, sokkal jobban, mint ahogy a STEREO Akt tenné. Például a Kerekasztal vagy a Káva.

TB: Györgyi, neked Hajmási Dávid küldött kicsit más jellegű kérdést. Melyik szupererőt választanád? (1) Bármikor adhatsz egy palacsintát annak, akivel beszélgetsz, de csak mákosat. (2) Ha megsimogatsz valakit, az egész nap röhög utána. (3) Ha tapsolsz egyet, körülötted mindenkinek a kedvenc zenéd menne a fejében egy órán keresztül.

LGY: A mákos palacsintát.

TB: Miért?

LGY: Imádom a mákos palacsintát, főleg ha megégetem kicsit.