"Egymaga fele a teremtésnek" - 400 éve halt meg Shakespeare

Négyszáz éve, 1616. április 23-án halt meg William Shakespeare, az egyetemes drámairodalom egyik legnagyobb mestere.

"Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
S e roppant színpad csak olyat mutat,
Amit titkos csillag-parancs irányít..."

A fiatal vadorzó

Életéről nem sokat tudunk, kevés hiteles forrás áll a kutatók rendelkezésére. Annyi bizonyos, hogy Stratford-upon-Avonben született, és április 26-án keresztelték meg (abban az időben igen nagy volt a halandóság, és az újszülötteket néhány nappal világrajövetelük után keresztvíz alá tartották.) Apja kereskedő, tekintélyes polgár volt, anyja nemesi családból származott. Tizennyolc évesen elvette feleségül a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, házasságukból három gyermek született. 
    

1586-ban elítélték vadorzásért, a büntetés elől elmenekült, és néhány év múlva Londonban bukkant fel, a színielőadások alatt a nézők hintóit és lovait őrizte. Később vált belőle segédszínész, majd az 1590-es évektől színész, rendező, drámaíró.

A részvényes
    

1594-től a Lordkamarás Emberei nevű társulat tagja volt. Színészként csak kisebb szerepekben lépett fel, de hivatásos szerzőként, majd a Globe Színház részvényeseként anyagilag is érdekelt volt darabjai sikerében. Páratlan életművét húsz év alatt alkotta meg, célja az anyagi függetlenség megszerzése volt, vagyonát gyanús ingatlan- és más ügyletekkel is gyarapította. 1611-1613 körül tért vissza Stratfordba, ahol végleg letelepedett, ott is hunyt el 1616. április 23-án. A Szentháromság-templomban temették el, a sírkövén olvasható felirat megátkozza azokat, akik megpróbálják elmozdítani hamvait.

A drámaíró
    

Drámáinak sorrendjét, keletkezésük időpontját csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni, mert kéziratban nem maradtak fenn. Előbb történelmi darabokat, királydrámákat (VI. Henrik, III. Richárd, stb.) és olaszos komédiákat (Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A két veronai nemes) írt. A Szentivánéji álomban bontakozik ki igazán nyelvi leleményessége, de a csípős népnyelv használata jellemzi más vígjátékait is (Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Vízkereszt vagy amit akartok, Szeget szeggel). A római kort idéző drámája a Coriolanus, az Antonius és Kleopátra, valamint a Julius Caesar. Az irodalomtörténészek tragédiáit tekintik életműve csúcspontjának, az egymást követő művekben (Rómeó és Júlia, Hamlet, dán királyfi, Othello, a velencei mór, Lear király, Macbeth) az alaphelyzetben meglévő feloldhatatlan ellentmondás és a határozott jellemű hősök összeütközése kelt drámai feszültséget. Műveit műfaj szerint királydrámákra, vígjátékokra, tragédiákra és színművekre osztják.
    

Árnyalt jellemábrázolást tükröző, filozofikus mélységű gondolatokat megfogalmazó drámáinak témáit többnyire nem ő eszelte ki, a korban megszokott módon kölcsönözte őket, de a színpadi játék ismeretének és költői tehetségének köszönhetően az alakok és történetek páratlan stílusú, egységes és eredeti művekként születtek meg tolla alatt. Színművei a világirodalom leghíresebb darabjai, számtalan sora vált szállóigévé, hősei - Hamlet, Lear, Macbeth, III. Richárd, Rómeó és Júlia - mind a mai napig a színészek szerepálmai.

A költő
    

Szonettjei kéziratban terjedtek az irodalmat kedvelő szerelmesek közt, de még életében, 1609-ben megjelentek nyomtatásban. A színdarabokat viszont a társulat vette meg és másoltatta. A korban a drámákat nem tekintették irodalmi alkotásnak, színműveit nem ő rendezte sajtó alá. Súgópéldányok és lejegyzett előadások alapján jelentek meg 1594-től olcsó "quarto" kiadásokban (a könyvlapokat kétszeresen összehajtották, hogy egy oldalból négyet kapjanak), de e példányok sok szöveghibát tartalmaztak a színészek gyakori változtatásai és a másolások miatt. Barátai csak hét évvel Shakespeare halála után, 1623-ban adták ki rendes nyomtatásban drámáit, az úgynevezett Első fóliót.

"Shakespeare egymaga fele a teremtésnek"
    

A 19. század közepétől az egyik elméletet a másik után dolgozták ki arról, hogy a művek igazi szerzője nem is Shakespeare volt, felvetődött már (többek között) Francis Bacon író és államférfi, filozófus, Edward de Vere, Oxford grófja, újabban Amelia Bassano Lanier, az első angol költőnő neve is. Szerb Antal szerint ezekben a ködös teóriákban mindössze az a közös, hogy sokan képtelenek feldolgozni: "a világirodalom legnagyobb drámáit grófnál alacsonyabb rangú ember is szerezhette".

Műveit csaknem minden nyelvre lefordították, drámáit folyamatosan játsszák a világ színpadain, és szinte minden más művészeti ág feldolgozta őket: film, opera, balett, bábjáték, zenemű, rádiójáték is készült belőlük. Magyarul valamennyi műve több fordításban is olvasható. Művészetével kapcsolatban nem lehet túlzó jelzőt használni, Petőfi Sándor - aki a Coriolanust magyarra fordította, és vándorszínészként a Lear királyban a bolondot alakította - írta róla: "Shakespeare egymaga fele a teremtésnek."

A névadó
   

Nemzeti emlékhellyé nyilvánított szülőháza ma is látogatható, szülővárosában színház viseli a nevét (Royal Shakespeare Theater), itt működik a világhírű Royal Shakespeare Company színtársulat. 2012-ben találták meg Londonban annak a korai színháznak a maradványait, amelyben egykor társulata játszott, és ahol először láthatta a közönség a Rómeó és Júliát. Az 1644-ben leégett londoni Globe Színház élethű mását 1997-ben nyitották meg néhány száz méterre az eredeti teátrum helyétől. Tavaly hatalmas feltűnést keltett, hogy Mark Griffiths brit tudós egy négyszáz éves növénytani könyvben rábukkant Shakespeare egyetlen, még életében készült portréjára.

"Az avoni hattyú" halálának 400. évfordulójáról világszerte megemlékeznek, a londoni Somerset House-ban életének egyedülálló dokumentumait, köztük végakaratát is kiállították, amelyet először láthat a nagyközönség.