A székesfehérvári Hamlet a Vígbe érkezik - Címszerepben László Zsolt

Április 25-én, hétfőn a Vígszínházban vendégszerepel a székesfehérvári Vörösmarty Színház Hamletje. Szikora János rendezését egy éve mutatta be a teátrum, és az előadást utoljára nézheti meg a nagyérdemű.

h8

 

Immár negyedik alkalommal vendégszerepel a Vörösmarty Színház a Vígszínházban: a Lear király, Őfelsége komédiása és a Mesterkurzus után a Hamletet is nagy szeretettel és kíváncsisággal várja a fővárosi teátrum.

 

László Zsolttal a címszerepben, továbbá Cserhalmi György, Törőcsik Franciska, Gáspár Sándor, Lábodi Ádám, Varga Mária, Hirtling István és Makranczi Zalán főszereplésével hívják a kedves érdeklődőket a hamleti kérdések értelmezésére.

 

A rendezőnek és a címszereplőnek is múltja van a Hamlettel. Szikora János 1981-ben Bódy Gáborral közösen rendezte a darabot Győrben, László Zsolt pedig 1996-ban az Új Színházban volt már Hamlet (a Nemzeti Színház 2012-es előadásában pedig a Szellem).

 

18

 

Egy tavaly készült beszélgetésből idézünk, ahol Szikora János rendező és László Zsolt, a címszerepet játszó színész megosztja gondolatait a darabról.

„Az Új Színházas előadás után kifejezetten úgy éreztem, mindent kipakoltam a deszkákra, ami bennem van ezzel a szereppel kapcsolatban. Nagyon meglepett, amikor Szikora János fölkért rá ismét. Próbálom most ehhez a Hamlethez hozzátörni az agyamat, a gondolataimat, a személyiségemet. Rengeteget lehet és kell gondolkodni rajta. Kinyitok egy ajtót, és újabb néggyel találom szembe magam. Aztán még néggyel, nyolccal… Szóval elképesztően gazdag anyag, és csodálatos dolog erről gondolkodni” – mondja László Zsolt.

 

„Nekem László Zsolt az az ideális korban lévő Hamlet, akin túlhaladt a világ. Úgy érzi, hogy ez a létezés (amelynek egyébként látva látja minden csodáját) valahol elromlott. Csökönyösen keresi a rontás okát. És amikor megtalálja, célja és hivatása lesz rendet rakni ebben a világban. De azt is elcseszi. Az én Hamletem korfüggetlen lesz. Egy olyan előadás, amelyben a szereplők lebontják az idő dimenzióit, és rendkívül otthonosan mozognak négyszáz év különböző korszakainak forgószínpadán” – vallja a rendező, Szikora János.

 

h35

 

William Shakespeare: HAMLET
tragédia
Fordította: Nádasdy Ádám és Arany János

 

Hamlet……………………………………………………………………..………László Zsolt

Hamlet atyja szelleme……………………………………………………….Cserhalmi György

Claudius, Dánia királya…………………………………………………………...Lábodi Ádám

Gertrud, dán királyné, Hamlet anyja……………………………………………..Varga Mária

Polonius, főkamarás……………………………………………………………...Hirtling István

Laertés, a fia…………………………………………………………………..Makranczi Zalán

Ophelia, a lánya……………………………………………………………..Törőcsik Franciska
Első színész……………………………………………………………………...Gáspár Sándor

Horatio, Hamlet barátja…………………………………………………….……Krisztik Csaba

Rosencrantz, udvarfi………………………………………………………...…….Sághy Tamás

Guildenstern, udvarfi………………………………………………………………Egyed Attila

Sírásó…...………………………………………………………………………….Derzsi János

Osrick, Nemesúr …........………………………………………………………..Kozáry Ferenc

Marcellus, Pap………………………………………………………………….Kelemen István

Francisco, Rajnald, Cimbora…………………………………………………….Kricsár Kamill

Bernardo…………..…………….…………….………………………………….Juhász Illés

Színész király……………………………………………………………………...Kádas József

Színész királynő………………………………………………………………...Blaskó Borbála

További színészek…………………………………..Gál Gergely, Rovó Tamás és Szirmai Irén

Lucianus………………….……………………..……………………………….Andrássy Máté

Szolgálólányok………………………….Gál Horváth Bernadett, Kertész Júlia és Vida Emőke

Kisfiú……………………………………………………………………….Szomor Bendegúz

                           Díszlet- és jelmeztervező: Kovács Yvette Alida                                   

                             Dramaturg: Matuz János                                   

                                                                  Koreográfus: Horváth Csaba                                                                       

Rendezőasszisztens: Németh Mariann

Zeneszerző: Horváth Károly

Rendező: Szikora János

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása