Az 1971-es országos siker után ismét Rózsa Sándort alakítja Oszter Sándor – ezúttal Zsombón, ahol a nyáron mutatják be Korognai Károly zenés betyárjátékát.
Oszter Sándor újra Rózsa Sándor bőrébe bújik. A színész 1971-ben ezzel a tévés szereppel vált országosan ismertté, azóta viszont soha nem alakította a híres-hírhedt betyárvezért.
Oszter Sándor elmondta, amikor tanyáján felkereste Korognai Károly rendező és Hajdú Lajos, a Zsombói József Attila Közösségi Ház és Könyvtár igazgatója, hogy nyáron színpadra vinnék az egyik legismertebb bűnöző történetét, és a címszerepet rá osztanák, csak annyit kért, hadd olvassa el a szövegkönyvet.
"Ez egy jó ízléssel összerakott darab, amiből fantasztikus show-legendáriumot lehet csinálni. És mivel nekem nem a fiatal Rózsa Sándort kell játszanom, nem láttam okát, miért ne bújnék ismét annak az embernek a bőrébe, aki - valljuk be - annak idején rendesen kimerítette a Btk.-t" - mesélt régi-új szerepéről Oszter Sándor.
Az első olvasópróbát már meg is tartották a zsombói művelődési házban a szereplők. A darabban elsősorban a Szegedi Nemzeti Színház művészei játszanak, de szerepet kapott benne Oszter Alexandra és Kárász Zénó is.
Az előadás hátterét a Rózsa Sándor Csárda és annak fái adják, elé építik majd fel az 500 fős lelátót Zsombón. Kifejezetten erre a helyszínre írta a rendező a darabot, amelyet januárban fejezett be. A tervek szerint szerepel majd benne néptánckar, népdalkör, cigányzenekar, rezesbanda és állatok is. A zenés betyárjáték előzetesét már július 14-én láthatják az érdeklődők, akkor ugyanis Ásotthalmon kivonatot adnak elő belőle Rózsa Sándor születésnapján.
Forrás: Délvilág