„Igyekszem életben maradni” – Máhr Ági válaszolt

Máhr Ági színész, drámapedagógus, kilátástalan helyzetű abaúji gyerekek segítője. A Jászai-díjas művészt a Borsod Online kérdezte.

„Egész életemben azt csinálhatom, amit szeretek. Soha nem voltam fő színésznő – nem tudok harcolni. De mindig igyekeztem. Mindig jobban érdekelt ennél, hogy valódi partnerem legyen, hogy társulat legyen körülöttem. Ha nem érzem jól magam a helyzetemben, nem eléggé örülök a színháznak, találok valami mást, mert a világ is érdekel. Egész életemben meg akartam újulni. Ezért volt, hogy elmentem dolgozni Londonba, hogy elvégeztem a drámapedagógia szakot a színművészetin, hogy gyerekekkel foglalkozom, hogy nyelvvizsgákat teszek. De sokra tényleg nem sikerült vinni. (...)

Olyan ez, mint amikor a szerelemben azt mondják: te annyira jó fej vagy, te megérted, nem te kellesz. Nagyon jó, hogy kapok szerepeket. Ami jut. De nem miattam készül az előadás. Ha erre kell valaki, akkor ezt kapom, ha arra kell, akkor azt. Velem úgysem lesz baj. Szóval, elvagyok. De jó, hogy még mindig szükség van rám. Igyekszem életben maradni” – fogalmazott  

Máhr Ági a Liliomban (fotó: Bujdos Tibor, boon.hu)

Máhr Ági 1979-ben Csiszár Imrével szerződött Miskolcra. „Csiszár Imrével például boldog voltam. Már azzal is, hogy jöttem – az nagyon jó korszak volt. A pályánkat is együtt kezdtük, az első vizsgájában is szerepeltem. Aztán következett egy harcosabb időszak. Elmentem Angliába. Hegyi Árpád Jutocsa megint jó korszakot nyitott. Halasi Imre nagyon tisztességes ember volt, korrekt, törődött velem. Amikor ez a mostani korszak kezdődött, a barátnőm, Margitai Ági azt mondta, mázlista vagyok, hogy velük dolgozhatom. És nagyon örültem is. Tényleg nagy hittel, lelkesedéssel kezdődött. Reménykedem, hogy megint jó lesz” –- mondta a színésznő. 

Máhr Ági hangsúlyozta: egy vidéki színháznak népszínháznak kell lennie. „Sokféle igény kielégítése a feladata. Én például mindent szeretek a színházban: az avantgárdot, mert az a különös. De az operett is lehet izgalmasan rendezve. Volt, hogy operettnézőként elkönnyeztem magam. Hiába mondvacsinált a történet, de a közönség annyira együtt halad az előadással, ismerik a műfaj szabályait és jelrendszerét. Annyira helyesek. És ez is arról szól: ez az egész – közös, együttműködés. Mindig ezt mondom, mert ez a tapasztalatom: a miskolci közönség irtó jó.

Itt minden megy. Az is, amit Zsótér Sándor rendez, vagy amiket Kamondi Zoli, szegény, csinált. A kísérletező és a különleges darabok is – megtelik a nézőtér a Ványa bácsira. Azt mondják a nagy öregek, hogy van színház, ahol egyáltalán nincs ilyen, mert a közönsége egyszerűen elutasítja. A miénk tisztességes társulat, és ez öröklődik. Megszállottak vagyunk, akarjuk, hogy jó legyen. Nem baj, hogy sokféle a repertoár, csak színvonalasnak kellene lennie mindig” – hangsúlyozta a miskolci társulat tagja. 

A színésznő kiemelte, nagyon fontos számára, hogy igyekezze elkerülni a sztereotípiákat. „Én valahogy mindig nehezebben próbálok, nem tudok hazudni. Van, akitől kérnek valamit, rögtön mutat ezerféle megoldást. Én meg: ha nem találkozom vele, ha nincs igazi közöm hozzá, akkor képtelen vagyok erre. Érdekes volt Major Tamással a Csetepaté Chioggiá­ban. A szerep szerint meg kellett esküdnöm valamire. És a bemutatón kinyitottam a szám, és leesett az állam. Azt addig soha nem csináltam. Nagy sikerem volt, és amikor mentünk ki a tapshoz, azt mondta Major Tamás: ilyenkor boldog a rendező, hogy a színész tud a szerepében gondolkodni. Azt hitte, egészen addig átvertem, és csak a bemutatóra tartogattam ezt a gesztust. Közben bennem, itt belül már mindig megtörtént, csak még nem tudtam megmutatni. Addig nem volt tudatos. Akkor jutottam el oda, addigra érett be. De: ez én voltam” – mesélte Máhr Ági. 

A teljes interjú itt olvasható.