A Mészáros Márta rendezésében készült Edith és Marlene 2013 decembere óta fut nagy sikerrel újra hazai színpadon, Botos Évával és Nagy-Kálózy Eszterrel a címszerepekben. A Manna Produkció előadása április 30-án, szombaton látható ötvenedik alkalommal, a Centrál Színházban.
Mészáros Márta majd' 30 éve rendezte meg először Pataki Éva darabját, aki saját bevallása szerint nem merne ma már két ilyen zseniről írni, mert ilyesmibe csak fiatalon vághat bele az ember. A Pesti Színházban tartott ősbemutatón Kútvölgyi Erzsébet és Hernádi Judit alakították a két énekesnőt, akiknek a történetét azóta a rendezőnő többször színpadra dolgozta Európa számos nagyvárosában – mások mellett Csehországban és Lengyelországban is. Botos Éva egészen fiatal kora óta érdeklődik Edith Piaf munkássága iránt, ezért 2012-ben megkereste a Manna Produkciót vezető Gáspár Annát, hogy segítsen megszervezni a darab újbóli feldolgozását. 2013 decemberében műsorra tűzték az előadást a Centrál Színházban, Botos Évával és Nagy-Kálózy Eszterrel a címszerepben, ami azóta is töretlen sikerrel fut, s látható volt már az ország több nagyvárosában is. A darab további szerepeiben Fodor Annamáriát, Marton Róbertet és Nagy Dániel Viktort láthatja a közönség.
Mészáros Márta olvasatában ez az előadás nem csupán két ikon megidézéséről, hanem a nagybetűs Nőről, a nőiségről, a nőiességről szól, ahogy Edith és Marlene idejében érezték, látták, és arról is, hogy mit jelent most a 21. század elején nőnek lenni. Az előadásban elhangzanak Dietrich és Piaf legnagyobb sikert elért dalai, láthatók Piaf életének legfontosabb korszakai.
Az ötvenedik előadást április 30-án, szombaton 15 órától tekintheti meg a közönség a Centrál Színházban. A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel a jubileumi előadás apropójából ezen az előadáson készül el az Edith és Marlene előadás hangfelvétele, amelyet az alkotók az év második felében terveznek kiadni, amennyiben a jogtulajdonosok engedélyezik a felvételek megjelenését. Gáspár Anna produkciós vezető elmondta, hogy "az elmúlt bő két évben, amióta látható az előadás sok néző kereste meg a Mannát, hogy hogyan juthatnának hozzá az előadás hangfelvételéhez, benne elhangzó zenékhez, amelyeket Botos Éva és Nagy-Kálózy Eszter, a címszereplők énekelnek. Gyakran előadás végén a ruhatárnál keresik a lemezeket, mert nagyon szeretnék hazavinni az élményt. Úgy gondoltuk, az ötvenedik előadás kapcsán méltó ünneplésként, ezen alkalommal rögzítjük a két díva furcsa kapcsolatát feldolgozó darabot, és reméljük, hogy a későbbiekben, ha sikerül a terveinket megvalósítani, és megjelentetni a kiadványt, ezzel is örömet tudunk majd szerezni a nézőknek."
Ha bele szeretne pillantani az előadásban, kattintson ide, jegyeket pedig korlátozott számban a helyszínen, illetve a színház honlapján keresztül lehet vásárolni.