Hód Adrienné az idei Imre Zoltán-díj

A Hodworks művészeti vezetője kapta a 2016-os Imre Zoltán-díjat.

 

Az 1943-ban született koreográfusról, Imre Zoltánról elnevezett díjat minden évben egy olyan alkotónak ítélik meg, aki a névadó sokszínű tevékenységéhez hasonlóan a táncművészet több területén – önálló alkotások, alkalmazott színházi és filmes koreográfiai munkák, valamint társulatvezetői tevékenyég – maradandót hozott létre. Az 1999-ben, a névadó halálakor alapított díj, 2009-től az előző évek díjazottjainak (Barta Dóra, Duda Éva, Frenák Pál, Goda Gábor, Juhász Zsolt, Juronics Tamás, Kun Attila, Mihályi Gábor, Szögi Csaba) adománya és hagyományosan a Magyar Táncművészek Szövetsége Tánc Világnapi gáláján kerül átadásra, április 29-én. A díjat megítélő zsűrit idén Böhm György rendező, Duda Éva, Juhász Zsolt és Szögi Csaba koreográfusok alkották.

 

imre zoltan dij
A 2016-os Imre Zoltán díj, Lévay Ádám grafikája

 

Hód Adrienn köszönete:


„Köszönöm a díjat!


Nagyon remélem, hogy a szakma képes lesz megvalósítani egy olyan működő rendszert, ami az oktatásból kiindulva, a fiatal pályakezdő művészek számára kiírt programokon keresztül, az első darabok létrejöttétől, a projectalapú megszólalásokon át, a kis és nagy társulatok állandó munkáját biztosítja, az iskolákkal, produkciós házakkal, befogadó helyekkel együtt. Hogy a kortárs kultúra, a kortárs előadóművészetek, ne csak a fővárosban létezzenek, hanem vidékre is nagyobb számban eljussanak, hogy a már meglevő rendszer befogadja és utat adjon a kortárs törekvéseknek.


Ebben a túlkontrollált világban szükség van arra, hogy kérdéseket tegyünk fel, érzeteket mutassunk meg és hogy szabadon gondolkodjunk. Mindezt a közönséggel együttt éljük át. Közösen tárjuk fel a dolgokat, osszuk meg magunkat, és legyen hangja mindenkinek aki a nézőtéri székekben ül.”

 

 

süti beállítások módosítása