Ács János emlékpadot avatnak az Erzsébetvárosban

Az erzsébetvárosi önkormányzat emlékpadot állít Ács János Jászai-díjas rendező emlékére a Király u. 31. számú ház elé.

Időpont: 2016. május 5., 12 óra.

Forgács Zsuzsával 1977-ben

Ács János pályájáról röviden:

1949-ben született Budapesten. Tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol 1980-ban diplomázott. Dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Arany János Színházban, az Újszínházban, de tanított is. Színháztörténeti jelentőségű rendezése volt Kaposváron Peter Weiss darabja, a Marat halála. A vidéki színházak esetében példátlanul sokszor, több mint százszor játszották.

Tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte; ahol 1980-ban diplomázott. Az 1970-es években Paál Istvánnal a szegedi egyetemi színpad színésze és rendezője volt. 1980-1991 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. 1991 óta az Arany János Színház rendezője, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1994-2001 között az Új Színház főrendezője, 2005-től a Győri Nemzeti Színház tagja.

Rendezett többek között Szolnokon, Zalaegerszegen, az Operaházban, a Rock Színházban és a Katona József Színházban. Szövegkönyveket, drámákat is írt (Dorian Gray önarcképe, Egy kiállítás képei, Munkásoperett, mennyei híd - ez utóbbit tavaly mutatták be Debrecenben) és színészi feladatokat is vállalt. A művész 1987-ben Jászai Mari-díjat, 2009-ben Nádasdy Kálmán-díjat kapott. Ács János 2015. július 22-én hunyt el Budapesten.

Így emlékeztek Ács Jánosra:

Gothár Péter az ÉS-ben:

(...) utak, hosszú, ismétlődő utak, le-fel járunk Pestre. az alig megérkezések gyakorlásával teltek az ún. legszebb évek. mindig éjjel vagy hajnalban volta strapás menés, sötétben. pedig azé lettem művész, hogyne kelljen korán kelnem - és rohantunk vissza Kaposvárra. mert hátha ott, ahol épp nem vagyunk, ott talán jobb, és ezt a pillanatot az M7-es valamelyik végére érve - és azon is túl - esetleg el fogjuk érni. Marat, pl., egyebek. kikerülhetetlenné tetted, hogy a halála szót mégis leírjam. Marat halála. néha, talán tényleg csak pillanatokra a színház volt a jobb - mikor elértük. akkor biztos. nem is létezett más idő, csak olyan, ami épp, színpadra kerül. az oda vezető úton nem a felejthetetlen BAZ motor, hanem a dumáink hajtottak. mindenről volt szó, de mindenkiről főleg.
és ezek az utak hosszú utak voltak.
megaztán fú, mennyire meg kell dolgozni minden pillanatér, nanáhogy, kurvaélet, ilyenek. szenvedélyesen lehetett szeretni a színházat. kellett. Filmcsillag, az jó, mert zenés, Szentivánéji - ezek jöttek neked szépen abban a bizonyos ígéretes sorban. Munkásoperett, rendezned kellett és játszottál is benne. egyszer például felment a függöny, te álltál a hídon, ballonkabáttal kézben jöttél Dániából, azt játszottad, csakhogy üres ne legyen valahogy egy este - sokat megtesz az ember, bedíszletezi az egész életét, hogy elkerülje a megérkezést, a sötét, magányos merülések estjét. ja, na tessék, azt a pillanatot a hídon pl. történetesen azt én rendeztem. az orvosnő harmadik gyereke magányos, minta templom egere - közölted éjjel a kocsiban, túlüvöltve a lényegében átkiabálhatatlan orosz motor zaját. jó, Jani, de ne maradj benne ebbe, asszem biztosan mondtam ezt. talán. vagy talán gondoltam mondani.
hogy mennyire egyszerűen történik az a bizonyos megkerülő mód, a szem elől tévesztés - ahogy veled is mind jártunk. azt biztos nem gondoltam akkor. hogy melyik szenvedély lesz az erősebb. (...)

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Máté Gábor a Vs.hu-n:

(...) Híres ember volt színházi körökben, amatőr vonalon indult, a nevezetes Szegedi JATE színésze volt. „Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok?” – énekelte elől a Petőfi rockban, ő volt Kőműves Kelemen a nagy erejű Sarkadi-darabban – szintén Paál István rendezésében.
Ő a legjobb amatőr színész – mondta róla többször apám, akinek egy zalaszentgróti művészeti táborban bizonytalan eredetű ajtófélfának menése után a homlokán a sebét fertőtlenítette, tisztogatta napokig – de ekkor már túl volt a nagy kaposvári rendezéseken: Esküvő, Szentivánéji álom, Marat. Ezután már dicsekedni lehetett: „apámat az Ács ápolta Zalaszentgróton ”.

Ellenzéki figura volt. Nem politikus alkat. A Marat után nem engedték ki Amerikába. Aztán egy fél év után mégis kiengedték, hátha ott marad. Hazajött. Ellenzéki lett.

Együtt jártunk a főiskolára, ő rendező szakra, Ádám Ottó osztályába. Együtt diplomáztunk 1980-ban.

A legtehetségesebbként számon tartott rendezőszakos hallgató volt, tudni lehetett róla. Így terjedt el. Rejtélyes volt. Kezdeményezni nála nem lehetett. Ő kezdeményezett. Ha érdekelte valaki, közvetlen volt, ha nem, a nevét se tudta. Élő színészek nevével hadilábon állt. Évekkel később – már Kaposváron – Krum Ádámot következetesen Annának szólította. Jó fizikumú volt, dadogott. Mindig ugyanabban a ruhában volt télen. Feltételezem, egy másikban nyáron. Cigaretta, kialvatlanság, borosta, alkohol. (...)