"Most beköltöztem egy templomba" - Villáminterjú Szikszai Rémusszal

Szikszai Rémusszal, a Radnótiban készülő A párnaember című darab rendezőjével a próbafolyamat közepén beszélgetett Széplaki Nóra.


Bárkivel beszéltem eddig rólad, vagy azt hallottam, hogy nagyon szeretett veled dolgozni, vagy azt, hogy nagyon szeret. Miért van ez? Miben rejlik a varázsod?
Fogalmam nincs. Munkamániás vagyok – komolyan veszem azt, amit csinálok, és az embereket, akikkel dolgozom. Ez egy felelősség, ugyanúgy, ahogy felelősség vezetni egy buszt. Adott emberek élete egy időtávra bizonyos értelemben a kezedben van.

Miért kezdtél el rendezni?
Az az alkat vagyok színészként is, aki akkor tud jól működni egy adott színházi produkcióban, ha érti az egészét. Bár fogaskerék vagyok benne, de tudnom kell, hogy órában vagy darálóban vagyok fogaskerék. Amikor ezt megosztják velem a rendezők, akkor nagyon hálás vagyok, amikor nem, akkor nekem kell elhelyeznem magam az egészben, ami nem biztos, hogy betalál; egyáltalán nem biztos, hogy azt gondolja az anyagról a rendező, mint amit én sejtek, hogy gondol. Ebből okulva mindig azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy mi történik a színpadon és azt, ami nekem rossz szokott lenni színészként, próbálom másként csinálni, amikor rendezek. Visszatérve, talán ez is lehet az ok, amiért szeretnek velem dolgozni.

 

 szikszai 1

Fotó: Hunyadi Margit, radnoti.reblog.hu


Mi kell ahhoz, hogy elkezdj foglalkozni egy írott anyaggal?
Az, hogy bemozdítsa a fantáziámat. Épp az éjszaka olvastam egy darabot, amiről a harmadik oldalnál tudtam, hogy nem jó – nem tudom, mitől. Ez ugyanolyan, mint amikor állsz a könyvesboltban, leveszel egy könyvet a polcról és ott ragadsz. És egyszer csak négy óra van, pedig fél egykor jöttél be a boltba. De olyan is volt velem, hogy húszévesen levettem egy könyvet a polcról, beleolvastam, majd visszatettem, aztán negyvenkét éves koromban valamiért megint csak levettem és akkor betalált. Nem lehet tudni, hogy mikor érik meg egy ember egy szövegre, vagy mikor jön a szöveg az ember elé.

A párnaemberrel mikor találkoztál először?
Tizenegy éve, azt hiszem. Az egri előadást láttam először a Katona József Színházban.


És betalált?
Úgy emlékszem, igen. És arra is emlékszem, hogy utána ültünk a büfében és egy nagyon jó este volt…


Honnan jött az ötlet, hogy ezt a darabot rendezd meg a Radnótiban?
Sokat kerestünk, midnenféle darabról beszélgettünk Adéllal (Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója) és egyszer csak beugrott ez. Azt hiszem, azért, mert ez nem feltételnül a Radnóti repertoárjába illő darab. Adél egy ideig gondolkozott, aztán igent mondott.

   

 szikszai 3

Fotó: Hunyadi Margit, radnoti.reblog.hu


Hogyan kezdtél el dolgozni a darab karaktereivel?
Elsősorban mindig az érdekel, hogy emberek. Esendő emberek tele jó meg rossz tulajdonságokkal, hibákkal, jellembeli defektusokkal, amiket egy helyzet felerősít vagy eltompít. Soha semmi nem egyértelmű szerintem. Az életben is kategorizálunk embereket, figurákat, hogy ez ilyen, az olyan. Ez a túléléshez kell. De valójában ha csalódunk vagy rácsodálkozunk valakire, azt azért tesszük, mert eltér attól a doboztól, amibe megpróbáljuk beletenni, hogy érteni tudjuk. És engem az érdekel, hogy amikor sűrített formában ezt megkapod színpadon, akkor látsz egy dobozt – mert valamihez képest meg is kell lepődni – és hogyan tud kilépni a személy abból a dobozból, és hogyan lép vissza önmagába.


Mennyire érint téged személyesen ez a történet?
Abban érint meg, ahogy fel van építve. Szeretem, ha valaki jól mesél, hiszek abban a mondatban, ami a darabban is benne van: „A történetmondó elsőszámú feladata, hogy történetet mondjon.” Elmesélünk egy sztorit, aminek ezer értelmezési lehetősége van, de a legfontosabb maga a sztori.

Mennyire sikerült megfejtened ezt a jelenlegi sztorit?
Azt gondolom, hogy van egy nagyon biztos gondolatom arról, hogy néz ki, mettől meddig tart, mi a felépítése. De ez ugyanolyan, mint mikor tizenhatodszorra bemegyek egy templomba – mert én most beköltöztem egy templomba, ami ez a szöveg – és hirtelen felfedezek benne az egyik sarokban egy cirádát, amit eddig még nem láttam, és azt a cirádát is megkedvelem benne.

 

 szikszai 4

Fotó: Dömölky Dániel, radnoti.reblog.hu

 

Már lassan a próbaidőszak felénél tartunk. Mit érzel, hogy halad a próbafolyamat?
Jól halad. Vannak pillanatok, amikor diszkomfort-érzetet ad az, hogy túlságosan is jól és gyorsan haladunk. Ez mindig megkérdőjelez bennem valamit, hogy nagyon hamar találtunk rá valamire és hogy vajon miért találtunk rá ilyen hamar. Mindig fölmerül bennem, hogy nem az-e az oka, hogy aztán elvessük és megint megtaláljuk. De az is lehet, hogy egyszerűen csak hamar bele tudtunk menni. Most még nem látom ezt át, benne vagyok a medencében. Úszom.


És ha arra találtatok rá, amire rá is kellett találnotok? Van három hét a próbafolyamatból. Nem lesztek túl hamar készen?
Én hiszek abban, hogy ha biztonságban van a színész, akkor eggyel messzebb tud menni. Amikor utolsó pillanatban készül el valami, azt összefogja a bemutatóra a halálfélelem meg az ugrás a semmibe. Az nagyon látványosan össze tudja fogni az első három előadást. Aztán jön benne egy kéthetes szünet és szétesik. Az utolsó pillanatban készültünk el félelme iszonyatos koncentrációt és figyelmet ad az első két-három előadásra, utána viszont azt a fajta elengedést adja, amiben nem pihensz, hanem felejtesz. A lényegét is elfelejtheted akár, és két hét múlva már csak rekonstruálni tudod azt a lélektani pillanatot, amiben beszéltél, mozogtál.


Nyomon követed a futó előadásaidat?
Próbálom, de minél több lesz, annál nehezebb. Van bennem egy rossz érzés, hogy épp megy egy előadásom este, és nem tudok ott lenni. Azzal szoktam nyugtatni a lelkiismeretem, hogy minden előadásom bemutatójára kapok egy pólót a feleségemtől, és amikor az az előadás megy, aznap azt a pólót viselem. De az is nehéz, ha egy nap három előadásom megy három különböző helyen – ilyenből is egyre több van – és olyankor fel kell venni három pólót egymásra és hirtelen nagyon meleg lesz. Vagy kettőt legalábbis, mert a harmadikon ott vagyok, ha csak tehetem.


Kérdezett: Széplaki Nóra

radnoti.reblog.hu