"Csak a zsigeri behatás tud mozdítani az emberen" - Kelemen József a kaposvári évtizedekről

Huszonhat éve tagja a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának Kelemen József. A színész-rendezőt a Színház folyóirat kérdezte.

A Színház c. lap cikkéből:

"Babarczy László az Ódryn a fölöttem járó évfolyammal - Sztarenki Paliékkal - vitte színre a Bolha a fülbe című darabot, amelyben én harmadévesként Baptistint játszottam. Amikor végeztem 1989-ben, hívott, én pedig mentem. Kaposvár akkor még legendás volt. Nagy színészek voltak, és sok fiatal ember - népes és izgalmas társulatba érkeztem" - mesélte a kezdetekről Kelemen József, hozzátéve: a társulat egészében nagyon nehezen volt befogadó.

"Teljesíteni kellett ahhoz, hogy lassan a csapatba kerüljön az ember. Ez nem azt jelentette, hogy kimagasló színészi teljesítményt kellett elérni, hanem a munkához való hozzáállás számított, dolgozni kellett rendesen és sokat. A munkabírás tényleg elvárás volt, ugyanis éjjel-nappal a színházban voltunk. Nagy létszámú produkciók készültek, illetve nem volt ritka, hogy egy nap három előadás is ment: a nagyszínpad mellett stúdió- és gyerek-, illetve sokat tájoltunk is. Mindenki folyamatosan dolgozott, a napot általában a büfében fejeztük be, ami éjfél után is nyitva volt - tényleg együtt voltunk reggeltől éjszakáig" - emlékezett a kaposvári színház tagja.

Fotó: Memlaur Imre

Babarczy Lászlót, aki harminc évig volt igazgató Kaposváron, úgy jellemezte, egészen kivételes képessége volt, hogy ilyen hosszan ennyi eltérő ízlésű és gondolkodású, tehetséges színházcsinálót össze tudott tartani. A távozása utáni évben ezt még sikerült Znamenák Istvánék vezetésével "egyenes vonalúan" folytatni, a nagy törés azután jött. "De változásnak kellett jönnie. Ha pedig ennyi ember elmegy egy társulatból viszonylag rövid idő alatt, az megváltoztatja a színházat. Én is éreztem, hogy lépni kellene, talán vissza is tudtam volna menni Pestre, de az egyetemi képzést, amit Babarczy László indított, nagyon szeretem. Azt nem akartam itt hagyni. Tíz éve tanítok már, családom lett, házat vettünk, és aligha rendezhettem volna bárhol ennyit, mint azóta itt. De ezalatt is eszembe jutott párszor, hogy lépnem kellene, olyankor azonban mindig történt valami, ami miatt aztán mégsem indultam el" - mondta Kelemen József.

A megjegyzésre, miszerint pályakezdő éveiben még más volt a színház társadalmi helyzete, elmondta, a Nemzetiben például még részese volt annak a korszaknak, amikor a nagy színészekkel kivételes kedvességgel, alázattal, csodálattal volt szokás bánni. "Ez mára eltűnt - szerencsére. Ma már senki nem csinál úgy, mintha csak nagy színész lenne, akinek semmi köze nincs a hétköznapi élethez. Ahhoz pedig, hogy a színház hatna a társadalomra, soha nem fűztem komoly reményeket. Elég, ha az ember jó minőségű előadásokat csinál. Azzal már mindent megtett, amit egy színházcsináló csak megtehet. Nyilván lehet harcosabban, politikusabban, naprakészebben színházat csinálni, mint például Schilling Árpád, de ez inkább alkat kérdése - nekem például nem ez az utam. Ám teljesen megértem, ha valaki azt gondolja, hogy drasztikusan, erőteljesen és direkt módon kell a közéletről színházat csinálni, mert csak az jut el az emberekhez" - hangsúlyozta Kelemen József.

Arra a kérdésre, milyen rossz élmény érte a munkában, a színész így felelt: "A megoldatlanságok a legrosszabbak. Nemegyszer éreztem azt, hogy nincs meg egy szerep. Ráadásul Babarczy és Ascher sem voltak kíméletesek soha. És az nagyon fájdalmas tud lenni, amikor szembesítik az embert a tehetségtelenségével. Ascher egészen elképesztő alapossággal tudott rámutatni próba közben, illetve utána a megbeszéléseken a hibákra. Mindenkit, minden helyzetet szétszedett, eljátszott, kíméletlenül megmutatta, ha valaki valamit tehetségtelenül fogalmazott meg. Ezeket nagyon nehéz volt túlélni. De aki nem éli túl, az nem alkalmas erre a pályára. És egy színész számára ez a fajta biztonság, visszajelzés a leghasználhatóbb. Lehet jókat beszélgetni, okosakat gondolkodni, de a színész attól nem lesz legközelebb feltétlenül jobb. Csak a zsigeri behatás tud mozdítani az emberen - akár egy konkrét munkában, akár hosszú távon, a szakmai épülésében. Babarczy is mindig úgy gondolkodott, hogy a színészek a különféle feladatok által tudnak szakmailag gazdagodni."

A teljes interjú a Színház c. folyóiratban olvasható.