A Sörgyári capriccio és az Üvegcipő is műsorra kerül a József Attila Színházban

Nemcsák Károly igazgató a színház sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mozgalmas évadot zárnak. A júniusban véget érő szezonban 315 előadást játszanak, és mintegy 100 ezer nézőre számítanak az évad végéig.

Nemcsák Károly elmondta: „Csodálatos látni, hogy törzsközönségünk mellett, a fiatal generáció képviselői is örömmel járnak hozzánk, hiszen ezzel bennünket is fejlődésre, újításra, fiatalodásra ösztönöznek. Az elmúlt évben azonban nemcsak a társulatunk és a repertoárunk újult meg, hanem színházunk épülete is. Felújítottuk a kiállítótermet, az előcsarnokot, a mosdókat, mozgáskorlátozott nézőink számára akadálymentesítettük az előcsarnokot és új kényelmes székeket kapott a nézőtér. A korszerűsítés mellett igyekeztünk megtartani valamit a régi korokból, összekapcsolni a múltat és a jelent, ezért színházunk régi, népszerű előadásai előtt az aula oszlopain elhelyezett rendhagyó plakátkiállítással tisztelgünk, legnagyobb művészeink nevét pedig a korlátok érctábláin örökítettük meg, a belső lépcsőházban régi előadásainkból láthatnak fotókiállítást.”


Hozzátette: továbbra is arra törekednek, hogy minél színesebb programot állítsanak össze, széles közönségréteget megszólítva, "vidéki színházként" kell működniük. A következő évadban fennállásának 60. évfordulóját ünnepli a színház, amely 1956-ban nyitotta meg kapuit Fodor Imre igazgató vezetésével. A jubileumi évadban elsőként a La Mancha lovagja című musicalt mutatják be október 1-jén. Dale Wassermann, Mitch Leight és Joe Darion darabját Nagy Viktor állítja színpadra, a főbb szerepeket Zöld Csaba, Kálloy Molnár Péter, Foki Veronika és Gazdag Tibor játssza.

jasz

A József Attila Színház színészei lovas kocsin indulnak útnak a belváros felé a teátrum épülete elől tavaszköszöntő felvonulásukon.

MTI Fotó: Marjai János


November 12-én mutatják be Kollár Béla Veszek egy éjszakát című vígjátékát Verebes István rendezésében, Márkó Eszterrel, Lippai Lászlóval, Rékasi Károllyal és Pikali Gerdával a főbb szerepekben. Verebes István felidézte, hogy a régi Színházi Élet mellékleteinek gyűjteményében fedezte fel a művet, amelyet vélhetően álnéven jelentettek meg, mivel remekül van megírva, szellemesen, jó szerepekkel. Az előadásban Galambos Erzsi is játszik - emelte ki.

December 10-én Bohumil Hrabal Sörgyári capriccio című művét tűzik műsorra Hargitai Iván rendezésében, Fekete Réka Thália, Ujréti László, Zöld Csaba és Gazdag Tibor főszereplésével.

Az évad utolsó, felnőtteknek szóló nagyszínpadi bemutatóját, az Üvegcipőt Huszti Péter rendezi. A Molnár Ferenc darabjából készülő előadásban Létay Dóra, Ujréti László, Mohai Tamás és Nemcsák Károly szerepel, a bemutatót 2017. február 25-én tartják.

A Gaál Erzsébet Stúdióban elsőként Írók, gyilkosok, lúzerek címmel Friedrich Dürrenmatt és Jókai Mór egyfelvonásosait mutatják be: a mulatságos krimi és a szórakoztató bohózat Verebes István rendezésében és főszereplésével látható. Ezt követően Karinthy Ferenc Dunakanyar című színművét tűzik műsorra Fehér Anna és Rékasi Károly szereplésével, Telihay Péter rendezésében. A középiskolás korosztálynak szól Zöld Csaba első rendezése, Mrozek abszurd drámája, a Nyílt tengeren.

Nemcsák Károly kiemelte: a jubileumi évadban a legkisebbek számára Márkó Eszter rendezésében a Füttyös kalandjai című mesejátékot viszik színre, amelyben erdélyi népmesék elevenednek meg. A bemutató október 8-án lesz.

Az igazgató kitért arra, hogy a határon túli színházakkal való együttműködés keretében a József Attila Színház is bemutatja előadásait a határon túl. Emellett vidéki színházakkal és művészekkel is együttműködnek. Folytatódik az irodalmi szalon programsorozat, kiállításokat is rendeznek a színházban, a fiataloknak szóló beavatószínházi programsorozatot pedig két újabb darabbal egészítik ki.

 

Folytatódik az Ádámok és Évák programsorozat, elindul egy színházi vetélkedősorozat a magyarországi börtönökben, és az amatőr színjátszók döntőjének is a József Attila Színház ad otthont augusztusban - sorolta Nemcsák Károly.

A Cigánykerék, a Csalóka szivárvány, a Komámasszony, hol a stukker? és az Othello című előadásokat leveszik az új évadban a műsorról, a négy produkciót rendhagyó előadásokkal, kulisszajárással és búcsúpartival "temetik".

 

 

süti beállítások módosítása