Miért éppen táncterápia? - Gyakornokok válaszolnak

A fennállásának ötödik évfordulóját ünneplő Integrált Kifejezés-és Táncterápiás Egyesület idén is megszervezte nyílt napját a SÍN Kulturális Központban. Ez alkalommal két gyakornok, Haga Tímea és Simon Szilárd mesélt, milyen is a „Kint-a Bent”.

 

Miért éppen táncterápia?

 

HT: Több okból is. Egyrészt mert szeretek táncolni. Mert a tánc valaminek a kifejeződése, megformálása és útra engedése. Valódi jelenlétet kíván. Egyszerre önmegvalósítás és alkalmazkodás a környezethez és saját határaimhoz, lehetőségeimhez is. A különböző ritmusok, dallamok már önmagukban is ösztönös részeket mozdítanak, ezekre fogékony vagyok. Szóval érdekelt a mozgásban rejlő önismereti lehetőség. A mozgás nagyon elemi… Őszintének, igaznak lenni pedig különösen önmagunkkal kapcsolatban nem egyszerű dolog… Másrészt azért is, mert az IKT integrált módszerekkel dolgozik, így lehetőség van arra, hogy egyszerre több frontról is megtámogassa egy-egy téma kibontakozását. Amikor elkezdtem, kihívásként és egyben lehetőségként értelmeztem a különböző modalitásokat, amiket a módszer felkínál. Festünk, rajzolunk, hangokkal, vagy éppen érintésekkel dolgozunk. Ráadásul az IKT preverbális szintekre építkezik. Ezek megelőzik az elvont fogalmakat, amikkel hajlamos vagyok operálni... A testi igények, és finom jelzések nekem figyelembe vétele a mindennapokban fontos témám. És hát ez egy csoportos módszer. Szerettem, volna megtapasztalni a csoportban végzett munka hozadékát… Rám egyébként jellemző, hogy nehezem kooperálok, inkább a magányos utakat részesítem előnyben… Ilyen szinten is kíváncsi voltam mit tartogat számomra ez a módszer…

 

SSZ: Nekem a mozgás lételemem. Nagyon szeretek táncolni főként szabadtáncok érdekelnek, ezek visznek leghamarabb el az archaikus világba, ami számomra ellenpont a mai "betontársadalom"-ban.

 

 MG 6176

 

Hogyan találtatok rá?


HT: Interneten akadtam rá az egyesület honlapjára. Nagyon megörültem neki, hogy a szálak, amelyek egymás mellett futottak az életemben egymáshoz közelíthetőek. Kezdetben mégis szkeptikus voltam a módszerrel kapcsolatban. Nem tudtam még hogyan tudom felhasználni a felkínált folyamatokat, nem értettem mi a hozadéka egy-egy konkrét folyamatnak. Idő kellett hozzá, hogy valóban engedjem hatni a folyamatokat.

 

SSZ: Én erre már nem is emlékszem biztosan, ha minden igaz, egy ismerősöm ajánlotta.

 

Meséljetek a terápiáról? Mikor találkoztok a csoporttal, milyen rendszerességgel?


SSZ: Azt tudom elmondani, hogy érzésekkel, testi tünetekkel, érzetekkel, élményekkel dolgozunk, amelyhez segítség ad a zene, a tánc, a mozgás, és az olyan képalkotó, önkifejező, képzőművészeti eszközök, mint a rajzolás, festés, kollázs készítés, agyagozás stb. Havi rendszerességgel találkozunk és hozzájön még a nagy lökő erejű évi egy tábor.

 

HT: Én a két éves sajátélmény szakaszt 2014-ben fejeztem be. Terapeutáim Tormássy Krisztina és Jakobi Nóra. A csoportunk havonta találkozott egy teljes hétvégére. Nyaranként pedig egy hétre táborba vonultunk. Azóta is tartjuk a kapcsolatot egymással. Jelenleg Szilárddal gyakornokok vagyunk, ami már köztes állapotot jelent a csoportvezető és a csoporttagság között. Konzultálunk a terapeutákkal, elősegítjük a munkájukat, de a csoport tagjai vagyunk, részt veszünk a folyamatokban, sajátélményt is szerezhetünk. Egy 2 éves folyamatra köteleztük el magunkat ilyen szerepben, amelynek még az elején járunk.


Emlékeztek a pillanatra, amikor eldöntöttétek, hogy végig csináljátok?


HT: Ha valamibe belevágok, azt általában végig csinálom… Szkeptikus vagyok és kitartó. Jellemzően nehezen köteleződök el. A terápiás folyamat szerepe az, ami változott bennem, az idő múlásával… Az elején főleg kíváncsiság vezetett, majd, zsilipnek használtam a terápiás alkalmakat, végül pedig már képes voltam használni a terápia terében szerzett tapasztalataimat a terápián kívül is. Amíg nem hagyod hatni a folyamatot, nem túrsz bele két kézzel, addig nem emelsz ki semmit…

 

SSZ: Nagyjából én is emlékészem. Előtte sokáig vívódtam, mivel esélyes volt, hogy nem lesznek férfiak. Számomra kitétel volt az elköteleződés kapcsán. Majd egyik nap átértékeltem (öncoachinggal) válaszom.

 

 MG 6198

 

Mi az, amivel többet ad nektek, mint bármelyik másik terápia?

 

SSZ: Testtel való önismereti munka zenei és képzőművészeti eszközökkel. Mi az, amit kifogásoltok? Hát, hogy elképesztően kevés a férfi résztvevő, a mostani csoportban például kevesebb, mint 10%! Aminek még szintén örülnék, ha még több testmunka (bár, így is fárasztó) lenne és kevesebb verbalitás.


HT: Erre nem tudok válaszolni, hiszen nem lehet arról fogalmam, hogy más terápiás módszer mit adott volna nekem. Azt el tudom viszont mondani, hogy jó volt számomra egy elfogadó csoportban visszajelzéseket kapni. Segített, hogy egy adott helyzetben megragadjam önmagam, viszonyulásaimat… Megtapasztaltam, hogy másik nézőpontja, jelenléte, vagy maga a megosztás folyamata új lendületet adhat. A csoportterápiák nagyon intenzívek tudnak lenni, a sokféle kapcsolódás miatt. A nagyfokú szabadság és tér, ami rendelkezésemre állt, termékenyítő és inspiráló volt, de csak azután, hogy megtanultam használni ezeket, lehetőségként tekintvei rájuk. Mivel integratív módszer, igen változatos eszköztárral bír. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy például a festést hogyan használhatom egy átélt élmény megragadására, integrálására.

 

Mi az, amit kifogásoltok?


HT: Az elméleti képzés ideje számomra hosszúnak tűnik…

 

Segített azon a "problémán", ami miatt az IKTE felé fordultatok?

 

SSZ: Azt gondolom, hogy ez egy folyamat, nehéz erre válaszolni. Másfelől, hiszek abban, hogy minden segít az utamon és mostanság utamat kíséri az IKT. Pl. csoportban való működésemben fejlődtem. Kapcsolataimban is - ha lassan is - kezdenek beállni változások (és gondolok itt leginkább önmagammal való kapcsolatomra.

 

HT: Nos, segített. Megtartott, teret adott, inkubált. Önmagamat megőrizve, szembe tudok nézni a választásaimmal. Felelősséget vállalok a tetteimért. Mozdulok saját jóllétemért. Erősségeimet tudatosabban használom a mindennapok során. Jobban kirajzolódnak határaim, és látom a közösséget a többi emberrel. Oldódott a merevségem, zártságom is. Elfogadóbb lettem másokkal és önmagammal is. Amikor már kellően konkrét kérdéseket tudtam megfogalmazni önmagammal kapcsolatban, akkor már ráléptem az útra, melynek még nem látom a végét. Szóval a kérdések egyre finomodnak.

 

Kint a Bent

 

Mivel foglalkoztok? Korábban végzetetek művészeti tevékenységetek?


HT: Én pszichológus vagyok, pszichiátrián dolgozom. Kreatívnak nem tartottam magam sosem, de ez ma már nem tart vissza az alkotástól... Egyébként táncolok.


SSZ: Egy gyógyszergyárban dolgozom jelenleg 6 éve üzletfejlesztési munkatársként (más világ :-)) És én nem foglalkoztam művészettel azelőtt és azt hiszem a rajzkészségemet (agyagozásban is) is segíti a terápia. Sőt rájöttem, hogy a versíráshoz is van affinitásom.:-)


Melyik művészeti ág áll közelebb hozzátok?


HT: A szabad mozgásokat, a spontán interakciókat, az autentikus mozdulatokat, ritmusokat szeretem… Abban élem meg leginkább önmagam. Az IKT egyik hozadéka, hogy szívesen festek, ecset helyett főként a saját ujjaimat használva.

 

SSZ: A testmunkák jelentős része (táncok illetve aktív, csukott szemes, befelé figyelős mozgásos technikák; egyéni és páros mozgásos feladatok, testi érintések, közös játékok (pl. hangkiadós, mozgás utánzós stb.)

 

Hogyan és miért tudnátok ajánlani másoknak a terápiát?

 

HT: Ebben nem vagyok jó. Akit megszólít, ez a módszer, az előbb-utóbb egy csoportban találja magát. A táncterápia során testi szintű élmények, tapasztalások, visszajelzések integrálása által történik az önismereti munka.

 

SSZ: A test nem felejt, megőriz mindent emlékként. Ez mind előhívható. Több módja is létezik ennek, alapvetően non-verbális megközelítésekre gondolok (egyik ilyen az IKT, alapvetően, ez is egy pszicho-szomato terápia). Ennek egyik fő oka, hogy a perinatális szakaszban rengeteg esemény hagy nyomot, elég, ha csak a születés körüli időszakot említem. Ekkor a beszéd még nincs jelen az egyén életében... A mozgás, a tánc, a zene lételemünk, csak elfelejtjük ezt. Kapcsolatba lépni saját testünkkel, szerveinkkel csodálatos dolog. Csodálatos.

 

Szerző: Kmety-Molnár Györgyi