Páhány Dóráé a Várkonyi-díj a Vígszínházban

Páhány Dóra, a Vígszínház titkárságának tagja kapta a színház Várkonyi Zoltán-díját, amelyet a műszaki és adminisztratív dolgozóknak ítélnek oda a társulat titkos szavazása alapján - tájékoztatta a Vígszínház pénteken az MTI-t.

    pahany

 

A közlemény szerint a Várkonyi Zoltánról, a színház legendás igazgató-rendezőjéről elnevezett díjat pénteken, a Földrengés Londonban című előadás előtt adták át Páhány Dórának, aki 12 éve dolgozik a Vígszínházban. Az emlékdíjat Várkonyi Zoltán unokája, Várkonyi Gáspár és Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója adta át.
    

Páhány Dóra - aki a Várkonyi-díjasok sorában a legfiatalabb - öltöztetőként került a társulatba. Először az Egy csók és más semmi előadásin öltöztetett, az első premierje pedig a Tévedések vígjátéka volt. Színházi titkárként részt vesz a Vígszínház napi működésének irányításában, az adminisztrációban. Fontos összekötő kapocs a művészeti vezetés és a színházban fellépő művészek között. 

 


pahany1

    

A Várkonyi-díjat a rendező-igazgató özvegye, Szemere Vera alapította 1984-ben. Azóta minden évben a színház dolgozói titkos szavazással voksolnak egy műszaki vagy egy adminisztratív munkakörben dolgozó kollégára, akit Várkonyi Zoltán (1912-1979) születésének május 13-i évfordulójához kapcsolódva tüntetnek ki.