"Nem szégyelli, ha közérthető" - Interjú Szilágyi Bálint bábrendező hallgatóval
Szilágyi Bálint negyedéves bábrendező hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az ő előadásával kezdődik az Ugródeszka sorozat, amelynek keretében a diploma előtt álló osztály minden tagja színpadra állít 1-1 bábelőadást a Manna menedzselésével.
Eddigi munkáiról, további elképzeléseiről, következő Mannás bemutatójáról és a Rosalie elmegy meghalni május 13-i premierjéről kérdeztük.
Idén két előadást is rendezel a Manna gondozásában. A Találkozások pályázat keretei között Az aranjuezi szép napok-at és a május 13-án debütáló
Rosalie elmegy meghalni-t a Stúdió K-ban. Honnan az ismeretség a Mannával?
Gáspár Anna tanárom volt a Színművészetin. Színházi menedzsment kurzust tartott nekünk, bábrendezőknek, és azt találta ki, hogy adjunk be pályázatot bábelőadásokra. Így egyszerre tanultuk meg a pályázatírást és lett egy munkánk. Ennek az ötletnek köszönhetően, most elindul egy előadássorozat, aminek az első bemutatója a Rosalie.
Több külsős munkád is volt már, készítettél előadást az Operaháznak és a Vaskakas Bábszínháznak is. Független előadásokat azonban most csinálsz először. Mennyiben más körülmények között dolgozol ilyenkor? Vonz a független színházcsinálás is vagy inkább a kőszínházi keretek?
Alapvetően a színház vonz. Független, kőszínház egyaránt. Minden hely, ahol színészek szerepet formálnak. Kevésbé a körülmények, inkább az érdekel, hogy ezt milyen intenzitással, milyen hőfokon teszik.
A Rosalie elmegy meghalni feldolgozása esetén merészet vállaltál: ősbemutatót rendezel egy novellából, amit előbb még színpadra is át kellett írnotok. Miért ezt választottad?
Daniel Kehlmann a kedvenc íróm. Ezzel a történettel, nyilván a tudtán kívül, egy nagyszerű bábdarabot is írt egyben. Az alapja a teremtmény és a teremtő konfliktusa. Mivel rengeteg benne a párbeszéd, Hársing Hildával, az előadás dramaturgjával, nem a hagyományos értelemben vett színpadi adaptációt készítettünk. Újrafordítottuk a novellát, de az eredeti szövegét használjuk. Magát a történetmesélést próbáltuk meg inkább szituációba helyezni.
Azért is kérdezem, mert egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy a klasszikusok közelebb állnak hozzád, de nehéz ötvözni a sok szöveget a bábbal. Nagyobb merészségnek érezted volna mégis ezt megpróbálni és egy klasszikust színpadra állítani egy Rosalie-féle marionettel, vagy mindenképpen valami újdonságon gondolkodtál?
Valóban létező gyakorlat, hogy klasszikusokat dolgoznak fel bábokkal. De ez sokszor, csak formai kísérletezés marad. Akkor erősödik meg a felnőtt bábszínház, mint műfaj, ha megtalálja a saját történeteit. Olyan történeteket, amelyeket nem lehet máshogy elmesélni, csak bábokkal. Rosalie története ilyen.
Elég egyedi: az idősödő asszony egy napon megtudja, gyógyíthatatlan hasnyálmirigyrákban szenved. Mivel nem akarja kivárni a végső napok szenvedését, kezébe veszi az irányítást. Közben a történet írójával próbál meg alkudozni a végzetét illetően. Milyen bábtechnikával és hogyan dolgozzátok fel ezt a kissé abszurd történetet a színpadon?
Egy marionett bábot használunk az előadásban. Hoffer Károly tervei alapján Raffai Péter egy nagyon különleges mechanikájú figurát hoztak létre. A marionett technika eleve nagyon ritka és bonyolult, ennek a szerepeltetése már önmagában különlegességnek számít. De, a történetből adódóan, egy trükköt is tudnia kellett a bábnak. Hosszú hetekig kísérleteztek. A végeredmény egy olyan báb, elsősorban a mechanikáját tekintve, ami teljesen egyedi-
Mit jelent számodra Rosalie története?
A halál elfogadásáig vezető utat. Rosalie tudja, hogy ennek meg kell történnie, hogy nincs mit tenni. De mégsem szűnik meg a remény. Élete végén, életében először, elkezd hinni a csodában. Hátha én kivétel vagyok, nekem nem kell meghalnom. De persze ilyen nincs. Mindenkinek meg kell.
Rögtön Nagypál Gáborra gondoltál a mozgató szerepére vagy a Stúdió K-val való együttműködésben jött az ötlet?
A színész megtalálása volt az első. Komoly feladat, ő Rosalie, Rosalie mozgatója, a mesélő és a történetben felbukkanó több tucatnyi karakter egy személyben. Egy olyan színészre volt szükség, aki manuálisan is képzett, de ugyanakkor színészként is erős karakter. Így jutott eszembe Gábor. A Stúdió K bevonása már a következő lépcső volt. Spilák Lajos is ezután került bele az előadásba. Kettejüknek hála, bőven lesz humor is az előadásban.
A bemutató után kezdesz el dolgozni Zsótér Sándor mentorálásában a Találkozások sorozat egyik nyerteseként a Bethlen Téri Színházban. Vele és Eke Angélával egy prózai előadást készítetek. Ugyanúgy vonz a bábos és prózai színház?
A prózai jobban. A színdarabok, a megírt szövegek érdekelnek. Természetesen, ha egy szöveg megkívánja a bábot, mint ez a Kehlmann-novella, az egy érdekes kihívás. De mindig az a kérdés, hogy lehet az adott történetet a legegyszerűbben elmesélni.
Az aranjuezi szép napok is ősbemutató lesz. Vonz a járatlan út?
Igen, de itt többről van szó. Szeretek olyan történetekkel dolgozni, amiket a néző nem ismer. Így nincsenek a fejében előítéletek, sztereotípiák, közhelyek. Vagy legalábbis kevésbé. Kevésbé vannak elvárásai. Nyitottabb arra, amit a színpadon lát. Legalábbis ezt remélem. Valóban, nagyon érdekelnek a klasszikusok, különösen a németek. De azoknak a megértéséhez még sok évre van szükségem. Még tanulnom kell. Most, a pálya elején, egyszerűbb, kevésbé ismert történeteket keresek.
Rendeztél már minioperát, prózai előadást, bábosat, ősbemutatót - nyilván még rengeteg lehetőség vár majd rád, de hogy látod eddigi tapasztalataid alapján, milyen számodra az ideális színház?
A konfliktusokat, az embereket, a szituációkat, az életből vont megfigyelések alapján ábrázolja. Tudja, hogy kikről és miről beszél. Nem szégyelli, ha közérthető. Ha a színpadi cselekmény érthető és követhető. Az alkotók a nézőknek dolgoznak, nem maguknak és nem is egymásnak. És a színpadon, lehetőleg, németül beszélnek.
Forrás: Manna Produkció