Ötórai gyilkosság Sopronban - Ősbemutató a színházi klubban

Brunner Tamás Ötórai gyilkosság című művéből készült bűnügyi játékot láthatják a nézők a soproni teátrum színházi klubjában május 18-án (szerdán) este hét órakor. Az ősbemutatót Katona Imre rendezi.

 

A soproni színház ajánlója:

 

Brunner Tamás ügyvédként dolgozik. Olyan szerző, aki több műfajban is alkot. A Kánkán hármasban, de kié a nyakék, a Szóljatok a portásnak és a Virágbolt című bűnügyi játékait már több helyen láthatta a közönség. Szépprózai kötetei, melyek A torony és Aliz, a dizőz és más történetek címmel adták ki, szintén a krimi lehetőségeit feszegetik.

 

sopron

 

Az Ötórai gyilkosság egy szállodában történt gyilkosság nyomozása. Mindenki gyanús és mindenkinek oka volt megölni az áldozatokat. A szereplők a legváltozatosabb részeiből érkeznek a világnak és a társadalomnak, azért hogy egy délután kiderüljön, ki közülük gyilkos, ki áldozat, és miért történnek láthatóan sorsszerűen a dolgok így ahogyan történnek.


A darabot most felolvasó-színházi formában tekinthetik meg a nézők. Ez a mű mindeddig nem került színre. Katona Imre rendező elárulta, a darabot most oly módon mutatják be, hogy az előadás bizonyos értelmű beavató színházi élményt is hordoz magában.

 

"Brunner Tamás behatóan ismeri a nyomozati eljárás műhelytitkait. Történetei viszont gyakran játszódnak valami ismerős, ám beazonosíthatatlan európai országban, kicsit délen, kicsit északon, – nehezen tudnánk megmondani, hogy merre. A helyszín nem is fontos, hiszen a történet a lényeg. A szerző kitűnően tudja szerkeszteni a párbeszédeket, melyek pontosan hordozzák a szereplők karakterét, eleven módon tárják fel a változó helyzeteket, frappáns és elegáns stílusban hangzanak el" - hangsúlyozta a rendező.

 

A soproni előadásban Molnár Anikó, Ács Tamás, Szőcs Erika, Pápai László, Papp Attila, Simon Andrea, Savanyu Gergely, Sárdy Zoltán, Szlúka Brigitta és Katona Imre szerepel.

 

 

petofi logo 

 

Részlet az előadásból:

 

„A Treff Király Hotel recepciósa a szeme sarkából figyelte a vendégeket, akik beléptek a szálló halljába, miközben apró bejegyzéseket tett a pulton előtte heverő vendégkönyvbe. Nem sokan voltak most, akik ezt a hotelt választották a víkendre. Talán az időjárás volt az oka, a hétvége nem sok jóval biztatott, havazást jósoltak. A szálloda, közel a határhoz, a hegyek között, egy völgy végében állt, ott, ahol a hegy elhatározza magát, és az égbe szökken, holott egészen addig csak tétova domb volt. Nyaranta kiránduló családok gyerekekkel, telente gazdag sízők a szeretőikkel vendégeskednek erre. Most így ősz végén csak néhányan tévednek a szállodába, hó még nem volt, és a sáros lejtők nem kedveznek a túrázóknak sem. Ám aki szereti az elszigeteltséget, aki magányra vágyik, vagy akinek titkolnivalója van, annak első rangú ez a szálló, és ez a november végi idő is éppen alkalmas.


A hallba egy férfi és egy nő lépett be az imént. Tegnap érkeztek, az autót, egy kétüléses Mercedes sportkocsit a nő vezette. Nem sok csomaggal jöttek. Elfoglalták a szobájukat, és ki sem mozdultak onnan egészen a mai nap délutánjáig.


A recepciós most intett a pincérlánynak, aki a körmeit reszelgette elmélyülten a pultnál. Intett, hogy mozduljon, és vegye gondjaiba az érkezőket. A lány lustán nyújtózott, mint aki álomból ébred, eltette a reszelőt, felpróbált egy mosolyt a bár tükrös polcán, megigazította fekete haját, és az érkezőkhöz lépett. Most tehát négy óra van. Már sötétedik. Rövidesen itt a teaidő. Odakinn éppen esni kezdett a hó. Alkalmas idő egy gyilkosságra.”

 

 

süti beállítások módosítása