A Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán végző hallgatókat bemutató sorozat után a három osztályfőnököt kérdezte a 7óra7. Ezúttal Rába Roland válaszolt.
"Igazából Ságodi Gabriella logopédus, beszédtanár tanította meg az osztályt beszélni. Színpadon úgy kell természetesen beszélni, hogy közben minden szóvég, minden magán- és mássalhangzó és minden hangsúly a helyén legyen. Ezt mondani persze sokkal könnyebb, mint megcsinálni. Rengeteget kell gyakorolni. Ritka az olyan színész, aki akkor is érdekes, ha érthetetlen vagy hallhatatlan" - mondta Rába Roland, aki éppen a színművészetis felvételikről érkezett. "A felvételi bizottság előtt mindenki izgul. Nagy a stressz. Az nyer, aki ebben az éles helyzetben is képes megmutatni a játékkedvét, a színpadi közlés vágyát. Fontos, hogy a jelentkező ne akarja elfedni a hibáit, inkább éljen vele, ne féltse magát. A felvételin nem kell jónak lenni. Nincs arra szabály, mi a jó. A színész a testével dolgozik, azzal vesz részt az alkotásban. A színészet vizuális műfaj. Törekednünk kell a kíméletlen önismeretre kívül-belül. Aki mást képzel magáról, mint ami, később nagyon sérülékeny lesz" - tette hozzá.
Látszatélet (fotó: Rév Marcell/Proton Színház)
Rába Roland szerint meghatározóak az osztályfőnökök, de nem csak ők foglalkoznak a diákokkal az egyetemen. Az elméleti tanárok, a mozgástanárok, a hangképző és énektanárok munkája ugyanolyan fontos. "Napról napra, hétről hétre gyakorolnak a diákokkal, aprókat haladva, rengeteg türelemmel. Egy mesterségvizsga sikere nemcsak a mesterségtanár és az osztály sikere, hanem a többi oktatóé is, akiknek a munkája nem biztos, hogy annyira látványos. Egy végzős osztály esetében az szokott a siker egyik mércéje lenni, hogy mennyien tudnak kőszínházhoz szerződni. A mi osztályunk e mérce szerint sikeresnek mondható. De persze ez nem ilyen egyszerű. A színészi pálya igazi nehézsége az iskola után kezdődik" - hangsúlyozta az osztályfőnök.
Arra a kérdésre, hogy az osztállyal töltött öt év inkább közös munkaként, vagy hagyományos tanár-diák viszonyként fogható fel, Rába Roland így felelt:
"Ők végül is a kollégáim lesznek, ezt gondoltam, mikor elkezdtük, és megpróbáltam úgy együtt lenni velük, mintha egy próbán lennénk, amit én vezetek. Egy-egy szöveg, vers vagy jelenet kapcsán arra próbáltam rávezetni őket, hogy nincs egyféle megoldás. Színészként jó, ha rugalmas marad az ember. Sosem lehet azt érezni egy feladatnál, hogy na, ez megvan, nincs több felfedeznivaló. Az első két évben nagyon sűrű a képzés, és ezt bírni kell energiával, erővel, aggyal. Az elvárások mellett példát is kell mutatni a diáknak. Ha valaki bekerül tizennyolc évesen az egyetemre, sok mindent nem tud. Ezt az egyszerűnek tűnő tételt nekem is meg kellett tanulnom."
Az interjúban beszélt a függetlenek helyzetéről is: "Az államot láthatóan csak a futball érdekli. A kultúra, és azon belül a függetlennek mondott színházkultúra egyáltalán nem. A rendszerváltozás előtt a hatvanas évektől olyan, ma már legendásnak tartott, alternatívnak nevezett együttesek és műhelyek léteztek, mint a Ruszt József vezette Universitas, majd később a Független Színpad, az Egyetemi Színpad, az Orfeó együttes, a Fodor-féle Stúdió K, a Szkéné, a Halász Péter vezette Kassák Ház Stúdió, vagy később a Jeles András-féle Monteverdi Birkózókör. Ezek a csapatok a maguk idejében mind függetlenek voltak, rendszeren kívüliek, a hivatalossal szemben állók. Olyan alkotók, akik a maguk idejében mást és máshogy akartak csinálni, mint ami akkor elfogadott volt. A mai kultúrpolitikai döntéshozók ezekről az alkotókról semmit nem tudnak, vagy ha igen, akkor lenézik, vagy nevetségesnek tartják őket. Hiszen a mai függetlenek ezeknek a csapatoknak az örökösei. A mai döntéshozók úgy kezelik a függetleneket, mint annak idején a kommunisták kezelték az alternatívokat. Semmibe vesznek, ellehetetlenítenek, kiröhögnek. A friss, az új, az eredeti mindig a perifériáról, a nem hivatalosból születik, rendszeren kívülről érkezik. Ezt egy kultúrával foglalkozó politikusnak illene tudnia. Ez mindig is így volt és így lesz, ezért inkább támogatni kéne a függetleneket, átlátható módon, számon kérhetően. De a mai közhangulatban ez egyszerűen elképzelhetetlen. A témával kapcsolatban a legcizelláltabb komment általában az, hogy mit akartok itt az állam pénzén, menjetek inkább dolgozni."
Rába Roland egy 10 évvel ezelőtti történetet is elmesélt, amikor tagja volt a Színházi Társaság elnökségének. "Az akkori színház igazgatói pályázatoknál is előfordult, hogy az önkormányzat végül nem a szakmai bizottság által legjobbnak tartott pályázatot hozta ki győztesnek. Felvetettem, mi lenne, ha ilyen esetben maguk a pályázók vennék figyelembe a szakmai bizottságok döntését? Ha például engem nevez ki a polgármester, de a szakmai bizottság a te pályázatodat tartotta jobbnak, akkor én nem fogadom el a kinevezést. Az egészre csak értetlenkedés volt a válasz. Miért várjuk, hogy a politikus vegye figyelembe a szakma döntését, ha mi magunk, a szakma sem teszi ezt?"
A teljes interjú itt ovasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.